Püthagorasz az Athéni iskola freskóján a Vatikánban. (Raffaello)

Engedje meg az Olvasó, hogy ezúttal diákkoromra emlékezzem vissza. Kezemben egy fénykép. Matematikai kongresszus, az akadémikusok között néhai matematika tanárom Fiala Albert. Jelese a hivatásának, cikkeket, tankönyvet, példatárat írt. Valószínűleg szívesen fogadták volna egyetemi tanszékek is, de ő büszke volt arra, hogy „egyszerű” gimnáziumi tanár. Órái közben kiderült, hogy foglalkozott Bolyai János kéziratainak elemzésével, szakmai levelezésben állt híres kortárs matematikusokkal: Hajós Györggyel, Fejér Lipóttal, Rényi Alfréddal.

Felmérő dolgozatok alapján tesztelte huszonkét fős osztályunk tudását. Ha egyikünk valamiben gyenge volt, tanulótársat rendelt melléje. A mindig kifogástalan eleganciával öltözködő tanár úr év közben nem osztályozott, a felmérőket szóban értékelte. A táblánál mutatta be egy-egy dolgozat hibáját, a tévedés helyét, vagy éppen a jó megoldást.

Fiúk! Nem árulok zsákbamacskát, év végén szigorú leszek. A követelményeket felírom. Ezzel két függőleges vonallal három részre osztotta a táblát. Felírta, hogy ketteshez, hármashoz, négyes-ötöshöz mit kell megtanulni, milyen példákat kell megoldani.

Szerettem a matematikát, ő tágította ki érdeklődési körömet. Elhatároztam, hogy érettségi után alkalmazott matematikus leszek, aztán másképp alakult az életem. De a matematika szeretetét máig őrzöm.

Fiala tanár úrnak volt egy nagyon szimpatikus tulajdonsága. Amikor feleltetett, vagy magyarázott, feledtetni tudta a „hatalmi viszonyokat”, az elsajátítandó anyagra koncentrált. Nem az okos tanár – buta diák szerepet játszottuk. Fiúk, nekem az a feladatom, hogy megtanítsam az anyagot, maguknak az az, hogy elsajátítsák. Egyenrangú szerepek.

Később úgy hozta jó sorsom, hogy közel egy évtizedig taníthattam matematikát, ezt a tulajdonságát jól megjegyeztem és persze alkalmaztam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük