Az IoT eszközök, például az okosórák által biztosított kényelem érdekében sokszor hajlamosak vagyunk feláldozni még a biztonságunkat és az érzékeny adatainkat is. Az IoT az Internet of Things, azaz a dolgok internetének rövidítése. Azok az eszközök sorolhatók ide, amelyek képesek más eszközzel/eszközökkel kétirányú kommunikációt folytatni. Mi már a digitális világ összekapcsolt hálózatában élünk, amely intelligens háztartási készülékek egész sorával árasztotta el háztartásainkat, például okos teáskannákkal és virágcserepekkel. Van intelligens...
Belföld
Pécs városában elsőként, országosan pedig az elsők között jelentkezik a Zsolnay Örökségkezelő NKft. élőzenei programokkal június végétől. A koronavírus okozta leállás után szabadtéren, biztonságos körülmények között indulnak újra a rendezvények a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarán. A Pirogránit esték című programsorozat változatos műfajú eseményekkel jelentkezik, amit a fellépők névsora is igazol: többek között a Hot Jazz Band, Beck Zoli, Grecsó Krisztián, Wunderlich József és Tompos Kátya hoz újra életet...
Június 17-én tartotta meg évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. Az eseményen Béres Attila igazgató összegezte az elmúlt évadot, valamint az Észak-Magyarországgal közösen létrehozott közönségszavazás eredményeit is kihirdették. „Mint az alpinista, aki elől mászás közben viszik el a hegyet” – így jellemezte a mostani félbeszakadt színházi évadot Béres Attila igazgató. – Elsősorban szeretném megköszönni a társulatnak a kitartó munkát, a közönségnek pedig az állandó és lelkes támogatást. Nem...
Nagyon tudatos tervezéssel, két év alatt készült el a videó a Walk című dalhoz, amely Andrew J.K., vagyis Karsai J. András A1 című nagylemezén szerepel. A kliphez több országban, okostelefonnal készültek a felvételek Európában és a tengerentúlon, vagyis az előadó a dalszöveghez illeszkedve sétált, és tett egy jó nagy kört a világban. Andrew J.K., vagyis Karsai J. András első nagylemeze, az A1 címet viseli, és három magyar, valamint nyolc...
Világszerte hatalmas vitákat váltanak ki a rekonstrukciók, legyen szó akár nemzeti jelentőségű műemlékekről, akár funkciójukat vesztett, egykori gyárépületekről, vagy az elavult, világháború utáni épületekről. Az elmúlt 10 évben olyan műemlékek újultak meg, mint a Várkert bazár, az Eiffel Műhelyház vagy különféle ipari épületek, amelyek a rendszerváltás után addigi funkciójukat elveszítve már szinte teljesen tönkrementek. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) szerint nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is az utóbbi másfél-két évtizedben...
Megvan a 8. Friss Hús Budapest új időpontja: szeptember 10. és 16. között rendezik meg a Toldi moziban a várva várt eseménysorozatot, amely az elmúlt évek alatt a rövidfilm első számú ünnepévé nőtte ki magát Magyarországon. Március 29-én kezdődött volna a magyar filmesek egyik legfontosabb eseménye, a Friss Hús, amelyet a járványhelyzet miatt elhalasztottak. Ma – június 16-án – kihirdették a fesztivál új időpontját: a Friss Húst szeptember 10....
Kinyílt egy új irány a Concerto életében! „Az ilyen igényességű film egyszerre szolgálja a zenét, mutatja be a zenekart és képi világa segíti a koncert befogadását.” (Szabó-Stein Imre) Május 29-én mutatta be a Mezzo TV a Concerto Budapest koncertfilmjét. Majd ezt május 30-án az Index streamelte. Ezt követően a zenekar honlapján és az Indexen egy hétig volt elérhető ingyenesen a koncert. Első körben, ez az úgynevezett élő stream, 70ezres...
Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a 651-700. kategóriába, a 2018-as rangsorhoz képest két kategóriányit, vagyis száz pozíciónyit előrelépve. Sőt, a nemzetközi hallgatók kategóriájában a világ legjobb 200 egyeteme közé sorolják Magyarország első egyetemét! A Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, hat szempont alapján....
Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző életművéből nyújt ízelítőt a Müpa. A #Beethoven250Challenge során a nézők egy húsz, egyenként ötperces epizódból álló videósorozat segítségével ismerkedhetnek meg közelebbről a komponista jelentős alkotásaival. A nézőknek ilyenformán lehetőségük nyílik kötetlen keretek között megtapasztalni, hogy a klasszikus zene valóban mindenkihez szól, egyúttal felkészülhetnek a Müpa őszi, Beethovent ünneplő programjaira is. Akad, akinek már gyermekkorától az élete része, míg másoknak kevésbé ismerős terep...
A Miskolci Nemzeti Színház Európában elsőként tarthat premiert: a Francia rúdugrás bemutatója június 12-én lesz a teátrum szabadtéri játszóhelyén. Mohácsi István kortárs magyar vígjátéka arra keres választ, hogy mit akar a nő és mit a férfi, ha felszikrázik, vagy épp megszűnni kezd köztük a kémia. A szexuál-parapszichológus guruhoz egy viharos éjjelen két fiatal pár érkezik, hogy rendbe tegyék az omladozó kapcsolatukat. A keresztül-kasul bonyodalmas ötöshöz nemsokára egy vadító hatodik...
Ebben az évben is elindultak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletei. A hagyományos kukorica és őszi búza kísérletek mellett idén először az őszi káposztarepcét is tesztelik a szakemberek. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: „a koronavírus világjárvány miatt az elmúlt hónapokban számos fajtabemutató rendezvény maradt el, amely miatt a gazdálkodók hagyományos informálódási...