2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Douglas Murray: Európa furcsa halála

4 perc olvasás

europa.jpgEurópa furcsa halála – március 5-én érkezik Douglas Murray nagy visszhangot kiváltó könyve. Bevándorlás, iszlám, identitás. Kínzó kérdések és kemény válaszok arról, hova tart és mivé válhat kontinensünk a következő évtizedekben.

 

Világszerte nagy visszhangot kiváltott értékelésében a brit neokonzervatív író, újságíró és politikai kommentátor korunk egyik legégetőbb kérdését, a bevándorlást, és az európai társadalmak rá adott válaszait kutatja. Felvetése szerint Európa magatartása – miszerint mások identitására nyitott, sajátjával szemben ugyanakkor túlzottan leértékelő – hosszú távon súlyos károkat okoz. Összefüggéseiben vizsgálja, mit lehetett volna másképp csinálni, illetve sorra veszi a kialakult helyzet kezelésének módjait.

 

De Murray könyve nem csupán demográfiai és politikai tények elemzése. A szerző testközelből kutatta a témát, és megfordult azokon a helyeken, ahol a bevándorlók partot érnek, és ott is, ahová végül eljutnak; beszélt olyanokkal, akik örömmel fogadják őket, és olyanokkal is, akik elzárkóznak tőlük. Értékelése és víziója bár messzemenőkig szubjektív és a politikai korrektség sem feltétlenül jellemző rá, ugyanakkor elvitathatatlan érdeme, hogy olyan tapasztalatokat oszt meg olvasóival, melyeket csak kevesen ismernek a téma szakértői közül.

 

“Talán minden jól sül el. Talán azok, akik még emlékezhetnének, hogy milyen hely volt Svédország, Franciaország, Nagy-Britannia, és Európa többi része, egyszerűen kihalnak. Talán az összes probléma, nem utolsósorban a probléma felismerésének problémája, megszűnik. Talán így lesz. Vagy az is lehet, hogy problémák új serege születik épp.”

 

A kötet elérhető az Alexandra Kiadó honlapján: https://alexandrakiado.hu/konyv/753333/europa-furcsa-halala

 

A kötet hátlapszövege:

„Az Európa furcsa halála különösen személyes hangvételű számvetés az öngyilkosságra készülő öreg kontinensről és kultúrájáról. A születések számának csökkenése, a tömeges bevándorlás, az általánosan jellemző önbizalomhiány és öngyűlölet együtt azt eredményezték, hogy az európai emberek képtelenek kiállni magukért, és meg sem kísérlik megakadályozni társadalmuk gyökeres átalakulását. Ez a könyv nemcsak a demográfiai és politikai tények elemzése, hanem egy szemtanú beszámolója az önmegtagadás felé haladó kontinensről. A szerző tudósításai lefedik a teljes földrészt: megfordul azokon a helyeken, ahol a bevándorlók partot érnek, és ott is, ahová végül eljutnak; beszél olyanokkal, akik örömmel fogadják őket, és olyanokkal is, akik elzárkóznak tőlük.

A teljesen első kézből szerzett információkat tartalmazó könyv, amely ugyanakkor figyelemre méltó kutatásra és tényanyagra támaszkodik, beszél a multikulturalizmus kiábrándító bukásáról, Angela Merkel teljes fordulatáról a bevándorlást illetően, a hazatelepítés szándékának és megvalósításának hiányáról és a nyugati országok állandósult bűntudatáról. Murray utazásai során bejárja Berlint, Párizst, Skandináviát, Lampedusa szigetét és Görögországot, hogy megvizsgálja az európai kultúra szívének nyugtalanító állapotát, és meghallgassa azokat, akik elképesztő távolságokból érkeztek a kontinensre. Minden fejezetben tesz egy lépést hátrébb is, hogy nagyobb távlatokból mutasson rá az okokra, amelyek Európa halálvágya mögött rejlenek. Így próbál választ találni arra a kérdésre, miért hagy bárki is magára egy teljes civilizációt, és mi visz rá valakit arra, hogy ilyet tegyen önmagával. Murray két Európa-látomással zárja könyvét – az egyik a reményteli, a másik a pesszimista változat –, amelyek bemutatják a kialakult helyzet lehetséges megoldásait, mindvégig szem előtt tartva azt a sokat hallott tételt, miszerint a bevándorlás folyamata visszafordíthatatlan.”

 

Douglas Murray brit neokonzervatív író, újságíró, politikai kommentátor. Cikkei, amelyek többek között a Standpoint, a The Wall Street Journal és a The Spectator lapjain jelennek meg, gyakran szítanak vitát az iszlámmal és az európai menekültpolitikával szembeni kritikus hangvételük miatt.

 europa.jpg

Douglas Murray:

Európa furcsa halála

Kiadó: Alexandra Kiadó

Fordító: Seress Ákos

368 oldal

Keménytáblás

ISBN: 9789634471332

 

 

 

 

https://alexandrakiado.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.