Egykor és most – Művelt és udvarias ember

Egykor és most – Művelt és udvarias ember (A cím egy múlt századbeli könyv éléről származik. Nem teljes cím, szükségtelennek mutatkozott az egész (Művelt és udvarias ember a XX. században) felidézése. A műveltségnek és udvariasságnak a favorizálása ma már, a 21. században sajnos csak az utópiák birodalmába tartozik. A könyvben nem szerepel a megjelenés dátuma, 1936-ban adhatták ki. Az bizonyos, hogy a benne szereplő statisztikai adatok 1935-ből valók.

Egykor és most – Művelt és udvarias ember (A cím egy múlt századbeli könyv éléről származik. Nem teljes cím, szükségtelennek mutatkozott az egész (Művelt és udvarias ember a XX. században) felidézése. A műveltségnek és udvariasságnak a favorizálása ma már, a 21. században sajnos csak az utópiák birodalmába tartozik. A könyvben nem szerepel a megjelenés dátuma, 1936-ban adhatták ki. Az bizonyos, hogy a benne szereplő statisztikai adatok 1935-ből valók.

    Az Est lapkiadó és a MAGYARORSZÁG című napilap a harmincas években könyvsorozatot indított, amelynek egységes küllemű, vászonkötéses darabjai havonta jelentek meg. Áruk is egységes, egy pengős volt. A sorozat keretében jelent meg a Művelt és udvarias ember a XX. században, amely a kor művelt emberének ismérveit és az illendő viselkedés akkori szabályait taglalja. Érdemes belelapozni, és megtudni, mit kellett tudniuk és mihez kellett tartaniuk magukat nagyapáinknak, dédapáinknak, ha művelt és udvarias emberek akartak lenni a múlt század harmincas éveiben.

    A művelt ember – a könyv szerkesztői szerint – egyik fő ismérve, hogy mennyire tud hozzászólni a nemzetközi helyzet aktuális politikai történéseihez. Ehhez pedig nem árt megismerni ezeket. Így az első fejezetek egyike, a Világpolitika és haderő ezzel foglalkozik. Meglepően érdekes megállapításokat tesz a szerző, amelyek egy része nem sokkal a könyv megjelenése után máris beigazolódott. Az első világháborúban kialakult szövetségi rendszerről megírja, hogy az eljövendő háborúban egyáltalán biztos, hogy ugyanaz lesz a szereposztás, mint az előzőben, inkább minden ország a valódi érdekei szerint viselkedik majd. "Valószínű, hogy Oroszország (ezen a Szovjetuniót értették ekkor) a kezdeti semlegesség után a világforradalom elérésére vezető legrövidebb és legcélszerűbb utat választja" – jósolja a szerző. Nos a Szovjetunió valóban megvárta, amíg közvetlenül megtámadják, akkor még nem lépett be a háborúba, amikor Adolf Hitler Franciaországot és Angliát vette célba.

    "Az oroszok 12 millió kiképzett katonájából legföljebb 3-4 millió mozgósítható – áll a könyvben -, s kérdés, hogy a magasabb és középszintű vezetők kellő számban állnak-e rendelkezésre."

    1936-ot írunk, ebben az évben kezdődnek a szovjet hadsereg vezetését lefejező koncepciós perek. Ha addig volt is elég vezető a hadseregben, ezek után bizony végzetesen kevés. Érdekesek a japánok fanatikus harcmodorára vonatkozó előrejelzések is. "A japán pilóták rá fognak repülni robbanóanyagokkal megrakott gépeikkel (amelyek irányítására ezrével jelentkeznek) az ellenséges hajókra és önmagukkal együtt megsemmisítik őket" – vetíti előre a kötet. Ez bizony szó szerint így lett.

    Utólag könnyű okosnak lenni, de tévedések is vannak az előrejelzésben. "A rég emlegetett japán-amerikai háború annyit jelentene, hogy az USA megtámadja Japánt" – véli a szerző. Végül ez fordítva lett, igaz, a támadás az amerikai földrésztől távol, Pearl Harborban következett be. Azt helyesen látta az elemző, hogy Amerika is fegyverkezik, "bár senki sem akarja honi földön megtámadni. Tehát nyilvánvaló, hogy a készülődés inkább az amerikai kapitalizmus érdekeinek megvédésére és kiterjesztésére irányul." Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy a szerző aligha volt kapcsolatba hozható a szocialista eszmékkel.

    Érdekesnek tarthatjuk utólag a francia Maginot-vonalat méltató sorokat is: "Védelmi célokra a svájci határtól Belgiumig összefüggő, óriási, minden kínai falat megszégyenítő erődláncot építettek ki a technika összes vívmányának igénybevételével." A korabeli közvélemény áthatolhatatlannak tartotta ezt a vonalat, senki sem gondolt arra, hogy a németek egy fél évtized múlva egyszerűen megkerülik. Hacsak úgy nem…

Öröknek hitt és elavult szabályok

    Az általános műveltséghez természetesen más témák is hozzátartoztak. A zeneművészetről szóló cikk azért érdekes, mert ebben olvasható egy Bartók Bélát és Kodály Zoltán méltató tanulmány, amely az akkori viszonyokhoz képest meglepően kedvező színben tünteti fel, zseninek nevezi a két géniuszt. Nem véletlenül. Ezt a tanulmányt Tóth Aladár írta.

    Ugyancsak érdekes összevetési lehetőséget tartalmaznak a könyv udvariasságról szóló fejezetei is. Vannak benne akkor – de még ma is – öröknek hitt szabályok, és akadnak elavultak is. Hogy mindjárt az utóbbiakkal kezdjük, megtudhatjuk, hogy egy társasági összejövetelre bárki meghívhat akárkit, még telefonon is, feltéve ha a havi jövedelmük közötti különbség nem több 1000 pengőnél…

    A határ elég magas, hiszen akkoriban énekelték a "Havi 200 pengő fixszel, ma az ember vígan viccel" kezdetű kuplét. "Viszont havi 5000 pengőn felül kereső egyének kizárólag írásban hívhatják meg egymást. Ugyanez vonatkozik a gratulációkra is" – javallja a kötet. (Hát e-mailben? – tehetné hozzá egy mai ember, de akkor még híre-hamva sem volt az elektronikus levélnek.)

 Telefonálásra és levélírásra egyaránt alkalmazható a rövidség kritériuma.

     Egyelőre maradjunk is a telefonnál, ami akkoriban saját vagy közösségi telefonfülkében álló vonalas készüléket jelentett. Az első szabályt azóta sem sikerül betartatni: mindig a hívó fél mondja be először a nevét. Ezt olyan fontosnak tartja a szerző, hogy még a telefonbetyárokra is kötelezőnek érzi: "anonim telefonálásnál is – amikor nem akarjuk igazi nevünket elárulni – mindig a hívó fél mondja be először álnevét. De ebben az esetben se gorombáskodhatunk a hívott féllel, mert telefonon gorombáskodni egyszerűen gyávaság. Általában semmit se mondjunk senkinek telefonon, amelyet személyesen ne lenne bátorságunk közölni." Vagyis: gyalázkodók kíméljenek!    Példaként kapjuk a világ legrövidebb levelezését, amelyben Victor Hugo a kiadójának írt levélben csak egy kérdőjelet írt. Szerencsére a címzett ebből kitalálta, hogy legújabb regényének, a Nyomorultaknak az eladási sikerét tudakolja a szerző. A kiadó hasonló stílusban egy felkiáltójellel válaszolt, jelezvén: nagy a siker. A túl hosszú levelekre is akad irodalmi példa: a francia forradalmár, Honoré Gabriel Riqueti Mirabeau három és fél éves várfogsága alatt 30 000 sornyi levelet írt kedvesének.

    Érdekes fejezet a szegények és gazdagok, főnökök és beosztottak viszonyával foglalkozó is. Még az 1929-1933-as gazdasági világválság után három évvel is így fogalmaz a könyv: "Ilyenkor válság idején a többség érzése szerint nem illik túlságosan gazdagnak lenni, különösen annak látszani. Aki mégis az, viselkedjék szerényen, kocsijából köszönjön előre gyalogjáró szegényebb ismerősének."

    Mértéktartást javasol a főnök és beosztott viszonyában is, leszögezve, hogy "nem szükséges életünket áldozni azért, hogy tegező viszonyban legyünk főnökünkkel, de ha már megtörtént, tegezzük halkan és finoman a többiek előtt…"

Gőz József

MTI 2011. augusztus 22., hétfő 9:15