CSONTVÁRY GÉNIUSZA, A Magányos Cédrus

Igazán ritka alkalom zárult 2016. január 31-én, csak reménykedhetünk, hogy ismét hosszabbítják a Csontváry géniusza című kiállítást a Budai Várban, az egykori Honvéd Főparancsnokság sokáig romos épületében. Figyelembe kellene venni, hogy az utolsó napokon is százak álltak sorban a helyszín előtt! Örvendetes, hogy a várakozók nagy része fiatal.

Gulyás Gábor, a kiállítás rendezője különös világképet oltott bele Csontváry életmű-kiállításába. Azt sugallja, hogy az elhivatott művész egy ősi vallás, a napkultusz megszállottja, holott inkább a festészet megszállottja volt. Az életmű kétharmada, legjelentősebb része itthon van. Néhány képe a losonci múzeumban található, de több művet 1945-ben hadizsákmányként az oroszok elvittek a Nemzeti Bank széfjéből, és valószínűleg többé nem látjuk. Talán a jelenlegi jó viszonyra tekintettel vissza is kérhetnénk.

Az életmű megértéséhez ismerkedjünk meg a művész életrajzával! Csontváry 1857-ben született Kisszebenben, Kosztka Mihály Tivadar néven. Apja megbecsült gyógyszerész volt, így ő is gyógyszerész diplomát szerzett 1875-ben. Segédként dolgozott Léván, Iglón, Eszéken, később saját patikát vezetett Szentesen és Gácson. Ügyesen rajzolgatott, és gyűjtött pénzt festői álmaihoz. Amikor Keleti Gusztáv, a budapesti Iparrajziskola igazgatója a felvételét elutasította, 1894-ben tanulni indult Hollósy Simon müncheni iskolájába, 1895-től Karlsruhe, Düsseldorf és Párizs következett. Sehol nem maradt meg sokáig, ezért lényegében autodidaktának tekinthető. Bejárta fél Európát, megfordult a Szentföldön (akkor Palesztina), Olaszországban, Németországban, Dalmáciában, Görögországban, Libanonban. A fény útját követte – mint írta -, mert nem ismerte a plain air kifejezést, amelynek a legkiválóbb képviselője lett. Rendkívül éles színekkel ábrázolta a Napot, a Holdat, a természeti és a mesterséges fényeket, magával ragadta az új villanyvilágítás. Képeit olajfestményekként tartjuk számon, ám ő az olcsóbb, anilin alapú, agyagporral kevert anyagot használta gigantikus méretű vásznain. 1910 után már nem festett, itthon dolgozott, főleg írt. Különcnek, de inkább bolondnak tartották akkoriban szokatlan vegetarianizmusa, pacifista és profetikus meggyőződése, vallástalansága miatt. 1916-ban még készülődött egy alkotásra, IV. Károly koronázását akarta megörökíteni, de megbetegedett. 1918-ból itt látjuk egy tervét a saját múzeumáról. A patikáját 1919-ben államosították, azután elhunyt.

Csontváry, ahogy életében, úgy a halála után sokáig nem volt szerencsés. Óriási felületű festményeit teherautók ponyváinak adták volna el, ha Gerlóczy Gedeon, a fiatal építész meg nem vásárolja az utókornak. Csontváry hamvait – utóda nem lévén – 1957-ben eltüntették az Óbudai Temetőből. Ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben emlékszobra áll, Kerényi Jenő műve.

Az első kiállítását Párizsban rendezte, de visszhangja nem maradt. 1930-ban a Szent István Király Múzeum fedezte fel benne a tehetséges alkotót, Budapesten pedig az Ernst Múzeumban művei elérték az első közönségsikert. 1963-tól több kiállításon szerepelt, amihez hozzájárult Németh Lajos művészettörténész könyve. 1966-ban Pertorini Rezső monográfiája jelent meg Csontváryról, 1970-ben Németh Lajos könyvének bővített, második kiadása is megjelent. 1976-ban kiadták a Csontváry emlékkönyvet. 1973-ban Pécsett létesült Csontváry Múzeum. 1980-ban Huszárik Zoltán készített filmet róla. Azóta a magyar múzeumlátogatók és műgyűjtők egyik kedvence. A közvélemény az egyik legnagyobb magyar festőként ünnepli. Ezt mutatják az árverések is, ha néha egy-egy műve felbukkan, csillagászati összegeket adnak érte a gyűjtők.

