ENNIVALÓ SZÉP FOTÓK -- KONYHAMŰVÉSZET 1990-2006 – EUROASTRA

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036 Budapest, Korona tér 1.) időszaki kiállítása, 2015. augusztus 29.-november 1. – Egy úttörő folyóirat születésnapjára

Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, és e kiállítás egyik kurátora, így beszélt köszöntőjében a kiállítás megnyitóján:

"E kiállításunk létrehozásának motivációja az a régi álmunk, – akár azt is mondhatom, régi álmom, – hogy gasztro-fotó kiállításokat készítsünk és e tervünk megvalósításának ez az első állomása. A sorozat legvégén pedig szeretnénk eljutni oda, hogy ahogy van a World Press Photo, úgy megszülessen egy országos, nagyszabású World Gastro Photo kiállítás Magyarországon, mert ez aztán megérne egy misét.

Gastro -fotó, ez olyan része életünknek, ami áthatja a mindennapjainkat. A Konyhaművészet magazin újfajta látásmóddal közelítette meg ezt a témát, ezért egy retrospektív kiállítás dukált ennek a magazinnak, és az első kiállítás e folyóiratot illeti meg."

Maroknyi csapat fogott bele 25 évvel ezelőtt a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóirat megteremtésébe, elindításába. Magyarországon éppen végbe ment a rendszerváltozás, mindenki teli volt tettvággyal. Valójában egy újságíró-fotós házaspár – Virág F. Éva és Komáromi Zoltán – álma kezdett testet ölteni, s talált első, nélkülözhetetlen támogatóra Árvai Jolán, partnerekre Bende Mónika és Korpádi Péter személyében. Valami újat akartak létrehozni; egy míves, remek fotókkal teli, igényes, szép kivitelű gasztronómiai lapot. Olyat, amilyen még nem volt Magyarországon. Trendteremtőt, előremutatót.

Kiss Imre így folytatta bevezetőjét a "Konyhaművészet 1990-2006" c. kiállítás megnyitóján:

"A legnagyobb köszönet Komáromi Zoltánnak szól, hogy ő ezt végigcsinálta, ő az egyik kurátora a kiállításnak, az igazi babér őt illeti, tapsoljuk meg őt. Ő rendkívül szerény ember, arról hallani sem akar, hogy most beszéljen, de annál szorgalmasabb és kitartóbb, szóval röviden egy jó ember.

Ez a kiállítás megadta nekem azt, hogy olyan kiváló emberekkel jöhettem össze, akiket különben nem ismerhettem volna meg. A dolog úgy kezdődött, hogy elmentem tavasszal A szakma sztárja c. rendezvényre, ahol Fricivel – Vomberg Frigyessel (a Várkert Kaszinó Étterem volt séfje, aki rendkívüli "foodstylist"-tá nőtte ki magát), a kiállítás harmadik kurátorával – összejöttünk. Ott elmondtam ezt a lázálmomat és ő rögtön azt mondta: Komáromi Zoltán. Szóval innen van ez az egész vircsaft, hogy úgy mondjam.

Köszönet mindazoknak, akik a kiállítás létrehozásában segítettek. Hosszan sorolhatnám – mondotta Kiss Imre – az ételek és desszertek készítőit, de majd olvashatják nevüket a kiállítás minden egyes fotóján. A közreműködő fotósok: Balázs Péter, Csikszentmihályi Márton, Eifert János, Jung Zseni, Komáromi Zoltán, Máté Gábor és Patyi Árpád.

Nem mindenki kapott sajnos helyet, akik jeleskedtek a magazinban, de lesznek még gasztro-fotó kiállításaink, előbb-utóbb bekerülnek azok is, akik most kimaradtak, most ennyi helyünk volt.

Kollegáim közül, a kivitelezésben, Baglyas György és Rieder Lajos, mint mindig, fantasztikus munkát végeztek, nem győzöm a kezüket rázni, szimbólikusan is és nem szimbólikusan is. Illetve most volt egy kedves kollegina is, aki kulturális közmunkás, ő Rudas Réka, és Czifra Fruzsina is segített nekünk. Köszönjük meg a munkájukat, tapsoljuk meg őket.

Felkérem a kiállítás megnyitására, és köszönöm, hogy ezt elfogadta, Fülest, – bocsánat hogy ezt mondtam, ha nem szabad, akkor visszaszívom, – felkérem Fülöp József urat, nyisd meg a kiállítást.

És most Fülest, Fülöp József Urat idézem:

"Nagyon köszönöm, azzal kezdtem volna, hogy személyes hangvételt szeretnék megütni, de most ez már megtörtént." Kis Imre újra hozzászólt: "Én nem tudok mást, sajnos."

