December utolsó napjaiban Falmatériák című kiállítás keretében mutatták be a Boltíves Galériában, Dréher János festőművész munkásságát bemutató könyvet. A megnyitó és könyvbemutató eseményen szinte zsúfolásig megtelt a galéria barátokkal, művészetkedvelőkkel és ismert kortárs művészekkel, művészeti írókkal.

 

December utolsó napjaiban Falmatériák című kiállítás keretében mutatták be a Boltíves Galériában, Dréher János festőművész munkásságát bemutató könyvet. A megnyitó és könyvbemutató eseményen szinte zsúfolásig megtelt a galéria barátokkal, művészetkedvelőkkel és ismert kortárs művészekkel, művészeti írókkal.

A falakon megtekinthettünk jónéhány képet eredetiben, de az igazi élményt – számomra legalábbis – inkább a gazdag tartalmú könyv jelentette. Mindig öröm, ha a mai szűkös anyagi helyzetben megjelenik egy művészeti könyv és jó látni, hogy a dedikálásért hosszú sorban állnak az emberek.

Az albumban 10 fejezetre bontva 240 oldalon, Dréher János száznéhány alkotását szemlélhetjük meg a 80-as évektől napjainkig, és mindez közel harminc személyes jellegű fotódokumentummal tetézve. Nem véletlen a címadás, hiszen festményei vakolatképek. Falmatériák! Szakolczay Lajos megállapítása szerint „ Dréher táblaképei festmény hatását keltik, de az egymásra hordott anyagrétegek (homok, plextol, stb.) és a szerkezeti egységeket elválasztó szegélyek, „árkok" plasztikailag olyan gazdagok, hogy eme vakolatképek (az idő domborműben összegzett rajzolatai) sokkal inkább köthetőek a szobrászat térélményt is nyújtó műformájához, a reliefhez, mint valamely – akár a legsúlyosabb – vászon festékréteghez."

A könyv Novotny Tihamér két írásával indul magyar és angol nyelven, majd Dréher János önvallomását olvashatjuk:

„Munkáimban a különféle festékeken túl az anyag, a matéria, s így természetszerűleg a faktúra játsszák a főszerepet. Egy speciális műanyagbázisú, vízzel hígítható ragasztóanyaggal kötöm meg azt az általában fa rostlemezre felhordott, egyénileg kikísérletezett, réteges vakolatmasszát, amelyből ily módon hordozható házfalakra emlékeztető, táblakép funkciójú felület képződik. Ennek a vakolatmasszának az alapanyaga a homok, amelyet még nedves, de száraz állapotában is lehet alakítani, húzni, kenni, vágni, dörzsölni, karcolni, mintázni és színezni. Ez a technika némiképp még őrzi a hagyományos freskó és szekkó, vagyis a nedves és száraz vakolatfestés egyes eljárásmozzanatait, valójában már a modern művészet által kitaposott ösvények hagyományán áll, és halad tovább a művészi szabadság, az egyéni mitológiateremtés és a személyes nyomhagyás útján a közösségi elismertség felé.
Idegen kifejezéssel úgynevezett „hautes pates", azaz magasan, vastagon felrakott, pasztózus, testes anyagokat használok képeim megalkotásánál. A mesterségbeli eljárásnak és a matériának pedig, mivel az új „médium maga az üzenet", megvan az önértéke. S túl azon, hogy már Leonardo is felfigyelt a vakolatokon megjelenő nedvességfoltok képzeletet elindító szerepére, a reneszánszban a részlet, az absztrakt organikus vagy geometrikus forma még nem vált önértékké a képzőművészetben. A díszítő- vagy népművészeten túl, ez csak az úgynevezett modern és neoavantgárd irányzatokban, szorosabban az informel, azaz a formátlanságnak nevezett festészeti tendenciában jelent meg a második világháború után. Műveim tehát Jean Fautrier, Jean Dubuffet és Antoni Tápies anyagképeivel éppúgy párhuzamba állíthatók, mint például Kovács László (1944-2006), Birkás István, Gáll Ádám vagy Kis-Tóth Ferenc stukkó és sgraffito műveivel. Végül is én csak úgy teszek, mint egy állásából elbocsátott, szórakozott és álmodozó (festő-mázoló) kőműves, aki a maga készítette és felkutatta szerszámaival és a maga gyönyörűségére mindig csak egy-egy vakolatrészletet hord fel egy-egy meghatározott nagyságú, hordozható álfal-felületre, amelyet azután más és más színezésű, vastagságú és felületű anyagrétegekkel el-eltakar, elrejt és átrendez, átkomponál, esetleg össze is karcol és át is fest, sőt adott esetben hasonlóképpen megismétel, kiemel, átír és átfogalmaz. Így a táblaképek mértani vonalstruktúrái és területelrendeződései leginkább a pillanat szülte hangulatoktól függenek, az előre ki nem számítható képzettársításokra támaszkodnak, és a szabad ötletek tárházára, illetve az emlékrögök morzsáira épülnek, s gyakran konfrontálódnak vagy ízesülnek irracionálisnak minősíthető, megszilárdult (nedvesség!) foltokkal, karcolt ákombákom firkákkal és álmérnöki jeltöredékekkel, valamint újra feltárt, visszakapart üledékrétegekkel. A folyamat – mint egy absztrakt-organikus terülő-minta – szinte végteleníthető, ahogy a vakolatfelrakások, vakolatleverések és -hámlások, -foltosodások, -ázások, -hullások és -roncsolódások processzusa is az, – emberi intellektus és az esztétika jegyében. Ha egyszer megtehetném, biz' isten bevakolnék kívülről és belülről egy jó nagy házat a magam ízlése és kép- alkotó fantáziája szerint, szabadon." (Dréher János)

Az album tíz fejezete a Korai képekkel indul és az Anyagképekkel fejeződik, közben a mélyrétegek, osztott terek-struktúrák, jelek, síkok-élek, horizontális sávok bemutatásával

időrendben nyomon követhetjük Dréher munkásságát. A fejezetek képi illusztrációi előtt neves és közismert művészettörténészek és művészek – Feledy Balázs, Wehner Tibor, Szeifert Judit, Sinkó István, Kováts Albert, Szakolczay Lajos és Szabó Noémi – korábbi évekre és valamelyik Dréher kiállításhoz kapcsolódó írásait olvashatjuk. Az album külön szerkesztési érdekessége, hogy a festmények fotói mellett kinagyított részleteket is bemutat, szemléletessé, jobban érzékelhetővé téve – még így két dimenzióban is – az anyagrétegek térbeliségét.

Dréher János

Falmatériák

Szerkesztő: Görög Gábor

Grafikai terv: Dréher Zsófia

Nyomda: Pharma Press Nyomdaipari Kft.

240 oldal, 24×29,5 cm

Készült 100 számozott példányban is.

ISBN 978-963-08-0091-4

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük