Beugró vs. Dumaszínház.
4 perc olvasás
A kék sarokban Debreczeny Csaba és Kálloy Molnár Péter, míg a pirosban Janklovics Péter és Kovács András Péter várják a küzdelmet. A stand-up comedy és az improvizációs színház – bár sok ponton hasonlít – mégis külön műfajok.
A kék sarokban Debreczeny Csaba és Kálloy Molnár Péter, míg a pirosban Janklovics Péter és Kovács András Péter várják a küzdelmet. A stand-up comedy és az improvizációs színház – bár sok ponton hasonlít – mégis külön műfajok.
A Dumaszínház és a Beugró csapatai saját eszközeikkel szórakoztatják és hódítják meg az igényes humorra vágyó közönséget. Nem véletlen, hogy a két társulat időnként lopva pillantott egymásra, mit csinál, hol tart a másik. A szakmai figyelemből egészséges verseny lett, most pedig eljött az idő, hogy kiderüljön, ki a jobb. És hogy ki dönti ezt el? Csakis a közönség…
Első alkalommal október 3-án méri össze tudását stand-up comedyben és improvizációban a Beugó és a Dumaszínház két-két művésze. A Corvin Dumaszínház színpada képzeletbeli szorítóvá alakul. És most … a kék sarokban Debreczeny Csaba és Kálloy Molnár Péter, míg a pirosban Janklovics Péter és Kovács András Péter várják a küzdelem kezdetét jelző szignál kezdőhangjait. A mérkőzés igazi rangadó lesz, hiszen mindenki hozza a saját eszköztárát, amiben rutinos, edzett, de ugyanakkor bizonyítani kell a másik területen is. Egész testükkel játszó, improvizáló humoristák és nagydumás színészek. Mi lesz ebből? Óriási csata, aminek egy célja van: meghódítani a másik közönségét és megtartani a sajátot. Érdekes este lesz.
A küzdelem barátságos hangulatban zajlik majd, erre garancia a műsorvezető: Novák Péter. Ugyanakkor a verseny heve már most elérte a résztvevőket, akik a média eszközeit használva üzengetni kezdtek egymásnak. Saját készítésű videókban fenyegetik egymást, és úgy tűnik, nagyon komolyan gondolják, amit mondanak.
A lélektani hadviselés eme hatékony eszközeit a http://www.facebook.com/dumaszinhaz oldalon lehet megnézni. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell…
Az előadások helyszíne a Corvin sétányon található – 250 fő befogadására alkalmas – színházterem, ami Kelet-Európában is egyedülálló, kimondottan stand-up célra épült létesítmény, illetve a színház szomszédságában lévő Kompót Bisztró kisterme.
A Kompót Bisztrót a Showder Klub előzeteseivel avatták fel, melynek keretein belül szeptember folyamán a már jól ismert humoristák mellett (Bruti, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kormos Anett, Rekop György, Szöllősy-Csák Gergely, Szupkay Viktor és Tóth Edu) új arcokat is megismerhetett a közönség.
Október első hetében (október 5. és 6.) kerül sor a Comedy Central bemutatja című műsor nyilvános adásfelvételére, először a Corvin Dumaszínházban. Az alkalom különlegességét jelzi, hogy most ünnepelik meg a 65 éves Nagy Bandó Andrást, egy órás Badár Sándor Speciált rögzítenek, Hajós András pedig zeneelméleti áttekintéssel kedveskedik. Jönnek a műsor régi kedvencei (A három kismalac, Hajdú Balázs, Rekop György, Bruti, Litkai Gergely, Zsók Levente) és néhány tehetséges újonc is (Orosz, György, Porkoláb Tamás, Szobácsi Gergő).
A pénztárcakímélő, takarékos szórakozásra vágyó, de nevetésre hangolt nézőiknek szeretnének kedveskedni az október 8-án induló Humor Hétfő sorozattal. A vékonyabb pénztárcájú érdeklődők 500,- forintos jegyáron hagyományos, hamisítatlan stand-up comedyt kapnak a Corvin Dumaszínházban.
A részletes műsorterv megtalálható a Dumaszínház honlapján.
Jegyek online és az Interticket jegyirodákban 3100.-Ft-ért, a Dumaszínház jegyirodában történő személyes jegyátvétel esetén pedig 10% kedvezménnyel, 2790.-Ft-ért kaphatók. Április 1-től a jegyiroda is a Corvin sétány 1/b alatt üzemel.
A helyszínen 2 óra ingyenes parkolásra van lehetőség a Corvin bevásárlóközpontban, de a Nagytemplom utcában is kedvező áron lehet parkolni.
Jegyfoglalás telefonon: 06-30/680-52-63
Jegyfoglalás on-line: http://dumaszinhaz-foglalas.jegy.hu/login.php
Jegyvásárlás: http://dumaszinhaz.jegy.hu
Corvin Dumaszínház
2012. október 3. 19.30
Beugró vs. Dumaszínház
Lantai József