A nemzetközi elemzések szerint a magyar oktatás szinvonala hosszú ideig kiemelkedően jó volt. Az oktatás jobban teljesített, mint a gazdaság. Az elmúlt néhány évben azonban rohamos lecsúszás tapasztalható minden vizsgált területen. Nézzünk ezzel kapcsolatban néhány jellemző mutatót!

A nemzetközi elemzések szerint a magyar oktatás szinvonala hosszú ideig kiemelkedően jó volt. Az oktatás jobban teljesített, mint a gazdaság. Az elmúlt néhány évben azonban rohamos lecsúszás tapasztalható minden vizsgált területen. Nézzünk ezzel kapcsolatban néhány jellemző mutatót!

Nálunk folyamatosan csökken a felsőoktatásban végzettek között a természettudományos és műszaki végzettségűek aránya. 1999-ben ez az érték még 24% volt, 2004-ben pedig már csak 21,7%. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2006 évi adatai szerint ez az arány már csak 13,9%. A felmérések szerint a természettudományos tárgyakat 2004-ben a magyar iskolákban még kiváló színvonalon oktatták. A nemzetek listáján etekintetben az előkelő 3-dik helyen voltunk. Csak Szingapúr és India előzött meg bennünket. 2008-ra azonban lecsúsztunk a 12-dik helyre. Érdemes megemlíteni, hogy az első két helyen 2008-ban is Szingapúr és India van.

Az oktatási színvonalban elért helyezésünkkel együtt romlott a diákok érdeklődése a természettudományos tárgyak iránt. Folyamatosan csökken továbbá a munkaerő- piacon rendelkezésre álló műszaki végzettségűek száma. A nemzetközi elemzések szerint folyamatosan romlik az oktatási rendszerünk versenyképessége, beleértve a felsőoktatás színvonalát is. Az elmúlt négy évben megdöbbentő mértékű pozícióvesztést szenvedtünk el. A nemzetek rangsorában az oktatási rendszer általános szinvonala tekintetében 11, a felsőoktatás vonatkozásában pedig 7 hellyel csúsztunk vissza.

Tudjuk továbbá, hogy nálunk folyamatosan csökken az oktatás állami finanszírozása. Mindezek után felháborító cinizmusnak tarthatjuk azt a miniszterelnöki kijelentést, amely szerint "Magyarország jövője az oktatásban, a felsőoktatásban van".

Foglalkozzunk most a drámai lepusztulás néhány okával!

Vezetési szakemberek rámutatnak arra, hogy a cégek és intézmények sikere elsősorban vezetésük színvonalától függ. A magyar szólás ezt, nagyon bölcsen, így fejezi ki: "fejétől bűzlik a hal". Valamikor a nemzeti felemelkedés iránt elkötelezett komoly tudósok vezették az oktatási intézményeket. De igaz ez az oktatáspolitikára is. Gondoljunk csak Klébersberg Kunóra, vagy Homan Bálintra! Ma viszont úgy tűnik, hogy az egyetemi vezetés egy részének fontosabbak az egyéni anyagi érdekek, mint a felsőoktatás jövője. Ezt érzékeltetik egyrészről a rektorok és az oktatási minisztérium között feltűnöen könnyen megszületett különböző megállapodások, másrészről pedig a szűkös költségvetési korlátok ellenére jelentősen megemelt egyetemi felsővezetői fizetések. A két dolog között egyébként, vélhetően összefüggés van! Vannak, akik egyszerűen úgy fogalmaznak, hogy a kormny "megvette" a rektorok egy részét! Legújabban pedig a "rektor emeritus" pozíció kitalálása, amelynek alapján a pozíciójukból távozó rektorok hatalmas többletjövedelemre tehetnek szert életük végéig. Olyankor, amikor a kormány egyébként mindenen spórol. De komoly erkölcsi kérdés az is, hogy ha valaki rektori pozicióban volt néhány évig, amely időszak alatt ezért a munkájáért kiemelkedően magas fizetést kapott, akkor mi indokolja azt, hogy miután már nem rektor, azaz nem végez rektori-vezetői munkát, a kormány többletfizetést biztosítson a számára, olyan fizetést, amiért nem kell semmit tennie, amit egy korábban betöltött pozició miatt kap? Az ügyről nyilvánvalóan az juthat eszébe mindenkinek, hogy ez olyan, mint a "Judás-pénz"!

Az ügy másik oldala, hogy miközben a kormány ilyen bőkezű a rektorokkal, aközben a tanárok fizetése, nem emelkedik, sőt esetenként csökken, viszont óraadási kötelezettségük, azaz munkájuk viszont nő.

