Brindisi Szent Lőrinc

Brindisi Szent Lőrinc (Giulio Cesare Russo) (1559-1619) olasz kapucinus szerzetes, pap, egyháztanító teológus, a tridenti zsinat utáni katolikus megújulás jelentős alakja volt; fáradhatatlan vándorprédikátor. Születésének és halálának évfordulóján, július 22-én ünnepeljük emlékét.

Brindisi Szent Lőrinc (Giulio Cesare Russo) (1559-1619) olasz kapucinus szerzetes, pap, egyháztanító teológus, a tridenti zsinat utáni katolikus megújulás jelentős alakja volt; fáradhatatlan vándorprédikátor. Születésének és halálának évfordulóján, július 22-én ünnepeljük emlékét.

1559-ben született Brindisiben. Szülei halála után nagybátyjához került, Velencébe. 1575-ben, 16 éves korában belépett a kapucinusok rendjébe, és megkapta a Lőrinc nevet. Veronában volt novícius, majd 1576. március 24-én örökfogadalmat tett. Rendi tanulmányait a padovai egyetemen és Velencében végezte. A Szentírás iránti szeretet valóságos szenvedélyévé lett; kivételes nyelvkészségével fejből megtanulta héberül és görögül a Bibliát, megtanult továbbá németül, csehül, spanyolul és franciául.

1582. december 18-án pappá szentelték, a rend teológiatanára és ismert hitszónok lett. 1586-ban gvardián és novíciusmester volt. 1589-ben választották meg a toszkán rendtartomány főnökévé. 1599-ben Prágában (az akkori birodalmi fővárosban) volt misszionárius. A protestánsok és a hatóságok ellenségeskedése és a fenyegető járvány ellenére nagy hatással dolgozott.

Európát három év alatt gyalog bejárta, káptalanokat tartott és helyreállította a kolostori fegyelmet. Csehországban, Ausztriában és Németországban heves összecsapásai voltak a militáns protestánsokkal, akik közül sokat visszatérített. A kapucinusok a XVI. és XVII. század fordulóján Lőrinc vezetésével telepedtek le a Habsburg Birodalomban. A vándorpróféta a jótanács és az erősség Lelkével bátorította a keresztényeket az állhatatosságra. Szigorúság, bölcsesség, az Eukarisztia és Mária iránti szeretet voltak jellemző vonásai.

1601. október 24-én, Székesfehérvár visszafoglalásakor, a csókakői csatában döntő szerepet játszott: ő lelkesítette a török ellen harcoló keresztény katonákat. Az elfogott török tisztek azt vallották, hogy Lőrincet 5-6 méter magasnak látták, amint kereszttel a kezében bátorította a katonákat. A többszörös túlerővel fölvonuló törökök legyőzésével szabad volt az út Székesfehérvár felszabadításához.

V. Pál pápa 1606-ban visszarendelte Rómába, ahol három évig prédikált, sikeresen közvetítve békét európai uralkodók és a főpapok között. A Velence és Róma között folyó elkeseredett vitában Lőrinc inkább a higgadt békeközvetítő szerepét vitte. Amikor Velencében tartózkodott, szegény szerzetesi cellájában a legmagasabb rangú vezetők keresték fel, hogy tanácsot kérjenek tőle.

Kiváló biblikus és hebraista volt. Irodalmi műveit és egész tudását az Egyház szolgálatába állította. Sok munkát írt a hit megvilágosítására; életműve 15 kötet. Írásainak fő jellegzetessége a filológiai alaposság, a bibliai kifejezések eredeti értelméhez való visszatérés, a biblikus hitvédelem pozitív módszerének alkalmazása. Egyszerű, pátosz nélküli stílus jellemezte. Beszédei közül a legnevezetesebbek a Máriáról szóló prédikációi és a Genezis könyvének első részét elemző homíliái. Más műveiben elsősorban Luther alakjáról és a lutheranizmus teológiai felfogásáról fejtette ki nézeteit. Készített kommentárt Ezékiel prófétához, írt művet az imádság erejéről is; hitvitázó iratokat is szerkesztett.

Lisszabonban halt meg 1619-ben. 1783. május 23-án avatták boldoggá. 1881. december 8-án XIII. Leó pápa a szentek közé iktatta. 1959. március 19-én XXIII. János pápa egyháztanítóvá avatta. Apostoli Tanító (doctor apostolicus) címe apostoli életmódjára és arra a missziós tevékenységre utal, amelyet egész Európában kifejtett.

Magyar Kurír