CHAGALLTÓL MALEVICSIG — orosz avatgárd a bécsi Albertinában

Chagall:Hegedűs a háztetőn

Fél évszázad telt el, amíg Franciaországban a képzőművészet az impresszionizmustól a kubizmusig eljutott, addig Oroszországban egyetlen évtized alatt, 1910 és 1920 között a modern művészet legsokoldalúbb fejezete bontakozott ki: az orosz avatgárd.

Az avantgárd jelentése: előőrs, a meghaladott hagyományok túllépése, az ellenállás jelképe a kubizmussal és a futurizmussal szemben. A dinamikus fejlődést több csoport, több program juttatta kifejezésre, valamint tartalmazta a küzdelmet a múlttal és a jelennel. A nyugati mintákat keleti folklór elemekkel frissítették. Feszültséggel tele valósult meg az orosz művészet eme heroikus korszaka, amit Mihail Larionov, Natalija Goncsarova, Kazimir Malevics, Vaszilij Kandinszkij, Vladimir Tatlin és Marc Chagall képviselt. A primitivizmustól a kubo-futurizmusig, az expresszionizmustól az absztraktig jutottak el. Jellemző volt a nők színre lépése a művészetek minden ágában. Az Albertina termeiben hasonló filmeket nézhetünk meg mint itthon, a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán.

Az orosz avantgárd kezdete a neoprimitivizmus volt. Larionov és Goncsarova ebből fordult az expresszionizmus felé: deformált alakokat ábrázolt virító színekkel, perspektíva nélkül, idealizált népművészeti elemekkel, lapos formákkal. Ők ketten alapították a Káró Bubi Társaság nevű független szövetséget, amely Maleviccsel, Chagallal, Tatlinnal bővülve a Szamárfarok nevet vette fel. A csapat célja, hogy megszabaduljon a nyugati stílusoktól. 1913-ban Malevics fordult a kubo-futurizmus, Larionov pedig a rayonizmus felé (rayon = fény). Az irányzat az elektromos világítás terjedésével alakult ki egész Európában, a fény által megtört forma vagy tér ábrázolásával. Larionov kiadta a Rayonista kiáltványt, az absztrakt művészet alapjait lefektető írást. Művelői a neoprimitivizmus formanyelvétől indultak az expresszinizmus, majd a szuprematizmus és a konstruktivizmus felé. Amikor a Goncsarova-Larionov festő-pár Párizsba távozott, a helyüket Malevics foglalta el. A csoport többi tagjától is látunk műveket. Ilyenek: Szergej Merkurov, Arisztarh Lentulov, Borisz Grigorjev, Vszelovod Meierhold, Beatrice Szandomirszkaja, Jurij Annenkov, Natan Athunov stb.

A kubo-futurizmus termében. Az olasz futurizmus mintájára Kazimir Malevics alkotta meg az orosz változatot: a természetellenes színekkel, fémesen fénylő kubizmust. Példaképpen látjuk Ivan Kljun portréját. Követői: Alekszandra Exter, Arisztarh Lentulov, Ljubov Popova, Ivan Kljun, Olga Rozanova már az abszolút tárgy nélküli szuprematizmus alakítói. Fogadtatásuk Orosztországban sok kritikát váltott ki, de céljuk éppen a társadalom megreformálása és a világkép megváltoztatása volt. A bolsevista hatalom eleinte még baloldalinak vélte a modernséget, csak később kiáltotta ki fenyegetőnek. A vallás helyett az értelem újjászületését ünnepelték.

A tárgyszerűség termében Pavel Finalov, Borisz Grigorjev, Kuzma Petrov-Vodkin, Ivan Kljun, Olga Rozanova művein keresztül látjuk, hogy az egymást gyorsan követő irányzatok rövidesen visszatértek a tárgyszerűség birodalmába. Mondhatnánk: vissza a természethez! Filanov még a kubizmus gyökereiből alkotta meg analitikus művészetét, misztikus-kozmikus vízióit a színek, formák mozgalmas vonulatával. Grigorjev az orosz vidék életét, a szegénységet, a parasztok erőteljes mozdulatait örökítette meg. Vodkinhoz a szimbolizmus állt közelebb. Szférikus távlatokban ábrázolta költői-misztikus alakjait – erőteljes formákkal, összetört térben.