A másik, a múltból visszatérni látszó jelenség az, hogy a politikai-baráti hovatartozás ismét fontosabb, mint a szakmai tudás, a kutatási-gyakorlati eredmények és a nemzetközi tapasztalatok. Több egyetemen is találhatók olyan "régi jó elvtársak", akiknek óráit a diákok messze elkerülik, ennek ellenére tovább taníthatnak. Újra előfordulnak olyan esetek is, amikor kiváló tanárokat politikai hovatartozásuk miatt, – de természetesen nem ezzel az indokkal -, távolítanak el. Az is bizonyítja, hogy az oktatás szinvonala területén komoly gondok vannak, hogy Gyurcsány Ferenc a Budapesti Corvinus Egyetemen – volt Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – tarthatott az egyetemi falak közé nem illő, szakmailag gyenge, másokat leszóló, egyetemi katedrához nem méltó stílusú előadást.

Kik is foglalkoznak tehát ma a diákokkal? Az elkopott tudású "jó elvtárs-tanárok", a kezdő – ezért olcsó – fiatal oktatók és az órákkal túlterhelt, agyonhajszolt, saját továbbképzésükre sem pénzt, sem időt szánni nem tudó tanárok. Akkor miért csodálkozunk azon, ha romlik az oktatás színvonala?

Eközben az oktatás irányítói reformokról, megújulásról beszélnek. Sűrűn használnak olyan szakzsargont, amelynek szakmai tartalmát – gyakorlati tetteik alapján itélve – mintha nem is értenék. Emlegetik a minőségbiztosítás fontosságát, miközben -tetteik következtében – folyamatosan romlik a minőség. Ha például levélben fordul hozzájuk valaki, felhíva a minisztérium vezetésének figyelmét arra, hogy valakit politikai okból távolítottak el egy egyetemről, a minisztériumi vezetés arra sem méltatja az illetőt, hogy levelére válaszoljon. Ugyanakkor előszeretettel emlegetik az oktatási tárca vezetői az un. kompetenciák építésének szükségességét, valamint az "élet végéig való tanulás" fontosságát, csakhogy ezeknek sem szakmai, sem pedig anyagi feltételeit nem teremtik meg. És akkor még nem is beszéltünk az erkölcsi közeg hiányáról, amelyet részben éppen az oktatási tárca maga teremt meg, például a "rektor emeritus" intézmény létrehozásával. Közben pedig szakmai értelemben, megint elmegy a hajó, csak ők nem veszik eszre. Nem vehetik észre, mert csak saját köreikre hallgatnak, a más értékrendű kiváló szakemberek véleményére nem kíváncsiak. A fejlett országokban ugyanis ezek a nálunk most divatos témák 10-12 éve voltak az érdeklődés középpontjában. Ma pedig, a gazdaság változó igényeiből kiindulva, új hangsúlyok jelennek meg az oktatásban is. Ezek közül háromra különösen érdemes odafigyelni.

Az egyik a természettudományos és műszaki tudás növekvő fontossága. Ennek oka, hogy – bizonyítottan – versenyképes gazdasága csak azoknak az országoknak lehet, amelyekben a természettudományos és műszaki képzettségű szakemberek aránya nagy. Ezért fordít sokat például Szingapúr és India, de a többi, a jövőt tudatosan építő ország is ezen képzésekre. A magyarországi oktatási vezetés pedig éppen visszafelé indult el: csökkenti a természettudományos tárgyak oktatásának időtartamát. Sőt, legújabban arra ösztönzi az iskolákat, hogy ezeket a tárgyakat összevontan tanítsák. Az USÁ-ban is ez a rendszer élt sokáig. Ma már egyre többen állítják, hogy részben ez az oka az amerikai gazdaság problémáinak.

A kérdés ezek után a következő: az oktatási vezetők nálunk csak "lemaradtak egy brossúrával", vagy szándékosan rontják a magyar gazdaság versenyképességi esélyeit?

A második fontos kérdés az ún. "puha tudás" szerepének növelése az oktatás valamennyi szintjén. A "puha tudás" az emberi értékeket, társadalmi képességeket jelenti. A globális piaci versenyben a cégek versenyképességének fontos feltétele a "team-munka", a jó kommunikációs, interkulturális és kapcsolatteremtő képesség. Fontos továbbá az etikus viselkedés és a társadalmilag felelős magatartás. Ezeknek a képességeknek a kifejlesztését azonban minél korábban el kell kezdeni. Azonban erre nincs lehetőség az összevont óriás-iskolákban. Az oktatási minisztérium egyik fő célja továbbra is a kis iskolák, kis közösségek felszámolása, és a nagy monstrumok bármely áron való létrehozása. Ez nem más, mint az oktatás erőszakolt globalizálása és tömegtermeléssé degradálása. Az oktatási tömegtermelés jól képzett "rabszolgákat", és nem önállóan gondolkodni tudó és akaró kreatív embereket ad a társadalomnak. Lehet, hogy éppen ez a cél?

