Badár Sándor Kapta A Karinthy-gyűrűt

Életművész, példakép, kalandor. Büszke családapa. Arra is büszke, hogy jelenleg a negyvenhatodik autóját hajtja végig az országon, hogy különböző színpadokon elmesélje, mi minden történt vele.

Van is mit, bizony. Japánba például úgy jutott el, hogy beült egy utazási irodába melegedni, majd kicsit később már a transzszibériai vasúton zötyögött Vlagyivosztok felé, onnan pedig hajóval folytatta a kirándulást. Ez persze csak egy csepp a tengernyi történetben, melynek legújabb állomása a Karinthy-gyűrű, melyet a Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájával érdemelt ki.

Badár Sándort nem kell bemutatni, mi most mégis megpróbáltuk….

Badár Sándort nem lehet „csak" pár mondat erejéig faggatni, mi most arra is kísérletet tettünk.

Íme:

– Először is Sándor, engedd meg, hogy a Dumaszínház társulata nevében is gratuláljunk Neked a Karinthy-gyűrűhöz.

– Köszönöm!

– A köszönőbeszédedben említetted, hogy ez a gyűrű számodra nem csak egy elismerés, hanem egy felhívás is egyben. Miért?

– Felhívás arra, hogy nem itt van a vége. Ez csak egy összegzése az eddigieknek, ami persze egy elismerés, de mindamellett egy felhívás is egyben, hogy ezen az úton kell továbbhaladni, mert ez a jó irány.

– A rengeteg gratuláció mellett érkezett néhány találó meglátás is, idézem az egyiket: „Azért Badár Sándor úr is feltűnésmentesen beleolvadna egy Kusturica filmbe." Ehhez mit szólsz?

– Annak én bizony nagyon örülnék, ha be tudnék kapcsolódni egy Kusturica filmbe. Voltak már olyan filmek, amiben már majdnem szerepeltem. Vagy ott van például a Hús rendezője, Marco Ferreri, ővele például nagyon szívesen dolgoznék együtt.

– Számos emlékezetes szerepeid közül melyekre gondolsz vissza a legszívesebben?

– Nekem mindig az a film volt a legfontosabb, amit éppen forgattunk. Viszont amikor kész lett, és bemutatták, onnantól kezdve az már a közönség filmje, ezért mindig az azt követő lett a fontos. Pár éve egy érdekes kísérleten dolgozom, ami a stand up összeolvasztása a filmmel. Az a címe, hogy Magyarok menni Bamako. A film előtt tartok egy rövid, kb. 40-50 perces élménybeszámolót, amihez egy laza kohézióval kapcsolódik maga a film.

– Japán, Alaszka, Bamako, és még sorolhatnám. Mi lesz a következő kaland?

– Eddig még csak tervek vannak, mert ezek a kalandos utak mindig spontán indulnak el.

A szervezetlenség alapkövetelmény, mivel mindig abból sülnek ki a legjobb kalandok.

Az a fontos, hogy megbízható társakkal induljak, akiket ha bármikor reggel felkeltesz, hogy indulunk, akkor nem kérdeznek semmit, csak elkezdenek készülődni.

– A díjkiosztón Litkai Gergely említette, hogy Te vagy a hazai humor kalandregényírója és hőse, akivel egységnyi idő alatt több dolog történik, mint amennyit el tud mondani. Ez igaz?

– Gergőnek van rálátása a dolgokra, hiszen majdnem két méter magas. Mellesleg végig mellettem ült Amerikában, és nagyon jó mitfahrer módjára nézte a térképet… miközben aludt.

– Fábry Sándor a beszédében kiemelte, hogy a Badár család rejteget még tartalékokat egy ifjú zseni személyében. Mesélnél egy kicsit Tamásról?

– Tamás bűvész. Most éppen egy nagy trükkön dolgozik. Hogyan tudunk egy nap alatt leérettségizni és felvételizni egyszerre. Nekem soha nem árulja el a titkait, ezért én jó közönség vagyok, viszont nem alszom nyugodtan.

– Legújabb könyvetek Horváth Jancsival április elején jelent meg Határtalanul címmel. Mondanál róla pár szót?

– Hogyne. A könyv tartalma zömében Alaszkáról, illetve Jancsinak a kilencvenkettő és x közötti alaszkai tartózkodásáról szól, míg párhuzamosan én is becsatlakozom olyan hazai történetekkel, mint például hogyan importáljunk farkascsemetét zsebben Szibériából…

– Szentesre?

– Dehogy Szentesre! Addig nem értünk el, mert idefele az egész vonatot felzabálta. Megharapta a kalauzt, és felette a síneket a vagon mögött, ezért kénytelen voltam már a határon eladni, ezzel megmentvén Szentes lakosságát.

– Megannyi kaland, most pedig ez a gyűrű…

– A gyűrűbe bele van sűrítve a család, és a barátaim kitartása mellettem. Név nélkül: Szőke András, Horváth Jancsi, és mindenki más, aki már gyűrűhordozó, már példaképp előttem. Nélkülük nem lettek volna történetek.