Chagall: Séta

Marc Chagall (1897-1985) itt természetesen külön fejezetet érdemel. 1911-ben, 23 évesen hagyta el szülőfaluját, Vityebszket. Párizsban bontakozhatott ki zsidó származásának emlékeiből a nyugati avatgárd hatására igazi művészete. Megismerkedett a fauve-okkal és a kubistákkal, csodálta Van Gogh színeit. Az otthonra való emlékezés realizmusa, a primitivizmussal kifejezett világa igen különös hatást váltott ki. Itt látható fő művei: Zsidó pirosban, Kubista önarckép, Séta, Az élet könnyedsége, Temetőkapu, Sárga szoba, A tükör, Anyaság, Papírsárkány stb. 1914-ben Vityebszkbe látogatott, de az első világháború eseményei megakadályozták Párizsba való visszatérését. Lelkessé tette a megszabadulás a cárizmustól, a polgári egyenlőség ígérete és az újdonságba vetett hit. Chagallnak köszönhető 1917 és 1922 között Vityebszk megújulása. 1918-ban kinevezték Vityebszk megye kultúr-komisszárjává. A helyi művészeti főiskola tanára lett El Liszickijjel és Maleviccsel együtt. Malevics azonban a hatalmát féltette, senkivel nem kötött kompromisszumot, csak a saját útját járta. 1920-ra már teljesen szembefordult Chagallal, akit divatjamúltnak mondott. Chagall ezért Moszkvába ment, állást ott sem kapott, szegénységben élt. Az állami korlátozások és a cenzúra miatt megint Nyugatra menekült: Berlin, Párizs, Dél-Franciaország és New York állomásai következtek. Művei ma is különös hatásúak a keresztény-zsidó kultúra, az orosz és a nyugati hatások következtében.

A szuprematizmus termében Malevics a főszereplő. A tárgy nélküli festészetet tartotta a legmagasabb művészi kifejezésnek pl.: Vörös négyzet, 1915.). Tökéletes absztrakció fekete és fehér négyzetekkel a vásznon. (A latin supremus szóból: jelentése = legfelső.)  A radikális gondolkodást, a megszabadító végtelenséget, mint szellemi tevékenységet tette magáévá 1920-ban – minden kritika ellenére – Vityebszkben megalapította a Szuprematizmus Pártját. Eredményeképpen Chagall és Malevics végképp összeveszett, mindegyikük a saját útjára eredt.

Kandinszkij a szellemi avatgárd atyja. Malevics tökéletes elzárkózása a tárgyaktól Kandinszkijt arra vezette, hogy Szent György, Improvizációk és bizonyos tájak ábrázolásával inkább Rodcsenko konstruktivizmusa felé forduljon. A kozmopolita Kandinszkij lett az absztrakt igazi úttörője. Oroszországban, Németországban, Franciaországban és Svájcban művészcsoportokat irányított. 1896-tól Münchenben tanult akadémikus festészetet. 1912-ben a müncheni Kék lovas című almanachban közölte útmutató írását A művészet szelleméről. 1914-re kifejlesztette saját stílusának elméleti és gyakorlati alapját. Az első világháború idején visszatért Moszkvába, ám ott nagypolgári származása és művészeti tevékenysége miatt elég rosszul érezte magát. Az októberi forradalom után minden vagyonát és tanári állását elvesztette. 1922-től (1933-ig, a náci hatalomátvételig) a Bauhaus tanáraként működött. Üres térben, de Maleviccsal ellentétben, a színek egyensúlyával helyezte el különféle alakzatait a festővásznon.

A konstruktivizmus termében az 1913-tól keletkezett műveket látjuk. Nagyjából egy időben keletkezett az irányzat az orosz rayonizmussal és kubo-futurizmussal. Műszaki és geometriai tökéletességgel egyesítette a tárgy nélküli valóságot, a szuprematizmust és az absztrakt formákat. Háromdimenziós térben érvényesültek a fényhatások, éppúgy mint az építészetben és design-ban. A konstruktivizmus legjelesebb képviselői Alekszandr Rodcsenko (Zsonglőr) és El Liszickij voltak.

