Dr. Hautzinger Gyula: Elment a pilótafeleség…
3 perc olvasás
Dr. Hautzinger Gyula: Elment a pilótafeleség…
Koradélután megcsörrent a mobilom. Több évtizede kedves jó barátom, volt bajtársam az egykor híres vadászpilóta-ász, Paár Ferenc hívott:
- Gyula, a tegnap esti viharral elment Válja…
Bár sajnos, nem ért váratlanul a hír, hírtelen meg sem tudtam szólalni. A mindig mosolygós, mindig vidám, mindig net, egészséges Váljuska hónapok óta küzdött gyorsan elhatalmasodott súlyos egészségi problémákkal. Férje, Feri milyen a sors – aki évtizedek óta sokszor, gyakran küzdött egészségéért – végig mellette volt.
Ferenc és Válja. Az ötvenes évek fiatal MiG pilótája hol is máshol találkozhatott volna mint az egykori Szovjetunió, Moszkva melletti Monino repülőakadémiáján, ahová a húszas éveiben járó, de már pilótakörökben nevet szerzett magyar vadászpilóta magasabb képzettség megszerzésére érkezett. Válja akkor még teenegerként, talán éppen a középiskolát végezte. Édesapja az akadémia ezredesi rangban lévő tanára az akkori szokásoknak megfelelően az akadémia területén lévő lakótelepen élt családjával. Így adódott a lehetőség, hogy a két fiatal találkozott. A találkozásból szerelem, majd házasság lett.
Ez azért volt érdekes, mert aki látta az évtizedekkel ezelőtt színházban nagy sikerrel játszott a sztálini időket idéző „Varsói melódiát” az tudja, hogy a „világ legigazságosabb” rendszere nem engedte meg, hogy állampolgárai külföldivel házasodjanak. De Feri és Válja szerelme már az „olvadás” időszakában ért házassággá és talán az elsők között kaptak engedélyt, hogy a pilóta sikeres államvizsgái után közös életüket Magyarországon folytassák.
Múltak az évek, évtizedek és jöttek az egyre másra növekvő katonai beosztásokkal járó költözések, amelyekből csak hármat szeretnék kiemelni: Pápa, Veszprém és utoljára Budapest. Megszületett egyetlen gyermekük Marika, aki a jó családi környezet hatására orvos lett, mára saját családjában- már nagymamaként él.
Válja, moszkvai egyetemi végzettségének megfelelően rövid idővel, a magyar nyelv elsajátítása után évtizedekig tanárnőként dolgozott, később még nyugdíjasként is. Tanúsítom, hogy diákjai szerették. Időről-időre a legutóbbi időkig Pápán, Veszprémben, Budapesten szívesen látott vendég volt az iskolák évfordulós osztálytalálkozóin Válja néni az időközben szintén Feri bácsivá vált férjével együtt. Az iskolák közül kiemelem utolsó munkahelyét, az óbudai Kőrösi Csoma Sándor két-tannyelvű középiskolát, ahol nyugdíjba vonulásáig igazgatóhelyettesként oktatta-nevelte diákjait.
Miért írom le mindezeket ilyen részletesen? Mert vallom, ez a nagyszerű ember választása, szerelme alapján hazánkba került és itt – magyarrá vált! Olyan szinten, hogy mire a nyolcvanas években megismerkedtünk, szép tónusban, akcentus nélkül beszélte választott új hazája nyelvét, nyelvünket.
Hosszú pályafutásom során volt lehetőségem több, a korábbi Szovjetunióból házasság alapján Magyarországra került úgynevezett „orosz feleséggel” találkozni. Személyes tapasztalatom, hogy felesleges időnként felbukkanó különböző nem túl szimpatikus, zsigerből jövő rosszindulatú ideológiákat gyártani velük és férjeikkel kapcsolatban gyártani. Találkozásuk kapcsolatuk semmi mással nem magyarázható, mint egykori fiatalságukból eredő természetes vonzalom kialakulásával, amely sok esetben vezetett évtizedekig, Válja és Ferenc esetében hét évtizedekig tartó a vegyes házasságokban is előforduló kevés kivételtől eltekintve példás párkapcsolathoz.
Most ilyen hosszú együttlét ért véget. Nyugodj békében Váljuska, szerettünk!
Budapest, 2023. június 22,
