„Elindult az Arts and Business magyarországi megvalósítása”
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a KOGART Házban 2008 március 11-én bejelentette: az OKM megállapodást kötött a KOGART Alapítvánnyal a Kortárs Művészeti Gyűjtemény közös támogatásáról.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a KOGART Házban 2008 március 11-én bejelentette: az OKM megállapodást kötött a KOGART Alapítvánnyal a Kortárs Művészeti Gyűjtemény közös támogatásáról.
Az Alapítvány 100 olyan vállalkozást keres, amely egy-öt éven át évi 1-1 millió forinttal támogatja a Művészeti Gyűjtemény létrehozását, az OKM pedig három éven át minden – az üzleti szférából érkező – 1 millió forintos adományt kiegészít további fél millióval.
„Ez példaértékű összefogás a kultúráért, a magyar képzőművészetért. Az Arts and Business modell magyarországi megvalósításának első állomása. A művészeti és az üzleti világ összefogott, felismerve, hogy a kultúra, a modern magyar képzőművészet kiemelten fontos érték a 21. században. Olyan kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény jön létre, amelyben szerepet játszik az állam, s progressziót képvisel az üzleti világ" – mondta Hiller István a sajtótájékoztatón.
Arról is beszélt, hogy a magyarországi kortárs képzőművészet igen komoly felfutás előtt áll. „A tervek szerint még ebben a félévben beterjesztjük a Parlament elé a közmegrendelés törvényt, más néven az egy százalékos törvényt. Vagyis a közpénzből finanszírozott építési beruházások értékének meghatározott hányada kortárs műalkotások megvalósítására fordítható majd. Ezzel megtöbbszöröződhet a kortárs magyar képzőművészet támogatási összege" – közölte a szaktárca vezetője.
Hiller István még 2006 decemberében hirdette meg a kulturális modernizáció főbb irányainak programját, amelyben az új finanszírozási struktúrák létrehozása is hangsúlyt kap. Ennek lényege: az államnak egyre inkább arra kell törekednie, hogy szerepvállalásával egyensúlyt, összhangot biztosítson a finanszírozók, illetve az igen sokszínű finanszírozási elemek között. Cél a párbeszédre, konszenzusra épülő, részfinanszírozások együttesével megvalósuló együttműködések kialakítása. Ilyen például az Arts and Business modell.
A Kortárs Művészeti Gyűjtemény Alapítvány
Kortárs Művészeti Gyűjtemény létrehozásának célja, hogy megszülethessen egy, a korunk magyar képzőművészetét méltóképpen reprezentáló, a kortárs képzőművészek főműveit magába foglaló reprezentatív válogatás.
Az Alapítvány a független szakértői kuratórium döntése alapján az adományokból – amelyek az adóalapból levonhatók – minden évben 100 műalkotást vásárol száz kortárs magyar képzőművésztől. A tárca támogatásának feltétele: a fiatal művészek támogatása érdekében a gyűjteményt évente 5-10 millió forint értékben az OKM Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasainak alkotásaiból gyarapítsák.
Az Alapítvány 2008 végén kiállításon mutatja be az év során megvásárolt 100 művet, kiad egy igényes katalógust a művek fotójával, valamint 3-3 művészt külföldi tanulmányi ösztöndíjban részesít.
A gyűjtemény anyagából kiállítást rendeznek évente egy budapesti illetve egy vidéki kiállítóhelyen, valamint a magyar képzőművészet értékeinek külföldi megismertetése érdekében kétévente egy külföldi kiállítási intézményben.
Jótékonyság más társadalmi ügyek javára
A KOGART a 100 műalkotásból évente 25 művet jótékonysági árverésen történő értékesítésre vásárol.
Az eladásra kínált alkotások kiválasztása közjegyző által hitelesített sorsolással történik. Egy erre a célra felkért Jótékonysági Bizottság pályázat alapján kiválaszt 25 jótékonysági szervezetet, mely a művek eladásából befolyó összegből részesül. Közjegyző jelenlétében mindegyik jótékonysági szervezetnek kisorsolnak egy művet, melyet ezt követően aukción értékesítenek; az egyes alkotások elárverezéséből befolyó összeg pedig az adott jótékonysági szervezetet illeti meg.
Az Alapítvány 2008-ban és ezt követően minden évben a független szakértői kuratórium döntése alapján kiválasztott három művész részére – akiknek az alkotása a gyűjteményhez kapcsolódó kiállításon vagy az árverésen szerepelt – egymillió forint értékű, külföldi tanulmányút céljára felhasználható díjat ad át.
A KOGART széleskörű nyilvánosságot biztosít valamennyi adományozónak a folyamat minden szakaszában: a műalkotások megvásárlásától kezdve a kiállításon, az ösztöndíjakon, és a jótékonysági célra történő kiválasztáson át egészen a nagyszabású jótékonysági árverésig.