Bemutatták A Bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor Octo Vineae Borait

November 3-án tartották a budapest-belvárosi Benedictinus – apátsági termékek boltjában az „Octo Vineae" néven palackba kerülő cuvée-borok bemutatóját, amelyek a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor és a partiumi arad-hegyaljai Balla Géza Pincészet együttműködése révén születtek meg.

A bakonybéli bencés monostor és az arad-hegyaljai, ménesi borvidék története közel ezer évvel ezelőtt, már a kezdet kezdetén összekapcsolódott: egy középkori oklevél tanúsága szerint Gizella (az oklevélben magyarosan Kesla) királynénk István király jóváhagyásával 1023-ban nyolc szőlőbirtokot adományozott a messzi bakonyi szerzetesközösségnek a ménesi birtokon fekvő – a mai Románia területén található – Makra hegyen, ugyanannyi szőlőművessel.

Ezt az évezredes kapcsolatot újították meg a Benedictinus – apátsági termékek boltjában tartott ünnepi borbemutatóval, amely két, földrajzilag távoli, spirituális szempontból azonban nagyon is közeli hely kapcsolatát erősítette meg. Balla Géza borász ménesi pincészetében a szerzetesek aktív közreműködésével hagyományos Kárpát-medencei szőlőfajták házasításából születtek meg az „Octo Vineae" borok.

Baán Izsák OSB a bemutatón elmondta, hogy bakonybéli szerzetesközösségük tekinthető a legrégebbinek Magyarországon, hiszen még Szent István alapította monostorukat. A bakonyi rendházról maradt fenn a legtöbb középkori irat a Pannonhalmi Főapátság levéltárában, amelyek között megtalálható egy olyan oklevél is, amely a monostor elveszített birtokait veszi számba. E leírásban szerepel egy idézet, feltehetően a Gizella királyné által kiadott adománylevélből, amely a Makra hegyen fekvő szőlőbirtokról rendelkezik. Eszerint a királyné Szent Mauríciusznak (azaz a monostori közösségnek, amelynek unokatestvére, Szent Günter volt akkoriban az apátja) adományozta az arad-hegyaljai szőlőket.

Balla Géza két cuvée-t készített, amelyek a bencésekkel való folyamatos kapcsolattartás és kölcsönös látogatások eredményeként jöttek létre, névadójuk Gizella királyné és a borvidék északi részén található Makra hegy. A kóstolóval egybekötött bemutatón a borász elmondta, hogy a „Kesla" néven üvegbe került bor 50% kadarka, 30% fekete leányka és 20% kékfrankos házasításából született, míg a „Makra" összeállításában a kékfrankos dominál.

Balla Géza a történelmi jelentőségű esemény alkalmából adománylevelet adott át a bencés monostor képviseletében jelen lévő Baán Izsáknak, amely a valamikori nyolc kapa szőlő termésének felajánlásáról szól.

Az ünnepi alkalom zárásaként Baán Izsák OSB a bor szimbolikájáról beszélt, illetve a szerzetesek borhoz való viszonyáról. A szerzetesség – ahogyan utalt rá – a zsidó és a görög kultúrában bontakozott ki, amely már eredendően magában hordozta a bor kultúráját. A kereszténységben a bor kettős természete miatt válhat az Eucharisztia részévé, illetve azért, mert a szőlő szemei a bor készítése során eggyé válnak úgy, hogy már nem lehet egymástól megkülönböztetni őket. Baán Izsák ebben a folyamatban arra mutatott rá, hogy éppen így válik minden keresztény Krisztus testének részévé és ezáltal egymással is eggyé az Eucharisztiában.

A kereszténységben azonban a bort mindig is kettősség jellemezte, hiszen – amint a bencés szerzetes rámutatott – már a korai szerzetességben, a sivatagi atyák is úgy tartották, hogy a bor nem való a szerzeteseknek. Szent Benedek regulájában a mértékletességre inti a testvéreket, hiszen a bor elszakítja Istentől még a bölcseket is. Ugyanakkor a szeretet szimbóluma is, ezt Baán Izsák két történeten keresztül mutatta be. Az egyik történetben a bor mint a szeretetközösség megtartója jelenik meg, a másik, Paphnutius sivatagi atyához kapcsolódó történet pedig a bor életadó erejére mutat rá.

