CHRISTOPH WILLIBALD GLUCK (1714-1787)

A németországi Erasbachban született egy hatgyermekes családban. Hároméves volt, amikor Csehországba költöztek, mert apja főerdész lett Lobkowitz herceg birtokán. Az ifjú Gluckot is erdésznek szánták, ám őt csak a zene érdekelte. 1731-ben a prágai egyetemen matematikát tanult, aztán ösztöndíjjal (Matzi herceg jóvoltából) Milánóba utazott G. B. Sammartini mesterhez zeneoktatásra. Hihetetlen termékenységgel dolgozott, és aratott sikereket első operáival (Artaserse, Metastasio)

Sokat utazott. 1745-ben Londonban megismerkedett Händellel, de egészen más ízlést képviselt, mint a nagymester. 1750-ben Prágában két operáját mutatták be, aztán1752-ben Berlinben, 1772-ben Párizsban is diadalmasan szerepelt, megismerte Rameau-t. 1774-től Bécsben császári udvari karmester lett. Itt írta a ma is gyakran játszott Orfeusz és Euridiké című, ún. „reformoperáját”. 1779-től visszatért Bécsbe. 73 esztendős korában, jómód és megbecsülés közepette hunyt el 1787-ben.

Gluck operareformja

Az olasz barokk operák (opera seria) és a francia nagyoperák a korabeli sztárok hangját és igényeit elégítették ki. A divatos zene csak ürügyként szolgált ehhez. Gluck szerint a zenének a szöveget és a cselekményt kell hangsúlyoznia, akárcsak a görög drámákban. A nyitány a darab szerves része éppúgy, mint később Wagnernél. Gluck ezért volt nagy hatással kora francia zenéjére. Marie Antoinette hat operája előadását segítette elő. 1774-ben Racine drámája alapján született meg az Iphigenia Auliszban, majd az Iphigenia a tauroszok között (Euripidész nyomán). Gluck szorgalmas életében elképesztően sok (107) operát és balettzenét írt. Nálunk néha a rádióban egy-egy részletet hallhatunk csak ezekből.

Orfeusz és Euridiké

Gluck külföldön leggyakrabban játszott operája, amelyet Raniero da Calzabigi szövegére komponált – az eredeti tragikus befejezés nélkül. 1762-ben mutatták be a bécsi Hofburgtheaterben, Orfeusz szerepében kasztrált énekessel, mérsékelt sikerrel. 17 év után Párizsban már óriási sikert aratott. A témát sokan feldolgozták, de közülük csak Gluck operája bizonyult maradandónak.

A történet:

Az ókorban játszódó három felvonásos dalművében Orfeusz trák lantos, akinek ifjú felesége kígyómarás következtében meghalt. Ámor megsajnálja a zenészt, és felajánlja neki, hogy életre keltheti szerelmét, ha ellenáll a kísértésnek, leszáll érte az alvilágba, de amíg vissza nem érkeznek, rá sem pillanthat. Euridiké persze félreérti, azt hiszi, a férje már nem szereti őt. Orfeusz az érzelmi zsarolás csapdájába esik, ránéz hisztériázó kedvesére. Euridiké ettől ismét holtan esik össze. Orfeusz szíve majd’ meghasad bánatában, meg akar halni. Ámor Zeusz segítségével megint megsajnálja, és életre kelti Euridikét. Végre együtt érhetnek a felszínre, és Ámor templomában a szerelem hatalmát dicsőítik. Elbukásukról többé nincs szó.

Mivel nálunk ritkák a kasztrált énekesek, Orfeusz szerepét általában alt énekesnő alakítja. Az Operaház nagyjából ötven évenként egyszer előadja.

DOBI ILDIKÓ