A kiállítás termeiben – inkább szobáiban – Gulyás Gábor nem kronologikusan vezet végig, hanem témák szerint rendezte a Magyarországon lévő műveket. Az első szobában 1893-94-ből, még utazásai előttről származó rajzai és portréi sorakoznak, köztük a híres ránk néző, fejlett művészről árulkodó, kissé groteszken nagy szemű önarcképpel. A második szobába „vadállatok" címmel 1891-94 között festett lepkék, karvalyok, egyéb madarak és már Csontváry saját stílusát felmutató őz szerepel. A harmadik egység a kissé erőltetettnek ható „boltozatok" címet viseli. Itt az égbolttól kezdve szentélyek, házak boltíveit, valamint Taormina romjait, Selmecbánya látképét (1902) találjuk. Külön kialakított apró helyiségekben magyarázó filmek peregnek, holott a képek magukért beszélnek. A negyedik kis szekcióban Csontváry-idézetek mondják el, mennyire tudott gyönyörködni a nagyarányú távlatokban pl. a Hortobágyon (1901), és milyen inspirációs erőt jelentett számára a természet. A boszniai Mostarba azért indult, mert az Uránia moziban már látott némafilmeket az izgalmas városról. A Zrínyi kirohanása című festménye (1903) elég különös a gémeskúttal a háttérben, a szigetvári hős pedig egy szál karddal áll a török puskagolyók célpontjában. A Hajótörés magántulajdonból került a kiállításra, a Catellammare di Stabia és az Öreg halász (1902) a művész legragyogóbb képei közül valók. Az ötödik szoba az „egyensúlyt" sugallja. Itt látjuk a Nagy Tarpatak a Tátrában című 1903-ban alkotott hatalmas képét, Scilla tengerparti városát, a Délelőtt Trauban és a Délután Trauban című képét 1900-ból. 1901-ből a Jajcei vízesés, 1903-ból a Római híd Mostarban, a Schaffhauseni vízesés és A keresztre feszített Krisztus (1901) szerepel együtt.

A következő helyiségben zsúfoltan szemlélhetjük a magángyűjteményekből összeszedett műveket, mint a Szerelmespár (1902), A szerelmesek találkozása (1902), a Titokzatos sziget (1903), a Hídon átvonuló társaság (1903), a Marokkói tanító és a Tengerparti sétalovaglás (1909) című festményeket. A helyiségbe erősen bevilágít a „fényfolyosó", amely „A fény útján" című terembe vezet. A szűk folyosóban a sűrűsödő neoncsövek teljesen feleslegesek a hangulat szempontjából még annak is, aki nem tud olvasni, inkább kellemetlenül elvakítanak. Ugyanakkor a kis terekben olyan apróra méretezték, és olyan rosszul világították meg a képek címét és évszámát, hogy alig kivehetők.

1902-1904-ben Csontváry a villanyvilágítást csodálja a Kairói pályaudvaron, a Jajcei villanymű éjjel és A Keleti pályaudvar indulási oldalánál. Szívesen játszik a bizarr fényekkel a Jupiter-templom Athénben (1904), a Holdtölte Taorminában (1901), a Mandulavirágzás Taorminában (1902), az Esti halászat Castellamaréban, a Sétakocsikázás újholdnál Athénban (1904) vagy az Athéni utca (az Akropolisz alatt) képeiben. A nyolcadik egység a „romok" címet kapta. Itt sorakoznak a Templomtéri kilátás Jeruzsálemben a tengerre (1905), A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben (1904), A taorminai görög színház romjai (1904), valamint a Kis Taormina (1904), Az Olajfák-hegye Jeruzsálemben (1905) című nagyméretű vásznai

Az utolsó emeleti terem „Csontváry küldetéséről" szól. Előtte azonban a szúk térben oktalanul elhelyezett labirintusba kell tévednünk. A művész ifjú patikussegédként már kiválasztottnak tekintette magát. Sikerekben ugyan nem volt része, a küldetését azonban számunkra mégis teljesítette. Idekerült a Fohászkodó Üdvözítő (1903) a megnyújtott ujjaival. Látjuk 1917-ben írt elismervényét, miszerint gyógyszertárát átadta egy Székely Sándor nevű embernek.

Azután csodálatunk legfőbb tárgya, „a teljesség útjának" nevezett utolsó állomáshoz érünk: A magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusfához Libanonban (1907) következik. A félig kopasz fa ágain mintha madár ülne, és különös színekben fürdik. Sajnos a kevés hely meg a sok látogató nem teszi lehetővé, hogy kényelmesen ülve gyönyörködjünk a két remekműben.

Egy csöppnyi szobában folyamatosan forog Dér András filmje, amelyben neves festők, gyűjtők, művészettörténészek nyilatkoznak Csontváryról. Megszólal Molnár Sándor, Kieselbach Tamás, Virág Judit, Gerlóczy Sára, Reigl Judit és Molnos Péter. Gulyás Gábor szerint Csontváry alkotásai, profetikus írásai máig sok felfedezni valót tartogatnak. Abban mindenki egyetért, hogy a művész nem volt elmebeteg, tudatosan készült a feladatára, tíz évig gyűjtögetett az utazásokra.

A barátságtalan folyosókról széles, fehér márványlépcsőkön érünk le a földszintre, a két óriás méretű alkotáshoz. Az egyik a Mária kútja Názáretben (1908). Igazi csontvárys mű. Mária alakja nagy, a többi alak a sokkal kisebb, jelentéktelen zsidó tömeg része. Végül a szintén közel-keleti utazásról származó, különös fényekkel teli Nagy templom Baalbekben (1906) vonja magára a figyelmünket.

Innen csak a ruhatár és az emléktárgyakkal teli kávézó megtalálása okoz gondot. Ezzel szemben térkép mutatja Csontváry útjait Európában és a Közel-Keleten. Földrajzi ismereteinket érintőképernyős játékokkal gyarapíthatjuk. A kiállítást múzeumpedagógiai programok és bőséges katalógus kísérte.

DOBI ILDIKÓ