Pörögnek az új lakások és a nyaralók – Fellendülést mutatott a hazai ingatlanpiac 2014 első hónapjaiban. Egy év alatt ingatlankínálatát és irodáinak számát is megduplázta az OTP Ingatlanpont. Az országos ingatlanközvetítő-hálózat a következő időszakban a piacvezetőkhöz való felzárkózást célozza meg. Az idei év első négy hónapja kiugró forgalmat hozott a cégnél. Saját tapasztalata, illetve a kedvező külső körülmények alapján a hazai ingatlanpiac fellendülésére számítanak a teljes 2014-es évre vonatkozóan. A cég az átlagosnál nagyobb keresletbővülést tapasztalt áprilisban az új építésű lakások iránt, illetve a nyár közeledtével a Balaton közeli nyaralók iránti igény is folyamatosan élénkül.

Pörögnek az új lakások és a nyaralók – Fellendülést mutatott a hazai ingatlanpiac 2014 első hónapjaiban. Egy év alatt ingatlankínálatát és irodáinak számát is megduplázta az OTP Ingatlanpont. Az országos ingatlanközvetítő-hálózat a következő időszakban a piacvezetőkhöz való felzárkózást célozza meg. Az idei év első négy hónapja kiugró forgalmat hozott a cégnél. Saját tapasztalata, illetve a kedvező külső körülmények alapján a hazai ingatlanpiac fellendülésére számítanak a teljes 2014-es évre vonatkozóan. A cég az átlagosnál nagyobb keresletbővülést tapasztalt áprilisban az új építésű lakások iránt, illetve a nyár közeledtével a Balaton közeli nyaralók iránti igény is folyamatosan élénkül.

Fontos mérföldkőhöz érkezett az OTP Ingatlanpont országos ingatlanközvetítő-hálózat: kínálata a kereskedelmi ingatlanokkal együtt a napokban meghaladta a 10 ezer ingatlant, miközben a cég irodáinak a száma is átlépte az ötvenet – közölte Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a 2012 elején indult lánc az eltelt bő két év alatt a közvetítői piac egyik legnagyobb szereplőjévé nőtte ki magát, az elmúlt 12 hónapban pedig mind az ingatlanportfóliójuk nagyságát, mind az irodáik számát megduplázták. Az OTP Ingatlanpont kínálatának 60-70 százaléka ráadásul egyedi, azaz csak a hálózatukon keresztül érhető el.

„Az idei évben tovább folytatjuk a hálózatbővítést újabb stratégiai partnerek bevonásával, főként Budapestre és a főváros környékére koncentrálva, illetve folyamatos toborzással növeljük az értékesítőink, munkatársaink számát. Azonban nem a méret, hanem a hatékonyság és az ügyfél-elégedettség a legfontosabb számunkra, ebben szeretnénk a legjobbak lenni a piacon" – fejtette ki az ügyvezető igazgató. Ami a konkrét idei terveket illeti: Kosztolánczy György elmondása szerint az év végére az ingatlankínálatukat 13-15 ezerre, az irodahálózatukat pedig körülbelül 60 egységre szeretnék növelni. Az értékesítőik, munkatársaik számát 600-ra növelnék a jelenlegi körülbelül félezerről.

Az OTP Ingatlanpont számokban

  • több mint 10 ezer eladó ingatlan
  • országszerte 53 iroda, ebből 27 vidéken, 26 a fővárosban
  • közel 500 dolgozó
  • legdrágább eladó lakóingatlan: 1,8 milliárd forintos svábhegyi villa
  • legolcsóbb eladó lakóingatlan: 400 ezer forintért családi ház Sarkadon

 

Visszatérnek a hitelből vásárlók

A 2014-es év nem csupán az OTP Ingatlanpont, de a társaság megítélése szerint a teljes hazai ingatlanpiac szempontjából is jól indult. „Az idei első negyedévben 20 százalékkal nőtt a forgalmunk az előző év utolsó három hónapjához képest, ami a cég organikus növekedése mellett a piac fellendülésének is köszönhető. Ez most azért is különösen szembetűnő, mert az ingatlanpiac szezonalitása miatt az év első időszaka általában inkább nyugodtabb szokott lenni" – mondta Kosztolánczy György. Meglátása szerint a most tapasztalható fellendülés több dolog következménye: egyrészt a korábbi évek árcsökkenése miatt – 18 százalékkal estek vissza az árak a válság berobbanása óta – jelenleg kedvező áron lehet ingatlant vásárolni, másrészt a hitelkamatok is elértek egy olyan alacsony szintet, amely mellett egyre többen mernek hitelből vásárlásba fogni.

Ezt mutatják az OTP Ingatlanpont értékesítési adatai is: míg 2013 elején az általuk közvetített ingatlanok körülbelül negyede volt hitelből finanszírozott, addig jelenleg már majdnem minden harmadik ingatlant vásárolják meg hitelből. Mindeközben a forgalomnövekedésnek is köszönhetően az OTP Ingatlanpont közvetítésével értékesített ingatlanok kapcsán kihelyezett hitelek volumene a duplájára nőtt. A kedvező kamatkörnyezet következtében nagy számban jelentek meg a piacon a befektetési célú vásárlók is, lakáskiadással ugyanis 5-7 százalékos hozamot is el lehet érni, ami mostanában kimondottan versenyképesnek számít. Az ingatlanok várható értéknövekedése szintén előnyössé teszi most a befektetési célú lakásvásárlást. A nagy érdeklődés miatt a különösen jó adottságú ingatlanok esetében már olyan is előfordul, hogy alku nélkül kelnek a lakások a meghirdetett áron.

 

 

Lassan hiány lehet az új lakásokból

Bár az ingatlanpiac körülbelül 95 százalékát a használt lakások adásvétele teszi ki, az OTP Ingatlanpontnál az elmúlt időszakban jelentősen növekvő érdeklődést tapasztaltak az új építésű, illetve az újszerű ingatlanok iránt. „Áprilisban a több mint 500 eladó új lakásunk közel 10 százalékát értékesítettük, ha ez a trend folytatódik, rövidesen akár hiány is lehet új lakásokból" – húzta alá Kosztolánczy György. Ezt a tendenciát az OTP Jelzálogbank Újlakás Értéktérkép idei elemzése is alátámasztja, amely szerint öt éve folyamatosan csökken Budapesten az eladatlan újlakás-készlet. Míg 2009-ben majdnem négyezer új lakás volt a piacon, addig most öt év folyamatos csökkenés után alig kétezer új lakásból válogathat az, aki ilyen típusú ingatlanba költözne. Ennek oka, hogy a növekvő keresletet nem kíséri a kínálat kellő bővülése.

Ezeket a nyaralókat veszik a Balatonnál

Szintén jelentősen élénkült a kereslet a nyaralók, üdülők, hétvégi házak iránt, ami tavasszal-kora nyáron nem meglepő, ez jelenti a főszezont ebben a piaci szegmensben. Nyaralók tekintetében továbbra is a Balaton a sláger az OTP Ingatlanpont értékesítőinek tapasztalatai szerint. A déli parton Siófok a legkeresettebb, ahol a megelőző évinél 7 százalékkal drágábban, 293 ezer forintos négyzetméteráron keltek el tavaly a nyaralók, de népszerű még Zamárdi is, itt 288 ezer forint volt egy négyzetméter, ami 5 százalékos drágulást jelentett.

A magyar tenger déli oldalán főként az új építésű apartmanházak partra néző, másfél-két szobás lakásai és a kis alapterületű, felújításra szoruló önálló családi házak iránt mutatkozik élénk kereslet, ezeknek a lakásoknak az ára 15-25 millió forint mozog. A családi házak iránt elsősorban az idősebb vásárlók érdeklődnek, az árak pedig vagy a 6-15 millió, vagy a 15-25 millió forintos ársávban találhatóak, attól függően, hogy milyen messze van a parttól az ingatlan. A vevők nagy részben fővárosiak, illetve Kelet-Magyarországból érkeznek, és egyre nagyobb mértékben van jelen a külföldi kereslet is, igaz, a német és a holland vevőknek egészen más igényeik vannak, mint mondjuk a budapestieknek. Ők általában a parttól messzebb, 10-12 kilométerre fekvő kistelepüléseken vásárolnak rosszabb állapotú házakat, amelyeket aztán felújítanak, és ahol hosszabb időt töltenek egy évben.

Az értékesített ingatlanok átlagárai a nagyobb balatoni üdülővárosokban (ezer forint/m2, 2013)

Balatonlelle

374

Siófok

293

Zamárdi

288

Balatonfüred

284

Balatonboglár

255

Balatonalmádi

165

Forrás: OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép, NAV adatok alapján

 

Az északi parton Balatonfüred ingatlanpiaca produkált szép számokat, 2013-ban nem kevesebb mint 12 százalékkal drágábban keltek el az ingatlanok, mint egy évvel korábban; az átlagos négyzetméterár 284 ezer forint volt. Emelkedtek az árak Keszthelyen is: 160 ezer forintos négyzetméterárral 4 százalékos volt a drágulás. Az értékesítők úgy látják, az északi parton is kelendőek az új építésű apartmanházak lakásai, amelyek négyzetméterét Balatonfüreden akár 1 millió forintért is kínálhatják, de az északi parton is a 350-500 ezer forintos árak az általánosak. A vevőkör hasonló a déli partéhoz, a különbség csak az, hogy a külföldi vevők között itt sok orosz is van, akik Hévízen és környékén keresnek maguknak nyaralóingatlanokat.

Az OTP Ingatlanpont – az OTP Csoport tagjaként – országos lefedettségű ingatlanközvetítő hálózattal rendelkezik, amelynek célja, hogy a Csoport ingatlanpiaci szakértelmére alapozva vezető szerepet töltsön be az ingatlanpiacon. Az OTP Ingatlanpont a teljes OTP Csoport szakmai hátterére támaszkodva képes az ingatlannal kapcsolatos valamennyi finanszírozási helyzetre egyéni, értékmegőrzésen és értékmaximalizáláson alapuló megoldást kínálni. Kínálatában a piaci megbízásokból származó ingatlanokon kívül szerepelnek az OTP Csoport saját fejlesztésű, illetve különböző finanszírozási szolgáltatásai kapcsán a tulajdonába került ingatlanok. Az OTP Ingatlanpont szolgáltatásai a lehető legszélesebb körben elérhetők az ügyfelek számára: a bank fiókhálózatán kívül az országos ingatlan-tanácsadói irodahálózaton, a telefonos ügyfélszolgálaton (+36-1-234-0000), valamint a www.otpip.hu weboldalon keresztül is kapcsolatba léphetnek az OTP Ingatlanpont ingatlanközvetítőivel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük