Valamikor a tizenkilencedik század utolsó éveiben történt, hogy az Akadémia közgyűlésén felállt egy akadémikus költő, és követelte, hogy egy bizonyos Lőwy Árpádot – aki pornográf verseivel lejáratja az MTA-t – határozatban ítélje el a testület. Ezután dr. Réthy László akadémikus, több tudományos szakmunka elismert szerzője emelkedett szólásra.

Valamikor a tizenkilencedik század utolsó éveiben történt, hogy az Akadémia közgyűlésén felállt egy akadémikus költő, és követelte, hogy egy bizonyos Lőwy Árpádot – aki pornográf verseivel lejáratja az MTA-t – határozatban ítélje el a testület. Ezután dr. Réthy László akadémikus, több tudományos szakmunka elismert szerzője emelkedett szólásra.

„Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek

Lófasz a seggébe az ilyen költőnek"

– mondta tárgyilagosan, és leült. Méltóságos Réthy László, az etnográfia és a numizmatika professzora, a Nemzeti Múzeum érme- és régiségosztályának igazgatója ugyanis nem volt más mint Lőwy Árpád, akinek disznó versezetei másolatban terjedtek a falusi vásárokban és az úri kaszinókban egyaránt.

1851-ben született Szarvason nemesi családban, egyetemi tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte. Numizmatikából és ősrégészetből doktorált, román nyelvtörténeti és etnográfiai kézikönyvet írt, s emellett régészként is aktív volt. Tagja volt a kor legfontosabb tudományos vállalakozása, a Révai Lexikon szerkesztőbizottságának is. Valószínűleg átlagosan unalmas tudóskarrier várt volna rá, ha nem történik vele két családi tragédia. Alig tízéves házasság után súlyos betegségben meghalt felesége, Tokaji Nagy Irén, két kisgyermekük az apára maradt. Egy évvel később a kezei között halt meg másfél éves kisfia is. Innentől kezdve, bár tisztességgel nevelte lányát, mindennapos vendége lett a pesti kocsmák, éjszakai lokálok világának. Ekkor kezdte ontani szókimondóan pajkos verseit, amelyeket később barátainak is megmutatott.

Miközben Réthy professzor továbbra is minden nap bejárt a múzeumba, az éjszakában megszületett Lőwy Árpád, az „ősmagyar pesti zsidó" lator-költő, akinek semmi sem szent. Réthy maga is írt verseket, megénekelte felesége halálát, és vallásos költeményei is fennmaradtak, de országos ismertséget csak Lőwy szerzett. Különösen egy furcsa bécsi társaságban volt nélkülözhetetlen a költészete. Thallóczy Lajos bécsi főlevéltáros házában gyakran találkoztak a császárvárosban járó magyar politikusok. Délutánonként hölgyek is előfordultak, őket a gyakorta itt vendégeskedő Réthy László szórakoztatta ártatlan rímekkel, ezt követően azonban csak férfiak maradhattak a mulatozásba hajló estéken. Ilyenkor a délutáni „fehér" versek pornográf, „fekete" verziói mellett a császári családot gúnyoló verseket is szavalt a gátlástalan költő. A mindenkori politikai helyzetet is tabuk nélkül elemezték, a vendégek között megfordult Tisza István miniszterelnök, Bárczy István budapesti polgármester és más szigorú államférfiak. A legbelső kör, az ugyancsak komoly tudósokból és üzletemberekből álló korhely csapat valódi titkos társaságot is létrehozott „Bűzőrség" néven.

A Lőwy-versek a középkori diákhagyomány folytatói, tudta vagy érezte ezt közönsége, a dualizmus korának tudományos és politikai elitje is. A szabad szájúság felszabadító ereje megérintette a halk szavú Szép Ernőt is, aki üdvözlő verset írt Lőwyhez. Sokan úgy tudják, hogy a Toldi pornográf átiratának szerzője is Lőwy, ez azonban nem igaz. Az ő vaskos tréfái sosem szellemtelenek és durvák, mint az iskolákban generációk óta terjedő Toldi-parafrázis. Verseit a nyelvi sokszínűség, formai játékosság jellemzi. Ilyen például az a verse, amelyben a szexuális aktus száz különböző magyar nevét foglalja rímbe: „(…) Búgat a bús disznóhajcsár, ökörhajtó besuhint, / Beheppent a fürge pinczér, a szakácsné ha kacsint. / Benyes a szorgalmas kertész, bereccsent a laboráns,/ Bojtár götyöl, s a frajlának behagyít a praktikáns./ A tornász meghúzza hölgyét és befúr az asztalos,/ Megélvez a szolgabíró, ha a lány alkalmatos. / A rézöntő meg becsörrent, patikárjus meg beád, / Közösül a polgármester, lassan mozgatva farát./ Befreccsent a tűzoltó, ha csőre kapja a leányt. (…)"

Miközben dőltek belőle a hasonló versek, közönsége nem tudta, hogy az őt felesége halála óta kínzó depresszió idősebb korára csak súlyosbodott. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy egy fiatalkori tudományos mulasztása miatt (nem katalogizált megfelelően egy éremgyűjteményt) múzeumi kollégái megvetik, vagy egyenesen tolvajnak tartják. Ennek ugyan semmi alapja nem volt, de a búskomor Réthy professzor és a benne élő korhely Lőwy Árpád figurája mind nagyobb távolságba került egymástól. Fennmaradt egy levele, amelyben egy barátjának megírja, hogy depressziója mélypontján az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatja.

Végül nem Réthy betegsége vitte el, hanem Lőwyé. A Lőwy-estek elmaradhatatlan kelléke volt a poéta szájából lógó pipa, amely reggelig nem aludhatott ki: a költő-tudós légcsőrákban halt meg 63 évesen. Még a Nyugat is megemlékezett róla, Schöpflin Aladár búcsúztatta. Barátai szobrot akartak neki állítani, de a kezdődő világháború véget vetett a gyűjtésnek. Pedig a talapzatra ars poeticája kerülhetett volna: „Azért csak annyit mondok ifjú népem: Disznókodni szabad, – de csakis szépen!"

 

LŐWY ÁRPÁD ÉS A MAGYAR NEMZET

Irodalmunkban – büszkén mondom –
Nincs több olyan tipikus költő,
Mint Lőwy Árpád, akit ismer
Már egy egész nagy emberöltő.

Nincs ki a magyar géniusznak
Hívebb tolmácsa volna, mint ő,
Bár meglehet, hogy van nálánál
Nem egy kiválóbb magyar költő.

De ő nevében egyesíti
A fajt, amelyre néz a Kárpát;
Hiszen fajunknak fele Lőwy,
A másik fele pedig Árpád.

(1909. november 12.)

 

Szép Ernő üdvözlő verséből:

S hogy néked meghatottan gratuláljak,
Érdemdús ősznek, a zsenge tavasz.
Oly elfogódva, bámulón, rajongva
Néz föl költészetedre a magyar:
Mint impozáns, hatalmas trágyadombra
Kis térfogatú, szerény kutyaszar.

Óh, hát még te! Te legdicsőbben érted,
A búvalbaszott magyarnak mi kell?
Te vagy az út, az igazság, az élet,
Óh az a dal, mit lantod énekel!

 

A nagy kánikulában azért Réthy professzorból munka közben is előtört Lőwy. A tudós régésztől szokatlanul csekély fokú ügyszeretet megbocsátható: 35° Reaumur több mint 40° Celsius. Íme a pécsi ásatásokon dolgozó kollégákhoz írt levele:

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal

Pécsett.

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35° Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug. 18.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy László

m. n. muz. érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes.

A XIV. ker. m. kir. Kulturmérnöki hivatalnak
Pécsett.

 

Formális értelemben a hivatalnokok általában precízek voltak,de mint mindig a bürokrácia gyártotta a felesleges iratokat. Íróasztal íróasztalt,irat iratot szült.a fölöslegeseket jól kitudták némelyek szűrni. Így volt ez mindig. Azután meg az "úgy se olvassa el senki" szindróma is működött…

 Készítette: Nyáry Krisztián

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük