2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Az ember második legjobb barátja – a robot?

3 perc olvasás

google-robot-spot-versus-real-dog-2016-03-01-01.jpgSokunkban ellenérzést váltanak ki az emberhez nagyon hasonlító robotok, hiszen valahogy mégis érezzük, hogy nem ugyanolyanok, mint mi. Az ELTE Etológia Tanszék munkatársai szerint a robotok tervezése során ezért inkább az állatok viselkedését kell alapul venni.

A világban egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok, egyes jövőkutatók szerint pár évtized múlva már mindenhol robotok fognak minket körülvenni. A robotok nem csak a háztartásban vagy az ipari termelésben lehetnek hasznosak, hanem segíthetnek például az idős vagy fogyatékkal élő embereknek is.

„A Tanszéken már korábban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve fejlesztettünk egy olyan robotot, ami a kutya viselkedésén alapuló érzelmi megnyilvánulásokat mutatott, például csóválta az antennáját, amikor örült, és behúzta, amikor félt.” – mondta Miklósi Ádám, a Tanszék vezetője.

A kutya több okból is ideális faj a robotok viselkedésének modellezéséhez. Először is, a kutya és az ember nagyon jól tud kommunikálni egymással. Másrészt, a kutya az a faj, amely élethosszig tartó kötődést alakít ki az emberekkel, az emberek pedig többnyire családtagként kezelik őt. „Fontos, hogy az emberek el tudják fogadni a közvetlen közelükben élő, őket segítő vagy szórakoztató robotokat, és hosszú távú kapcsolatot tudjanak kialakítani velük, ezért megvizsgáltuk, mik azok a tulajdonságok, amelyek a kutyákat oly vonzóvá teszik az emberek számára” – mondta Korcsok Beáta, a kutatásban részt vevő doktorandusz.

Ezért egy kérdőíves kutatásban az Etológia Tanszék munkatársai arról kérdeztek meg különböző korú embereket, hogy mit szeretnek a kutyájukban, illetve hogy általában véve miket tartanak a kutyák előnyös tulajdonságainak. Kiderült, hogy a kutyák, szemben a robotokkal, hűségesek, ragaszkodóak, feltétel nélkül szeretnek, okosak, egyéniségük van, és érzelmeket mutatnak.

„Ha elérjük, hogy a robotok jövőbeli felhasználói hasonló tulajdonságokat lássanak bele majdani robotjukba, akkor könnyebben tudják majd társként elfogadni őket az otthonaikban.” – mondta Konok Veronika, a Computers in Human Behaviour című szakfolyóiratban megjelent publikáció első szerzője. „Ehhez az kell, hogy a robot hasonló viselkedéseket, „érzelmeket” mutasson, mint a kutyák.”

A kutatók arról is megkérdezték a kérdőíves válaszadókat, hogy szerintük miből látszik egy kutyán, hogy hűséges, okos, ragaszkodó stb. Így kiderült például, hogy a legtöbb ember szerint a kutya a ragaszkodását és hűségét farokcsóválással, testi kontaktussal, a gazda közelségének keresésével, és azzal fejezi ki, hogy mindig a gazdát részesíti előnyben más emberekkel szemben.

Ha ezekkel a tulajdonságokkal (és más egyéb, például egyéniségre utaló vagy érzelmeket imitáló viselkedésekkel) ruházzuk fel a robotokat, akkor a felhasználók kedvelni fogják őket és hosszú távú kapcsolat alakul ki közöttük.

„Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a robotok átvehetik a háziállatok helyét az életünkben. Reméljük, hogy a kutyák és macskák mindig is szerepet fognak játszani az emberek életében, hiszen egy élőlénnyel nyilván gazdagabb érzelmi kapcsolat alakítható ki. A robotokra sokkal inkább praktikus okokból van szükség, de ahhoz, hogy az ember és a robot közti együttműködés hatékony legyen, és ne érezzük úgy, hogy a robot az idegeinkre megy, szükséges, hogy elfogadjuk, és bizonyos mértékig kedveljük őket” – mondta Gácsi Márta, a kutatás vezetője.

http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0747563217306234?via%3Dihub

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©