Dugovics Titusz

Hazánk történelme során sok, a kelleténél is több háborúban vett részt. Stratégiai győzelmet egyetlen alkalommal, az 1456-os nándorfehérvári csatában arattunk. Taktikai győzelmet sokszor értünk el (Pákozd, Komárom, Gorlice, Mogyoród, stb.), de a háborúkat jobbára elveszítettük.

   A nándorfehérvári (belgrádi) győzelem azonban más volt. A csata után az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre megtorpant. Hunyadi a győzelem után nem üldözte a török sereget, így a siker kihasználatlan maradt. Elég kár, vajon miért tette, illetve miért nem tette? Ennek ellenére a minden előzetes várakozást felülmúló haditettnek, a független Magyar Királyság egyik legnagyobb katonai sikerének bizonyult a hódító Oszmán Birodalommal szemben.

   Dugovics Titusz az 1456-os nándorfehérvári diadalhoz kapcsolódó legenda önfeláldozó hőse. E szerint a vár védelme közben egy a magyar vitéz a várra zászlót kitűzni készülő török katonát élete árán a mélybe rántott. Ezzel akadályozta meg, hogy az ostromló törökök a várra kitűzött lófarkas-félholdas zászló láttán fellelkesülve bevegyék a várat.

   Alakja a mai magyar történelmi hagyományban a hősi önfeláldozás, a hazaszeretet egyik legismertebb szimbólumává vált. Szűkebb értelemben az országot és a kereszténységet a pogány török támadástól védő valamennyi keresztény védő hősiességének, illetve a Nándorfehérvárt hatalmas túlerővel szemben védő magyar katonák önfeláldozó hősiességének jelképe.

   A legenda nem alaptalan. A zászlóvivő törököt mélybe rántó hős várvédő alakja a kortárs itáliai történetíró, Mátyás király pártfogolja Antonio Bonfini leírásában jelent meg. Igaz, név nélkül. A XIX. század elején népszerű ismeretterjesztő történelmi írások hatására kezdett a legenda szélesebb körben terjedni, majd 1824-től kezdték Dugovics Tituszként azonosítani, miután Döbrentei Gábor cikkében régi nemesi iratokkal igazolta a nemesi Dugovics család sarjaként Nándorfehérvárnál elesett Dugovics Titusz létezését. A nándorfehérvári hős kultusza ettől kezdve Dugovics Titusz néven élt valós történelmi személy hőstetteként került be a magyarság közös történelmi emlékezetébe.

   Későbbi kutatások szerint az „ostromlóval a mélybe ugró várvédő hős” alakja vándormotívumként számtalan középkori várostrom krónikájában megjelenik.

   Az irodalomtörténet ismeri az „egykönyves író” fogalmát. Ennek a típusnak a megfelelője Wagner Sándor a festészetben, aki a Dugovics Titusz önfeláldozása c. egyetlen művével vonult be igazán a művészettörténetbe. Ezen alkotáson keresztül érzékelte a magyar ifjúság nemzedékeken át a magyarok törökellenes, hősies küzdelmét. A festmény a Magyar Nemzeti Galéria becses darabja.

Láng Róbert