Egy kis szaloncukor történelem
3 perc olvasás 
A szaloncukor hagyományos magyar édesség, csillogó papírba csomagolt, csokoládé bevonatos cukorka, amellyel a karácsonyfát díszítjük. A szaloncukor ősét (fondant cukor) a franciák a XIV. században kezdték el készíteni, tőlük német közvetítéssel a XIX. század első harmadában jutott el Magyarországra és lett népszerű. Kezdetben a szaloncukor készítése csak kézileg történt, de a XIX. század végén megjelentek az első fondant készítő gépek, amelyeket a jelenlegi Bonbonetti Csoport elődje gyártott a Gerbeaud cukrászda számára is.
A szaloncukor hagyományos magyar édesség, csillogó papírba csomagolt, csokoládé bevonatos cukorka, amellyel a karácsonyfát díszítjük. A szaloncukor ősét (fondant cukor) a franciák a XIV. században kezdték el készíteni, tőlük német közvetítéssel a XIX. század első harmadában jutott el Magyarországra és lett népszerű. Kezdetben a szaloncukor készítése csak kézileg történt, de a XIX. század végén megjelentek az első fondant készítő gépek, amelyeket a jelenlegi Bonbonetti Csoport elődje gyártott a Gerbeaud cukrászda számára is.
Ez a különleges édesség igazán a századfordulón vált divatossá. A reformkorban – francia minta nyomán – jött divatba a polgári lakásokban a fogadószoba, azaz szalon, ahol karácsonyfát állítottak, melyet édességekkel dekoráltak, így lett a fán lévő díszesen csomagolt csemege neve szaloncukor. Magyarországon Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója állított először fenyőfát karácsonykor az 1820-as években. Érdekességként említhetjük meg, hogy Mattioni Eszter, a Bonbonetti gyár bejáratát díszítő híres védett hímeskő mozaik alkotójának édesanyja abban az óvodában tanított, amelyet Brunszvik Teréz alapított.
A karácsonyfa állítás eleinte csak az arisztokrácia körében volt szokás, de az 1840-es évektől már a módosabb polgároknál is divatba jött. A reformkorban még minden gyerek külön-külön kapott karácsonyfát, később már csak a lányok és a fiúk együtt kaptak egy külön fát, míg napjainkban egy család már csak egy fát állít.
Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét.
Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre. Az 1980-as évek előtt gyakorlatilag kétféle szaloncukor létezett: a konzum és a zselés. De nem sokkal később megjelentek a legkülönbözőbb ízesítésű szaloncukrok: a karamellás, marcipános, gesztenyés, rumos-meggyes, diós és megannyi finomság. Manapság a különböző édességgyártók karácsony közeledtével ontják a szaloncukrok özönét. Van, aki íz alapján választ, de van, akinek inkább a csomagolás színe számít, mert fontos, hogy a díszekkel harmonizáló kompozíciót hozzon létre, ezzel is emelve az ünnep fényét. Más az árra figyel. Sokan pedig többfélét is vesznek, hogy a család minden tagjának kedvében járjanak.
Egy dolog azonban nem változott. A karácsonyfára akasztható, csillogó sztaniolba csomagolt édességet az óta is kizárólag mi magyarok készítjük. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető.
