Korábban az emberes hírszerzés – a második világháború utáni időszakig eléggé elterjedt jelenség volt. Utána a nagyhatalmak hírszerző szolgálatainál a nyolcvanas évek közepétől háttérbe szorult. Ennek oka paradox módon a technika fejlődése volt. Azaz egy közösségbe kívülről szinte nem lehetett észrevétlenül embert behelyezni, beküldeni.

A nyilvántartások fejlődésével egyre nehezebb volt más személyazonosságát felvenni. A modern biometrikus módszerekkel és technológiával ha az egy társadalomban működik nem lehet személyazonosságot lopni. Ott a már meglévő embereket kell beszervezni. De vállalja-e?

A második világháborúban stratégiai információkhoz jutottak az orosz, angol és amerikai hírszerző szolgálatok azzal hogy folytatták a legősibb mesterségek egyikét a hírszerzést. Ennek része volt az, hogy kellően felkészítve egy adott közösségbe eljuttaták saját hírszerzőiket, akik hamis papírokkal beépültek, sőt magas szerephez is jutottak.

A beépülés feltétele ebben az esetben a megfelelő hamis okmányok, és a hozzájuk tartozó úgynevezett legenda volt. Ennek elkészítése során arra kellett törekedni, hogy a lehető legkevesebb olyan pontot tartalmazza, ami lebuktatja a hírszerzőt. Így ezek az emberek olyan élettörténetet képviseltek, ahol nem feltűnően bár, de annak minden eleme egy olyan balesethez, katasztrófához kapcsolódik, ahol lehetetlen ellenőrizni központi nyilvántartásban annak valódiságét. Vagy olyan rokonsághoz, emberekhez kötődtek, akik már nem éltek. Egy ilyen beépülés sikeressége ellenében még a gyilkosságoktól sem riadtak vissza.

Paradox módon az emberes hírszerzés háttérbe szorulását az informatikai eszközök elterjedése okozta. Egyrészt elkényelmesítette a hírszerző szolgálatokat. Minek kockáztatni – mondták az illetékesek – ha lehallgatással, elektronikus hírszerzéssel minden információs beszerezhető, emberi kockázat nélkül. Azaz nem kellenek permanens vagy más szóval rezidens- állandóan az ellenfél között élő saját ügynökök. Helyettük alkalmi felderítő akciók elegendőek. Most már tudjuk nem voltak azok.

Hasonlóan megnehezíti az ilyen akciókat idegen területeken, a korszerű elektronikus nyilvántartás, különösen ha az biometrikus azonosítókat is használ. Ez az oka annak a mániának, hogy a személyi okmányokat ezekkel szeretné ellátni az USA, Canada, az Eu és Ausztrália. Ugyanis a jól megválasztott biometrikus azonosító nem hamisítható. Azaz plasztikai műtéttel sem, nem lehet alapjában megváltoztatni egy arcot, retina mintázatot, ujjlenyomatot vagy egy genetikai DSN kódot.

Ha mégis ide kell idegen embert betelepíteni ahhoz az alap-nyilvántartások megváltoztatására van szükség, ami ellenséges környezetben nem lehetetlen, de igencsak kemény feladat.

Könnyebb a dolog, ha saját területen kell egy csoportba beépíteni egy fedett ügynököt. A magyar titkosszolgálati törvény is kimondja, hogy a közhiteles nyilvántartások állami érdekből manipulálhatóak. Azaz semmilyen törvényes akadálya sincsen, hogy egy legenda alapjául szolgáló adatok megjelenjenek a közhiteles nyilvántartásokban. Akkor hagyományos módszerekkel hiába keresnek, kádereznek, az állami nyilvántartások megerősítik a kitalált életrajzot. Csak a titkosszolgálat szakemberein múlik, hogy minden apró adat – iskolai végzettség, korábbi munkahelyek, esetleg korábban nem létező bűnügyi előélet is a helyére kerüljön.

Egy ilyen manipuláció meglehetősen nehezen ismerhető fel. Fedőcégek esetében erre rá lehet jönni aprólékos elemzéssel. Ilyenkor azt kell vizsgálni, hogy egy gyanús cég mikor jelent meg például egy teljesnek mondott cég adatbázis különböző időpontokban lementett állapotában. Nem véletlen tehát, hogy ha valaki ilyenre rájön és másnak elárulja a magyar jogszabályok szerint államtitok-sértést követ el.