A történet szerint Paphnutius egy alkalommal rabló kezére került, aki – mivel látta, hogy hosszas gyötrelmei után a szerzetes élete veszélyben forog – ráparancsolt, hogy igya meg a neki nyújtott bort. Mivel Isten akaratát látta a felszólításban, a remete ivott a borból, és megerősödött. A rabló, látva a szerzetes engedelmességét, megfogadta, hogy soha többé nem bánt senkit, és mivel Paphnutius lemondott saját akaratáról, hogy nem iszik bort, az egész rablóbandát megtérítette.

A bemutató végén Baán Izsák OSB köszönetet mondott a borászat adományáért, valamint mindazoknak, akik segítettek a rendezvény szervezésében és a közös munkában; Halász Csillának és Sánta Lászlónak, a Balla Géza Pincészet budapesti kapcsolattartóinak.

A bemutatott borok kaphatóak lesznek a Benedictinus – apátsági termékek boltjában, illetve a bakonybéli monostori ajándékboltban.

Az Arad-hegyaljai borvidék vagy másik nevén Ménes-magyarádi borvidék a mai Románia, Partium területén található. Egyike a Kárpát-medence legrégebbi borvidékeinek, mely már Szent István király idejében szerepelt a csanádi püspökség egyik oklevelében. A borvidék két nagy részből áll: Ménes-hegyalja és Magyarádi-hegyalja területét foglalja magába. A borvidék a Fehér-Körös és a Maros vize közötti területen fekszik, alapjait állítólag még a római korban fektette le Probus római császár. A nagy múltú bortermő táj borait közvetlenül a tokaji borok után, az erdélyi részek közül elsőként említik a történelmi feljegyzések. A vidék ma is jelentős szőlőtermő helységei Solymosvár, Kladova, Pálosbaracka, Ópálos, Ménes, Gyorok, Aradkövi.

Ménes, a hajdani híres történelmi borvidék Arad-hegyalján hosszú ideig feledésbe merült a 20. század forgatagában. A legendás vörös aszúk, a fűszeres kadarkák, az egykoron Európa-szerte híres testes, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd királyleánykák vidékén létrejött Balla Géza Pincészet 1999 óta arra törekszik, hogy e borvidék visszanyerje régi patináját, hírnevét.

A ménesi borvidék kiváló tulajdonságait a Zarándi-érchegységre jellemző változatos, 250-300 millió éves alapkőzetek, agyagpala, gránit, diorit, granodiorit és az ezeken kialakult magas agyagásvány- és vasérctartalmú talajok biztosítják. Az alapkőzet, a kiváló lejtőszög, a fekvés és az adriai éghajlathoz hasonló klíma szülte a borvidék büszkeségeit, a vörösborokat. A pincészet közel száz hektáron gazdálkodik, a terület 85 százalékán kék, 15 százalékán pedig fehér szőlőt termeszt.

A vidék legnagyobb büszkesége a kadarka, amely a 18-19. században a legjobb hírű magyarországi borok közé tartozott.Szőlőjét az oszmán terjeszkedés elől menekülő szerbek hozták be, de szinte őshonosnak számít. Magyar borvidéken sehol másutt nem készítettek belőle vörös aszút, csak a ménesin. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a meredek déli lejtő, a sűrű tőkeállomány, az úgynevezett ménesi karikás metszés, s az igen késői szüret. Edelspacher György birtokos a kadarkát 1800-ban már Lengyelországba is szállította, az 1862-es londoni világkiállításon pedig a magyar borok királynéjának választották. A ménesi borvidéket egykoron a szőlőbirtokos családok présházai – helyi nevükön kolnái (a délszlávból származó román colnă szóból) – tarkították.

A ménesi vörösbort még Vörösmarty Mihály is megörökítette versében:

Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán!

Borod setét mint a cigány leány,

És benned a szív édes lángja ég.

Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.

Csapláros, méregkeverő!

Ménes borából adj elő.

Cudar biz' ez; de ám igyunk,

Hiszen magyar költők vagyunk.

(Rossz bor, 1844. június 29. előtt )

Forrás: Monavin.hu; Erdélyi turizmus.hu; Wikipédia

Fotó: Lambert Attila