Az agitprop, a propaganda művészete az 1917-es októberi forradalommal kezdődött. A művészek számára euforikus időszak lett a társadalmi megújulással. Elbűvölte őket az egyenlőség és az egyenjogúság ígérete. El Liszickij plakátjai a Vörös Hadsereg győzelmeiről szóltak, Malevics a proletár művészetet éltette A művészet szabadsága című írásában. Lenin kultúr-komisszárja, Lunacsarszkij ugyanis támogatott minden új kifejezési formát. A kommunista ideológia új jelképeket és kifejezési formákat igényelt. Ide valók Pavel Mensurov, Natan Altman, Mihail Vehszlov, Szofija Dimsic, Vladiszlav Strzamickij, Ivan Puni, Vladimir Lebegyev, Konsztantin Rozsdensztvenszkij, Nikolaj Szuetin és a többiek munkái. Lebontották a cári emlékműveket, az ortodox templomokat, továbbá segítették a zenei, képzőművészeti, irodalmi, tudományos tevékenységet. Lenin útmutatásával született meg az agitprop műfaja. 1918-ban felállították a Dekorációművészeti Intézetet, az onnan kikerült nemzedék alkotásai megjelentek bútorokon, épületeken, plakátokon, porcelánon, játékokon, színpadképeken, egyebeken.

A szupronaturalizmus eléggé orosz megoldás volt, azaz cselekvés a jövő érdekében. 1915-22 között Malevics számított modernnek a szuprematizmussal. Az 1920-as évek végére utolsó alkotásai már ellentmondásosak lettek, ezért visszadatálta a munkáit, és magát megtagadva, visszatért az 1910-es években készült figurális ábrázoláshoz. A művészeknek – állami nyomásra – 1924-től vissza kellett térniük az akadémiai stílushoz. Köztük volt Malevics is! Tanítványaival együtt 1927-ben teremtették meg a jelképes valóságot, az ún. szupronaturalizmust.

Az orosz avatgárd hőskora 1924-ben, Sztálin hatalomra jutásával hirtelen véget ért, a diktátor minden betiltott – maradt a szocialista realizmus. A művészek 1932-ig valahogy még tartották magukat, de a modernizmus csoportosulásait felszámolták. 1932-ben párthatározat tiltott be minden avantgárd megnyilvánulást, csak a szocreál stílust tűrték meg.

A szocialista realizmus, röviden szocreál, avagy „Sztálin hangja" az 1920-as évek közepétől a Szovjetunióban létezett egyetlen követendő irányzattá vált, a korábbiakat formalistának bélyegezték. A népet kellett ábrázolniuk, ráadásul nem elvont alakban. Kizárólagos követelmény lett a szovjet ember bemutatása. Az útmutatásnak megfeleltek Nikolaj Dormitontov, Szemjon Pavlov, Vladimir Malagisz, Kuzma Petrov-Vodkin, Vaszilij Kupzov, Konsztantin Juan, Zinaida Szerebrjakova munkái. A még Szovjetunióban maradt művészek különböző utakat választottak. Rodcsenko a fotográfia felé fordult, plakátokat készített. Filonov ipari életképeket festett, Malevics parasztokat, munkásokat ábrázolt.

A szerencsésebbek, mint Kandinszkij 1921-ben Weimarba (a Bauhaus-ba) ment, Chagall 1922-ben Nyugatra távozott. A Larionov-Goncsarova párost az orosz balett nagymestere, Gyagilev hívta díszlettervezőnek Rómába majd Párizsba.

Az otthon maradottakat üldözték, kényszermunka táborokba, építkezésekre vitték, műveiket eltávolították a múzeumokból – az orosz avantgárd végképp kimúlásra ítéltetett.

Az Albertinában látható 130 mű jó része Szentpétervárról, az Orosz Állami Múzeumból érkezett Bécsbe.

DOBI ILDIKÓ