EuroAstra

Budapest megszerette a Keresztény Színházi Fesztivált

ExperiDanceTöbb mint 2500 néző váltott jegyet a Budapesten idén harmadszor megrendezett Keresztény Színházi Fesztiválra, ahol hat napon át, 5 helyszínen, 13 produkciót láthatott a közönség.

 

ExperiDanceTöbb mint 2500 néző váltott jegyet a Budapesten idén harmadszor megrendezett Keresztény Színházi Fesztiválra, ahol hat napon át, 5 helyszínen, 13 produkciót láthatott a közönség.

 

A 3 külföldi és néhány kurrens vidéki produkcióval bővült fővárosi rendezvénysorozat a fesztivált szervező Újszínház díszbemutatójával – a Stuart Mária történetét feldolgozó – A királynő aranyból van című előadással nyílt meg. A házigazda színházak 6 nap alatt 216 szereplőt láttak vendégül, az átállásokon 52 fős műszaki stáb dolgozott.

 

Nagy érdeklődés kísérte a III. Keresztény Színházi Fesztivál egy hetes idei programsorozatát, amely külföldi társulatok vendégszereplésével és a Takler Családi Pincészet készítette fesztiválborral tette még teljesebbé a késő májusi színházi estéket. A nézők szerint rendkívül különleges és népszerű performansz volt a lengyel TEATR A Apokalipszis című misztérium musicale, akárcsak a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Magyar Faust c. sokszereplős, látványos, összművészeti előadása is, amelyre a Nemzeti Színházban került sor.

 

Óriási várakozás előzte meg a fesztiválnyitó A királynő aranyból van című (Stuart Mária) c. produkciót is, amelynek május 20-i premierjét zúgó vastapssal és ovációval jutalmazta a közönség.

„Életem egyik legjobb próbafolyamata és mérföldköve volt a Stuart, ahol rengeteget tanultam a rendezőtől. Nagy Viktor erős rendezői koncepcióval érkezett, és a partnereim is fantasztikusak voltak, mindenki teljes erőbedobással segítette a közös játékot." – emlékezett vissza a próbafolyamatra a főszerepet alakító Koncz Andrea, az Újszínház színésznője.

 

Elsöprő sikere volt az Én, Leonardo – A fény születése c. táncjátéknak is. A 26 festményből komponált előadásban az ExperiDance modern kifejezőeszközökkel, a ma embere számára is rendkívül élvezhetően jelenítette meg a reneszánsz polihisztor-zseni életét.  Az előadás csúcspontja, a fináléban szereplő „Utolsó vacsora" képe, amelyben egyszerre manifesztálódik Leonardo és az ExperiDance istenről, emberről és a világról alkotott víziója.

A táncjátékot a közönség hosszú percekig tartó éljenzése zárta, Szabó Dániel kiemelkedő alakítása és tánctechnikai tudása kapta a legtöbb tapsot. A produkció elismertségét bizonyítja az is, hogy a programsorozaton a társulat Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a fesztiválvédnök Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól a több mint másfél évtizedes munkájáért, amellyel a mai néző számára is izgalmassá teszi és továbbörökíti a tradicionális magyar tánckultúrát.

 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők jövőre is megrendezik a Keresztény Színházi Fesztivált.  A februárra tervezett rendezvénysorozat megújult arculattal, több helyszínen, ismét különleges produkciókkal várja a főváros közönségét.

 

https://www.facebook.com/events/188815168160079

http://www.ujszinhaz.hu

https://www.youtube.com/watch?v=N-rqiVNvGDQ

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük