Egy fénykép a múltból: Petőfi Zoltán

Petőfi Sándor komolyan gondolta, hogy a szabadság és a szerelem szorosan összetartozik. Pontosan kilenc hónappal 1848. március 15-e után Debrecenben megszületett Petőfi Zoltán. A büszke apa a kisbaba két hónapos korában megírta fia életrajzát. Jókedvű és szórakoztató írás, bár Debrecenre nem vet túl jó fényt. „Aki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó." Nem hosszú, de két hónapba sokkal több nem is fér bele. Így kezdődik:

Petőfi Sándor komolyan gondolta, hogy a szabadság és a szerelem szorosan összetartozik. Pontosan kilenc hónappal 1848. március 15-e után Debrecenben megszületett Petőfi Zoltán. A büszke apa a kisbaba két hónapos korában megírta fia életrajzát. Jókedvű és szórakoztató írás, bár Debrecenre nem vet túl jó fényt. „Aki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó." Nem hosszú, de két hónapba sokkal több nem is fér bele. Így kezdődik:

Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig

Született Zoltán fiam december 15. 1848. déli tizenkét órakor Debreczenben a harminczad utzcában, Ormós szabó házában, az utczára nyiló kapumelletti szobában.

Szeptemberben beállván katonának, feleségemet szüleihez vittem Erdődre, de az ottani lakás később az oláh lázadás miatt nem levén eléggé biztos, Debrecenbe szállitám őt, hol zászló­aljam­mal feküdtem. Igy érte szegény fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debreczenben született.

Debreczenben és ami több: pénteki napon.

Azaz jobban mondva: „pénteki napon és ami több Debreczenben!" mert Debreczen még a pénteknél is veszedelmesebb, elannyira, hogy ha a magyar függetlenség balul üt ki, azt nem másnak köszönhetjük, hanem annak, hogy Debreczenben kiáltatott ki. Micsoda gondolat is volt az, egy nemzet függetlenségét ollyan városban proclamálni, hol a házak kapujára es van írva: „A ki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó." Legalább annak a háznak a kapuján, ahol fiam született, ez állott.

Deczember 14kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megráz­kódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele. Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára fölgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott.

Reám és feleségemre nézve maradt volna, mint született, becsületes pogány embernek; de ipam és napam kedveért, kik igen buzgó keresztények, meg kellett kereszteltetnem. Gondol­tam hát, hogy legalább a neve legyen pogány, s lett belőle Zoltán. Keresztapja Arany János, a világ egyik legnagyobb költője s legbecsűletesebb embere; keresztanyja Arany Jánosné, a milly egyszerű asszony, olly jó feleség és anya.

Petőfi Sándor:
FIAM SZÜLETÉSÉRE
Ide, ide fiamat kezembe,
Hadd szorítsam a szivemhez őt!
Mintha volnék újonnan teremtve,

Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!

Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.
(…)
Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan,
Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam,
Vagy betöltöd legalább helyem?

Vajha egykor ekkép szólanának,
Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának,
Nincs, mert lelke a fiában él.

Debrecen, 1848. december 15.

 Készítette: Nyáry Krisztián