Hódít a húsmentesség. Világszerte tapasztalható jelenség, hogy különböző okokra hivatkozva, de mind több ember mond le a húsfogyasztásról. Híveinek és ellenzőinek tábora évek óta heves vitákat vív egymással – látszólag eldöntetlenül. Érveik tárháza kifogyhatatlan és maga a téma sem új. A csak növényi táplálékot fogyasztó vegetáriánusokról már évezredek óta vannak feljegyzések. Budapesten 1896. május 3-án nyílt meg a Pipa utcában az első vegetárius-étterem. A kizárólag nyerskoszt evő Bicsérdy Béla...
Címlap
Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen...
Születésének századik évfordulóján, előbb az emléktábláját koszorúzták meg a szülőháza falán, utána pedig felavatták a szobrát, Budapesten, a XIII. kerületben. Élete legnagyobb részét itt töltötte, a kerületnek díszpolgára is, de a nevét az egész ország ismeri – sőt még távoli kontinenseken is tisztelik. Kedvenc sportágában, a futballban, nemzetközi szervezeteknél magas tisztségeket töltött be. Friedländer György néven született Budapesten, 1922. február 5-én. Édesapja, Friedländer Miklós, Szepesváralján született, majd családjával Budapestre...
Előfordult, hogy látott már egy üzlet polcán ilyen feliratot borospalackon? Tudta, mit jelent? Azt bátran feltételezhette, hogy nem a Balaton vizéből próbált valaki bort készíteni, de akkor mi ez? Fiatal borászok által pár éve indított, új kezdeményezésről van szó, melyről hamar bebizonyosodott, hogy valóban figyelmet érdemel. A kezdeményezés nem is egy, hanem két ágról indult. A húsz legismertebb balatoni borász és vendéglátós 2014. március 21-én jelképesen a tó közepén...
Budapest, 2022. február 4. – Az MNB felügyeleti vizsgálata során 27,9 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bankra többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, tőkemegfelelési, informatikai, adatszolgáltatási, illetve betétbiztosítási hiányosságok miatt és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot és a felügyeleti intézkedések nem érintik a bank megbízható működését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatot folytatott a Sopron Bank Burgenland Zrt.-nél (Sopron Bank), amelynek...
Sajnos a pénzintézetek túlnyomó többsége még mindig az örökölt hitelesítési folyamatokra támaszkodik az ügyfelek személyazonosságának ellenőrzése érdekében. Éppen ezért óvatosnak kell lennünk a Face ID-ben rejlő lehetőségek túlzása miatt, és gondoskodnunk kell arról, hogy az alkalmazások előre beágyazzák az online személyazonosság-ellenőrzés valamilyen formáját a fiókbeállítási folyamatba, mielőtt teljes mértékben a Face ID-ben bíznának. Az IOS 15.4 témában cikket író külföldi szerzők után az Index szerzője Gábor Zoltán taglalja a...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Határrendészeti Tanszék, valamint az Innovációs és Technológiai Iroda tervezésében – szervezésében, határforgalom-ellenőrzést segítő rendszer tesztelésére került sor Csongrád-Csanád megyében, a magyar – román határszakasz egyik igen forgalmas pontján, a csanádpalotai határátkelőnél. Az eseménynek Magyarországon túlmutató, nemzetközi jelentősége van. Bizonyára sokan emlékeznek még a délkelet-angliai Essex megyében, 2019 októberében bekövetkezett tragédiára (a kép a helyszínen készült). Harminckilenc holttestet – köztük egy tinédzserét – találtak...
Ismét egy ritkasággal találkozhat a látogató a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Hónap kincse kamaratárlat keretében, a 20. század elején készült szelence lesz egy hónapig megtekinthető a múzeum Kupolatermében. Cserepesteknős páncéljából készült, rózsa csiszolású gyémántberakás díszíti és platinából készült csapok tartják helyén Aphrodité szelencéjének fedelét. Különleges kialakítása három ötvösmester aprólékos munkáját dicséri, fedelén a szerelem istennője mellett szárnyas puttók láthatók. A szelencék divatja Európában a XVII. századra tehető. Ekkor kezdték...
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a...
Generali: hiányosságok az informatikai biztonság terén Budapest, 2022. január 25. – Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 37 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a kgfb és unit-linked biztosítások állománykezelése, a kárrendezés, IT-biztonság, javadalmazási politika, egyes termékek díjkalkulációja, illetve a panaszkezelés és ügyfél-tájékoztatás terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértésekből fakadó kockázatok alapvetően nem veszélyeztetik a társaság hosszútávú, megbízható működését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korlátozott...
A világ Victor Vasarely néven ismeri, mi tudjuk azt is, hogy Vásárhelyi Győző 16 éves korában kezdett képzőművészeti tanulmányokba Újpesten, 1925-ben már reklámgrafikusi megbízásokat is kap és 1930-ban kiállításon is részt vesz. Még ugyanebben az évben – a jobb megélhetés reményében – Párizsba költözik, életét Franciaországban éli le. Hírnevét sajátos szemléletű alkotásai, a kinetikus művészet a fotografizmus alapozzák meg. Műveinek egy részét Magyarországon a pécsi és a budapesti Vasarely...