A globalizált iskolák ráadásul zötyögve múködnek. Hallhattuk, hogy ezekben az összeeröltetett iskolákban kaotikus állapotok uralkodnak, amelyet a vezetők számának növelésével próbál a minsztérium kezelni. Vezetői poziciókra és fizetésekre itt is van pénz, de az oktatás tartalmi fejlesztésére, a tanárokra, a kisiskolák életben tartására nincs. Akkor tehát pénz mégis csak van, csak nem arra költik, amire, az ország érdekében kellene! Ehhez kapcsolódóan kell megemlíteni, hogy sikertörténetként próbálja eladni a minisztérium a néhány kiválasztott egyetemnek infrastrukturális fejlesztésre igért pénzt. Az infrastrukturális fejlesztések, a digitális táblákkal, valószínűleg jó üzletet jelentenek az érdekelt üzleti köröknek, éppen úgy, mint a Horváth Ágnes korábbi egészségügyi miniszter utasítására a kórházakkal megvetettetett vizitdíj autómaták és értékmegőrzők ("safe"-ek). Ezek azonban az említett szakmai-tartalmi problémákat biztosan nem fogják megoldani. De vajon keresik-e, kereshetik-e az oktatás vezetői az érdemi megoldásokat? Hiszen például az etikával és a társadalmi felelősséggel kapcsolatos képzés komolyságát is megkérdőjelezné a hazai helyzet, amelyet a hatalmas korrupció jellemez, továbbá az uralkodó hatalom által közvetített azon értékrend, amely szerint az etikátlanság nem probléma, ha az nem jár együtt törvénytelenséggel.

A harmadik fontos téma pedig a kutatás. Az oktatást komolyan vevő nemzetek tudják, hogy ha nincs szinvonalas kutatás, akkor tartósan szinvonalas oktatásra sincs remény. Ma a felsőoktatásban alig van pénz kutatásra. A szükséges pénzhez elsősorban pályázatok útján lehet hozzájutni. A pályázatok "pártatlansága", piaci jellege azonban gyakran vitatható. Előfordult például olyan eset, hogy a pályázatok beérkezése és az eredményhirdetésre megadott idő után közölték a kiírók, hogy utólag megváltoztatták a bírálati szempontokat. Mit érzékeltet az ilyen eljárás? Egyrészt azt, hogy valami nincs rendben a bírálati rendszer körül. Másrészt joggal vetődik fel, hogy hogyan várhat el pontos, fegyelmezett viselkedést az állam a polgáraitól, amikor saját intézményei semmibe veszik saját szabályaikat? Hol van itt az únos-untalanig emlegetett minőség-orientáltság? Ne feledjük, az állam pontosan azt a viselkedést várhatja el az állampolgároktól, amelyet vezetői – a miniszterelnök ésa miniszterek valamint az állam intézményeinek működésén keresztül közvetít. Az említett előttünk járó országokban fontosnak tartott kérdések tekintetében az oktatásvezetés nálunk fordítva ül a lovon. Ezt bizonyítják helyezéseink a nemzetközi elemzők által összeállított listákon. Ezeken a helyezéseken nem fognak javítani a digitális táblák, a felemelt rektori fizetések, a rektor-emeritus pozíciók és az üres tartalmú szólamok a minőségbiztosításról, az élethosszig tartó tanulásról és a kompetenciákról. Ezek helyett olyan oktatási stratégiára lenne szükség, amely a tanulást a jövőbe történő beruházásként kezeli. Célul tűzi ki továbbá a nemzetgazdaság versenyképességének javításához szükséges nagytudású, kiváló képességű és igényes szakembergárda megteremtését. Ehhez klébersbergi és hómani emberi kvalitásokkal rendelkező oktatásirányítókra van szükség, akik az erőforrásokat nem vonják ki az oktatásból, és az oktatást nem az üzleti vállalkozások újabb terepének, hanem a nemzeti felemelkedés egyik fontos, ha nem a legfontosabb feltételének tekintik.

Stratégia és értékelvű, szinvonalas vezetés nélkül az oktatást a további szétesés veszélye fenyegeti, ami viszont a gazdasági fejlődést is ellehetetleníti. Klébersbergi szellemiségű és értékrendű oktatás vezetés nélkül ezért a gazdasági helyzet javulását sem várhatjuk.

Dr.Csath Magdolna
egyetemi tanár

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük