Elsötétítés

A második világháború idején (1941-1945)  kiskamasz voltam. Rendszeresen olvastam az Esti Kurírt, láttam mi történik körülöttem, eltettem újságkivágásokat, naplót is vezetgettem, különben is „háborús évek duplán számítanak.” (A bölcs mondás Királyhegyi Pál, Első kétszáz évem c. könyvéből idézve.) Summa summarum, jól emlékszem a történtekre, nincs szükségem a periodikusan változó történelem könyvekre. De nem a háború eseményeiről, az áldozatokról, rombolásról, éhezésről írnék. Kiragadok egyetlen, a háborúra jellemző dolgot, az elsötétítést.

   A háború természetes kísérő jelensége volt a légitámadás. Az ellenséges bombázók pályaudvarokat, laktanyákat, az államigazgatás épületeit, raktárakat. hadianyag gyárakat támadtak. Egy városban éjjel az utcai világítás, a lakások, kirakatok ablakából kiszűrődő fény, közlekedő járművek fényszórói körvonalazzák a város térképét. A magasból be lehet azonosítani a keresett helyszíneket. A sötétben látó radarok még nem voltak sehol.

   Már a harmincas évek elejére megalakultak az első állandó légoltalmi szervezetek. Megjelentek a légvédelemről szóló törvények, rendeletek. Amelyek előírták, hogy minden 14 és 60 év közötti magyar állampolgár, nemre való tekintet nélkül, légoltalmi kötelezettség alá esik. A lakosságot felkészítették a légiriadók alatti magatartási szabályokra; a polgári védelmi szervezetekben való kötelező részvételre, elsősegélynyújtásra, tűzoltásra, az egyéni védőeszközök (pl. gázálarc) használatára. Minden háznak volt egy, lehetőleg ott lakó „légóparancsnoka” aki a kötelezettségek teljesítését ellenőrizte. Ezek közé tartozott a „fényálcázás”, vagyis az elsötétítés. (Naplóbejegyzés: „Szeptember 11. Légitámadás Budapest ellen. Elsötétítési idő változása este 8-tól reggel 6-ig.”)

   A tárgyra térek. Vettünk sok tekercs sötétkék csomagolópapírt. Amibe a tankönyveket, füzeteket csomagoltuk békeidőben. Felragasztottuk a lakás összes ablakára, ha üveges ajtó volt, arra is. Ebből az következik, hogy nyáron este választhattunk. Vagy sötétben ültünk a kitárt ablaknál, vagy csukott ablaknál megfőttünk. Télen napközben is sötétben éltünk a bezárt, elsötétített ablakok következtében. A műveletet komolyan kellett venni. Állandóan járőröztek az utcán, ha egy fénycsík megjelent a rosszul felragasztott, vagy elcsúszott kék papír miatt, először figyelmeztettek, de elfordult, hogy belőttek az ablakon.

   Tudom, bizarrul hangzik, de az elsötétítés több kellemetlenséget, kínlódást okozott nekünk gyerekeknek, mint amikor éjjel háromszor fel kellett kapkodtuk a ruhánkat és lerohanni a „légópincébe”, mert légi riadó volt.

   Az én generációmnak a szópárbaj, plakátháború, sötét háttérhatalmak támadása, kampánycsata: vihar egy pohár vízben.

Láng Róbert