Egy álláskereső férfi kálváriája

Hogy több ezer betöltendő állás van? Hogy csak az nem helyezkedik el, aki nem akar? Hogy bármilyen munkát el kellene vállalnia annak, akinek nincs állása? Hogy csak a lusta, nemtörődöm embernek nincs munkája? Ezt az írást annak ajánlom, aki legalább két kérdésre igennel válaszolna.

Hogy több ezer betöltendő állás van? Hogy csak az nem helyezkedik el, aki nem akar? Hogy bármilyen munkát el kellene vállalnia annak, akinek nincs állása? Hogy csak a lusta, nemtörődöm embernek nincs munkája? Ezt az írást annak ajánlom, aki legalább két kérdésre igennel válaszolna.

Adott egy harmincas évei végén járó fiatalember. Érettségije nincs – bár éppen egy gimnázium padjait koptatja esténként-, de van szakmunkás bizonyítványa, valamint több, mint húsz év tapasztalata. Mivel eme szakmájában szinte lehetetlen elhelyezkedni, egy éve szerzett egy másik szakmát is, munka mellett, saját kis pénzecskéjén abban bízva, hogy így könnyebben megy majd sora. Nem így történt.

A fiatalember megszerezte új hivatásáról a bizonyítványt, majd kiváltotta azt a kamarai tagsági igazolványt, mely nélkül sehol sem állnak vele szóba. Hiába, így sem. Hogy miért? Mert nincs tapasztalata.

Volt olyan hely, ahova behívták, kitöltettek vele több oldal irományt, majd közölték, ha lesz állás, szólnak. Később szóltak, hogy nincs, és nem is lesz számára. Volt több másik, ahova bizakodva ment, kellemes hangulatban elbeszélgettek, majd közölték, tulajdonképpen állás nincs, de majd ha lesz, szólnak. Azóta egyik helyről sincs semmi hír.

Aztán volt olyan is, ahol az első fordulón túljutott, majd közölték, max. egy hét múlva értesítik megfelelt-e. Nagy meglepetésre a beszélgetés után két órával csöngött a telefon, közölték másnap fáradjon be, mert a nagyfőnök is meg akarja ismerni. Remény! Rengeteg remény. Remény arra, hogy dolgozhat. Remény arra, hogy újonnan tanult hivatását végre elkezdheti. Remény arra, hogy az adósságát ki tudja fizetni. Remény, remény, remény…

És hogy mi történt másnap? A nagyfőnök úgy fogadta – sem megismerni jobban nem akarta, sem elbeszélgetni vele -, hogy elnézést, de a kollegák – az első forduló emberei – nem mondták, hogy nincs tapasztalata, nekik pedig idejük nincs betanítani új embereket. A férfinak ez volt az utolsó csepp az évek óta tartó – közben közmunkában egy évig alkalmazott, de ez alatt is munkát kereső – munkakeresési kálváriájának poharában. Sírva, összeomolva ment haza.

És, ha most azt kérdezi valaki, hogy miért nem keres más munkát, elárulom: keresett. Még takarítónak is jelentkezett, betanított munkára is ment volna, de vagy vissza sem jeleztek, vagy itt is csak ámították, de volt, ahol nemes egyszerűséggel közölték, mivel nem csökkent munkaképességű, így nem kell.

Hogy mi a következő lépés? Már maga sem tudja. Nem látja tovább a lehetőségeit, csak kérdések maradtak benne. Dolgozni szeretne, eltartani a családját. Új szakmáját jobban megismerni, tapasztalatokat szerezni, és érettségi után talán ezt a pályát iskolai kertek között is jobban megismerni (bár én személy szerint ezek után elgondolkoznék érdemes-e) . Nem iszik, nem dohányzik, tisztes, becsületes ember. Egyszerűen DOLGOZNI SZERETNE!

Németh Krisztina