Ahhoz hogy valaki beépüljön egy adott közösségbe annak mind szociális, mint tárgyi világához teljesen azonosulnia kell. És ilyenkor jönnek a dilemmák. Egyes zárt közösségekbe, például a maffiába úgy lehet bejutni, ha minden egyéb feltétel adott, hogy valamilyen főbenjáró bűncselekményt kell elkövetni, például gyilkosságot. Ha a titkosszolgálatok ezt komolyan veszik, és mondjuk tiltják ügynökeiknek, akkor semmi esély a beépülésre. Ha pedig elkövetik, akkor pontosan ugyanolyan bűnözővé válnak, mint azok akik ellen kémkednek. De köztudomású, hogy hiába vannak szabályok, ezt gyakorlatilag mindig megszegik. Erre mindig jó a titkok világa.

A szokások és szabályrendszerek és az életmód átvétele nem elég. Az illető megjelenésének is be kell olvadnia a környezetébe. Ezért vannak előnyben a globális hírszerzésben azok az országok, akiknek területén minden etnikum megtalálható. Gondoljunk bele, milyen furcsa lett volna egy távoli Szibériai településen ha ott egy néger CIA ügynök próbált volna megjelenni….

A hírszerző szolgálatoknak paradigmát kellett váltania. Erre a paradigma váltásra a Szovjetunió szétesése adott jó indokot. Itt egyrészt az együttműködésre helyezték a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy információt-információért és technológiáért alapon együttműködnek más baráti hírszerző szolgálatokkal. Korábban a baráti országok ellen is majdnem ugyanolyan hevességgel folyt a hírszerző tevékenység, mint az ellenséggel szemben. Ez meglepően eredményesnek bizonyult.

A másik viszont teljes kudarc, hiszen az arab országokban, Kínában és a Távol keleti országokban Európa és a NATO valamit USA gyakorlatilag nem rendelkezik emberes hírszerző hálózattal. Ami sajnálatos, nemcsak hogy nincsen arabul beszélő beépülésre alkalmas ügynöke, de megbízható, nyelvet beszélő kiértékelők hiányában a már megszerzett információk nagy része is elsikkad.

Mi a legenda?

A legenda az a történet, ami egy beépülő ügynök fiktív élettörténetét hitelesíti. Ilyenek a végzettségi okmányok, személyazonosító okmányok. Ma nem elég jó hamisítónak lenni, ma valódiaknak kell lenniük, úgy, hogí a megfelelő közhiteles nyilvántartásban is le lehessen őket ellenőrizni.

A jó papírok emellett önmagukban nem elegendőek. Az illetőnek fiktív életének apró részleteire is kell ellenőrizni. Például ha x gyárban dolgozott a legenda szerint, akkor elképzelt beosztásának megfelelően tudnia kell az akkor és ott valóban megtörtént dolgokról, fel kell ismernie azokat a kollégáit, akiket elvileg ismert. Emlékeznie kell a város jellegzetes eseményeire. Gyakorlatilag egy életet kell megtanulnia.

A célterület nyelvének kultúrájának aprólékos ismerete ugyanannyira fontos. Mint az is, hogyha saját területen egy csoportba próbálunk beépíteni valaki, esélye se legyen találkoznia olyanokkal, akiket valóban eredeti életében ismerhetett, nehogy leleplezzék őt.

Napjaink hírszerzési botrányai – és a humán hírszerzés

A titkos börtönök rendszerét a CIA azért építette ki, hogy az elfogott emberekből információt tudjon kisajtolni bármilyen eszközökkel. Itt a kémiai vallatószerek – az úgynevezett igazságszérumnak nevezett kábítószer koktél – éppen úgy megengedett, mint az extrém bántalmazás, vagy a pszichológiai módszerek.

Azt azonban nem szabad hinni, hogy ezeket a módszereket csak erre alkalmazzák. A vietnami háború idején indult a CIA egy kevéssé ismert – titkos programja. Ennek három fő iránya volt, illetve a sajtóhírek szerint ma is van. Az egyik orvosi kutatóintézeteket, egyetemeket megbíztak a maradandó egészségkárosodást és külső nyomot lehetőleg nem okozó, de igen nagy fájdalmat okozó vallatási technológiák kidolgozásával.

A másik project, ami szintén folyik, saját távolfelderítő katonáit a hadseregek a kiképzés során pontosan ugyanolyan kínvallatásoknak teszik ki, mint amilyeneket a feltételezett ellenség használ, hogy képesek legyenek ellenállni. Ezeket a vietnami háború óta pontosan dokumentálják és rekonstruálják. Egy ilyen eset kapcsán robbant ki az osztrák hadsereg egyes alakulatainál alkalmazott megalázó kiképzési techikák botránya. Vagy nem is nagyon titkolva ezt is bemutatja a reality channel, amikor az angol vagy amerikai elit-alakulatok egyes kiképzési technikáiról vagy akárcsak egy elit amerikai katonai akadémiáiról van szó.

