Égbe szállt barátság

 Megható, sok tekintetben elgondolkodtató kiállítás nyílt a Fiatal Művészek Galériájának egyik megszokott helyén, a budapesti Benczúr Hotel kistermében. A tárlatokat rendszeresen látogató közönség ismeri az emlékkiállítás fogalmát, ez alkalommal viszont nem egy, hanem mindjárt két művész tiszteletére gyűlt össze a közönség. Oláh Mara, roma származású festőművész idén március 24-én, Maha Raniet indonéz festőnő pedig október 7-én hagyta el ezt a világot.

Maha Raniet nevét összevonva ismerte meg a világ. Maharani 1973-ban Kalimantanban, Borneo szigetén, Indonéziában született, életének nagyobb részét, Malang városában töltötte. Korán kezdett el festeni, tehetsége a művészeti egyetem elvégzése során bontakozott ki. Művészi világát is az Indonézia adta szépségek ihlették meg, később is előszeretettel alkalmazta ezt műveiben. De szíve gyakran Magyarország felé húzta. Ranit elbűvölte Magyarország szépsége, az itt élő művészek szeretete és kedvessége, így gyakran ellátogatott hozzánk, bejárva különböző művésztelepeket, műtermeket, ahol megismerte a magyar képzőművészetet, végül ide is ment férjhez. Számtalan kiállítást tudhat maga mögött Indonéziában és több, más országban, köztük Magyarországon is. Halálát váratlan stroke okozta. Elismertségét jól jelzi, hogy az emlékkiállítás megnyitásán megjelent őexcellenciája A. H. Dimas Wahab úr, Indonézia magyarországi nagykövete is. Ám a kettős kiállítás megrendezését ez még nem indokolná, ha nem tudnánk, hogy Maharanit sok év óta szoros barátság fűzte a roma származású magyar festőművészhez, Oláh Marához. Gyakran látogatta őt Szarvasgedén az otthonában és kiállítást is szervezett neki Indonéziában. Azok, akik mindkettőjüket jól ismerték, úgy látták, hogy az emberi szimpátián túl valami- szinte transzcendentális – lelki kapcsolat alakult ki közöttük, nagyon rövid idő alatt.

Oláh Mara 1945. szeptember 3-án született, apja zenész cigány volt, anyja edényfoltozó beás cigány családból származott. Későn kezdett el festeni, saját történetét és kisebbségi közösségének, a cigány közösségnek történetét festette. A kirekesztés, a megaláztatás, a kilakoltatás, a nők helyzete és sok karakteres portré alkotják műveinek összességét. Olyan ember volt, aki mindent vállalt, semmiben, semmikor, semmilyen megalkuvást nem fogadott el. Szabadságot, akaratot, világnézetet lehetett tőle tanulni. A 2008 – 2009-ben elkövetett, Magyarországon csak „cigánygyilkosságok” néven elhíresült bűntény sorozat után a rasszista indíttatásból megölt cigány embereket is megfestette. Ezek a képei hamarosan Chicago-ba is elkerültek, a cigány kisebbséget ért sérelmek kiteregetésével nem maradt adós. Ha úgy érezte, festményeire nagybetűvel is felírta a mondanivalót.  Számára szinte elengedhetetlen volt, a narráció, az egyes festményekre helyezett üzenet így mintegy megduplázódik, kétszeresen üzent festményeivel és felirataival. Már 1991 óta kiállító művész. Érdekes, hogy ő is összevonta a nevét, Omara-ként bemutatkozó tárlata Kanadában volt, majd hamarosan itthon is Budapesten, a Vízivárosi Galériában. Első két kiállítását követően az elkövetkező másfél évben 36 kiállításon vett részt. Képeit külföldön is több alkalommal láthatta a közönség. Bemutatkozott Hollandiában, Londonban, Párizsban, Bécsben, ezen kívül Passauban és a New York-i ENSZ Palotában volt tárlata. Aktív alkotói, kiállítói korszaka után Budapestről Szarvesgedére vonult vissza, itt építtetett magának egy faházat, az úgynevezett „luxus putrit”, itt élt alkotott, a magyarországi és külföldi művészetkedvelők itt is felkeresték. Az utóbbi néhány évben elsősorban miniatűr festményeket készített, melyek csupán néhány cm-esek. Rabjává vált ennek a műfajnak, izgalommal töltötte el, hogy néhány apró ecsetvonásból milyen történet születik, milyen érzelmet, hangulatot tud átadni. Maha Raniet-hez fűződő barátsága igen szoros volt, ennek állított emléket ez az utolsó, közös kiállításuk.