Litkai Gergely beszéde az idei Karinthy-gyűrű díjátadó ünnepségen:

„Kedves egybegyűltek, kedves rádióhallgatók, kedves távollévők a készülékek előtt, kedves készülékek. Badár Sándort ünnepelni gyűltünk össze, aki egy olyan díjra érdemesült meg, amit a kiérdemlésen kívül ki is kell várni, mivel évente csak egyet adnak belőle. Tehetség és türelem kell hozzá, majdnem olyan, mint a sakk vagy a gyereknevelés.

Badár Sándor a hazai humor kalandregényírója és hőse, akivel egységnyi idő alatt több dolog történik, mint amennyit el tud mondani. Párhuzamos univerzumok zajlanak benne, gyakran azt a helyzetet meséli, amiben van, amiben arról mesél, hogy mesél. Az elbeszélések fonala sosem ér véget, tovagombolyodik az öltözőbe, a büfébe, a kocsiba, az autópályákra, beszövi a szervezőket, az asztalnál gyanútlanul ottmaradó nézőket, benzinkutasokat, mint egy inda beránt bárkit a faun labirintusába, furcsa lények, vasutasok, szentesiek, kutyaszánhajtók és filmszínészek forgatagába, ahol ő, a horányi buddha csak ül történethálójának sarkában, és néha lecsap egy-egy fennakadó élménylégyre.

Történetei egy hazai Don Quijote legendavilágát idézik, ám képzelete fordítva működik, amikor megküzd az óriásokkal, ő azt szélmalomnak látja, a legheroikusabb kalandból is emberséggel és élettel teli asztali sztori kerekedik, ugyanakkor a hétköznapok szinte szétrobbannak az eseménykoncentrációtól, amelyekben a túlzásnak hitt elem a valóság és a valóságosnak hitt elem a túlzás.

Másnál lehetséges rövid életpályát rajzolni, de Sándor esetében a sűrűség akkora, mintha egy pornósztár életét aktusról aktusra követnénk végig. Filmsztár egyrészről, ahogy maga fogalmazott Itáliában – fémösz hengérien kerekter ekter, aki minden filmben szerepelt, hogy csak kedvencemet említsem, éjjel tizenegykor a Duna tévén egy török-német koprodukcióban gonosz román teherautó sofőrt alakított, de ismerték fel Prágában rajzfilmből is, amikor a Nyócker bemutatója után jártunk ott, és döbbent nézők jöttek szembe, mintha Miki egér materializálódott volna a Vencel téren. Volt szentesi kutyaszánhajtó, és aluszékony vasutas, aki alvajáróként menedzselt egy állomást, de láttam fellépni hajnali fél kettőkor is, úgy hogy már tízkor sorra került, ám fellépés közben tízpercre a színpadon aludt el. Bár a szöveg szürrealizálódott, jelentős romlás nem volt megfigyelhető. Járt Japánban, ami legendás 2 órás számmá érett, számtalan bővítési lehetőséggel, ha meg akartunk valakit ijeszteni a Godot-ban, mikor megkérdezte, mikor jön, csak azt mondtuk, Badár most kezdte el a Japánt. Szegeden hét és fél órás stand-upot nyomott, amikor megkérdeztem, milyen volt, azt válaszolta, elég sok mindent nem tudtam elmondani.

Sándor arca is rekonstrukció, egy halszemoptikával készült filmplakát alapján született. Ritkaság, hogy valakiről fénykép alapján készül arc és nem vica versa. Szimbolikus jelentőségű, hiszen ahogy Hrabal írja, valósággá vált a hihetetlen… Ahogy Sándor majdnem mindegyik történetében.

Sanyival bejártuk Amerika nyugati partját, ahol én fogytam öt kilót, ő pedig írt egy könyvet. Forgattunk vele Szőke-filmet, ahol a rendezői instrukció az volt, fiúk, ez a forgatókönyv, de ne foglalkozzatok vele, a másik pedig az, hogy foglaljam össze a filmet másfél percben, mert hiányzik néhány dramaturgiai elem, de csak egyszer tudjuk felvenni, mert elfogyott a nyersanyag. Ott volt az idén tízéves Dumaszínház alapításánál és pakolt homokzsákot, amikor áradt a Duna, nem azért, mert címlapokra vágyott, hanem azért, mert horányi. És ez Sándor sikerének titka, egy valódi ember, akinek számomra legemlékezetesebb alakítása egy Vörösmarty téri betlehem volt. Az előadás eleve furcsán kezdődött, mivel nem nyílt a sziklabarlangot takaró kő, ezért egy angyal feszegette trombitájával. A betlehemet a Sándor által biztosított lopott állatok töltötték be, ő viszont mivel fázott, az egész jelenet alatt dörzsölgette a kezét, amitől úgy nézett ki, mint egy perzsa szőnyegkereskedő, aki Jézusra alkuszik. És ez csak egy nap volt Sándor életéből, sőt jobban mondva tíz perc.

Gratutálok a díjhoz, de lássuk be, így könnyű!"

http://dumaszinhaz.hu/

Lantai József