Az atomkém

Klaus FuchsAz amerikaiak Los Alamosban végezték tikos kísérleteiket a háború alatt, a bázison dolgozott Klaus Fuchs fizikus (képünkön), aki több mint két éven keresztül szállította a szovjet atombombához elengedhetetlenül fontos tervrajzokat, képleteket. A szovjet hírszerzésnek szerencséje volt abból a szempontból, hogy nemcsak egyetlen forrásra kellett hagyatkoznia a titkos információk megszerzésekor. Fuchs tudtán kívül rengeteg anyagot adott át a szovjet hírszerzésnek Theodore Alvin Hall fizikus, aki tizenkilenc évesen lépett a kémkedés göröngyös útjára. A legnagyobb belpolitikai vihart mégis a Rosenberg házaspár esete kavarta, ekkorra már szinte sokkolta az amerikai közvéleményt az országba beférkőző ellenséges kémek rémképe. A Rosenberg-házaspárt 1953-ban kivégezték, míg Fuchs megúszta tizennégy évvel, de kilenc év után szabadult és az NDK-ba távozott.

www.cfo.doe.gov/me70/manhattan/venona.htm

A 70-es évek orosz szuperkéme – avagy pénzért minden eladó

J.A. Walker tengerészként szolgált a Norfolk-i bázison, pusztán anyagi haszonszerzés céljából eladta a tengerészetnél használt kódokat. Az üzlet 18 évig virágzott és eközben beszervezte a bátyát, gyermekét, feleségét is. A családi vállalkozás végül 1984-ben fejezte be működését, amikor Walker elhagyott felesége bosszúból feladta férjét. A másik különösen nagy kárt okozó személy A. Ames volt, akire ígéretes karrier várt a CIA-nél, de nála is az anyagiak előbbre voltak mint a haza szolgálata. Ames 1981-ben Mexikóban megismerkedett későbbi feleségével, akinek meglehetősen anyagias természete vitte Ames-t az árulásra. Ames beosztásánál fogva ismerte a Szovjetunióban dolgozó kémek, kettős ügynökök névsorát, amelyet átadott a KGB-nek. A lista alapján elfogottakat megkinozták elítélték majd kivégezték.

Kim Philby

Kim PhilbyA modern történelem egyik legnagyobb hírszerzője volt. 1912-ben született és 1988-ban ágyban párnák közt halt meg Moszkvában, mint megbecsült orosz polgár Az oroszoknak -is – dolgozott, meggyőződésből. Teljes neve Harold Adrian Russell (Kim) Philby, és az angol British Secret Intelligence Service (SIS) nél a"Cambridge 5" csoportot hozta létre, azt a szovjet kémekből álló hálózatot közvetlenül a második világháború végétől, amely megfertőzte a brit hírszerző szolgálatot., Maga az "Antiszovjet szekció IX" keretében szervezte az angol kémeket a Szovjetunióba, s minderről persze jelentést tett a szovjet táborban is.

Ő szervezete be az orosz hírszerzésnek Donald Maclean-t. Munkatársai tehetséges és jelentős karrier előtt álló vezető diplomatának láttak, 1944 májusától 1948. szeptember 1-jéig a washingtoni brit nagykövetségen dolgozott. A diplomata körökben igen népszerű, elegáns úriember hozzájutott az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között ez idő alatt lezajlott bizalmas tárgyalások, megbeszélések szinte valamennyi részletéhez.

A kortársak nem tudhatták, hogy Maclean meggyőződéses kommunista volt, és 1934 óta a szovjet hírszerzésnek dolgozott. Később jelentős szerepe volt abban, hogy az oroszok tudomást szerezte arról, hogy az USA nem kockáztat egy háborút, ha az oroszok megszerzik kelet Berlin felett az uralmat. De kitört a blokád, megépült a fal. Szintén neki köszönhető, hogy a KGB tudomást szerzett arról a lehallgató rendszerről amelyet a schwechat repülőtér mellett, a keleti- és a nyugati zónák határán futó orosz katonai távkábel megcsapolásával szereztek az MI6 angol hírszerző szolgálat emberei.. Így az oroszok nagy információs és titkokveszteség árán de sokáig etethették az amerikaiakat és az angol hírszerzést. Ez volt a nagy lehallgatási kémalagút botrány,amit 1956-ban robbantottak ki az oroszok. Az alagút 1953-1956 között működött.

Donald Maclean jött rá arra, hogy az európába küldött atombomba hordozására alkalmasnak mondott amerikai bombázók nem alkalmasak atomfegyver szállítására, így az egész blöff csupán, Hruscsov nyugodtan feszítheti a húrt

spymuseum.com – 300 Years of Espionage – Now Declassified
http://www.spymuseum.com/

Kis János

Megjelent 2005. november 20.