Füles József Úr, a MOME – Moholy-Nagy Művészei Egyetem – rektora így folytatta:

"A személyes hangvételt ott folytatnám, hogy elmondanám, mi is a közöm ehhez a gasztro-fotó kiállításhoz. Valamikor, nem sokkal a lap indulása után, a kilencvenes évek legelején Nádai Ferenc, a magazin tervezője és art direktora vélte úgy, hogy egy frissen diplomázott rajzfilmes – ez voltam én -, a szó szoros értelmében színesíthetné a lapot. Így megkért, hogy az akkoriban állandó rovatként jelentkező, tematikusan csokorba gyűjtött rövid receptekhez készítsek illusztrációkat. Hát én ezt nagy élvezettel csináltam onnantól kezdve hosszú éveken keresztül, meganimálva, vagyis megszemélyesítve a recepteket, így töltve meg az oldalpárokat krumplifejű karakterekkel.

Ezzel beléphettem abba a világba, melynek különleges hangulata volt.

Mindennek a kiindulópontja egy álom, a lapalapítók, Komáromi Zoliék álma volt, akik a magazin működtetését legszemélyesebb vállalásukként kezelték és éltek meg hónapról hónapra.

Így a lap kiállása, megjelenése, profizmusa, szemlélete – egyszóval kiválósága – mögött nem egy kiadó vállalat nyüzsgő szerkesztősége, menedzsmentje, corporate imidzse állt, hanem elkötelezett, lelkes személyiségek. Alkotók. Írók, fotográfusok, szerkesztők, tervezők, séfek és gasztronómusok, borászok és stylistok. Egy olyan laza közösség, mely időről időre találkozott is, egyfajta klubot alkotott, és a résztvevők magukénak érezhették a lapot. Talán mondhatom ezt mások nevében is, büszkék voltunk arra, hogy a Konyhaművészet nem csupán egy gourmet magazin. (Halkan jegyzem meg, milyen jó lenne, ha manapság lapozhatnánk magyar nyelven megjelenő, jó minőségű, "csupán" gasztronómiai periodikákat!) A Konyhaművészet kulturális jelenség volt, melyben a kulináris témák mentén a szellemi jólét minden vetülete, területe érintve volt. Mindezt könnyedén, elegánsan, mintha a legtermészetesebb dolog lenne ezek összetartozása. Mint ahogyan az is.

Az más kérdés, hogy a lap olvasói jártukban-keltükben sokszor mást tapasztalhattak környezetükben. Akkoriban a Konyhaművészetnek éppen ezért küldetése is volt.

A kiállítást szemlélve számomra kissé meglepő élmény, hogy az itt installált munkákon szereplő ételek mennyire frissek, akár több évtizeddel is készültük óta. Nem öregednek. Valamilyen időtlenség lengi be a tányérok tartalmát, és az egybegyűjtött anyag azt is megmutatja, hogy volt egy egységes vizuális nyelve, szemlélete a Konyhaművészetben megjelent fotográfiáknak, bár többen is készítették annak idején a képeket.

Egyetlen fájdalmam csak az, hogy maga a magazin, vizuális valójában nem lett része a kiállításnak, mert az adhatott volna igazán teljes képet arról, mi is történt 1990 és 2006 között, de nem lehetek telhetetlen én sem. Gratulálok az évfordulóhoz, és mindenkinek kívánom, hogy teljen öröme abban, amit a kiállítás kínál."

A kiállítás megtekinthető 2015. november 1-ig, hétfő kivételével 10-18 óráig.

A Konyhaművészet folyóirat megjelenése ösztönzőleg hatott az új irányzatok, a kísérletek iránt fogékony, a fejlődés iránt elkötelezett nívós vendéglős rétegre. Azok fejlődése inspiráló volt, fejlődött a lap is, s fejlesztette a vendégek igényeit, a gasztronómia iránt érdeklődő közönség ízlését.

Az első időszakot sok küzdelem jellemezte, s az alkotóknak is több mindent meg kellett tanulniuk. Hogy a fotós és a szakács-cukrász csak egymásra hangolva dolgozhat jól. Hogy adekvát és ösztönző környezetet kell teremteni az ételkreáció köré, mert az a legfontosabb. Egyre bővülő csapatunk, – írja Komáromi Zoltán – a lassanként food stylistokká váló szakácsok-cukrászok, valamint az egyre bátrabban kísérletező és mind kreatívabb fotósok a kezdeti, olykor még esetleges csendéletektől eljutottak a magas színvonalú, ám sosem öncélú kompozíciókig – kiérdemelve ezzel a szakma rokonszenvét és elismerését.

És bizony érdemes lenne szólni a Konyhaművészetnek arról a kezdeményezéséről is, ami megteremtette a vendéglők első hazai versenyét. Megszületett a Tízes Lista, és sikert aratott.

A válogatott képek, amelyek most e kiállításon a látogatók elé tárulnak, vélhetően igazolják ezt a néhány sort, és emléket állítanak egy folyóiratnak, amely immár része a magyar gasztronómiatörténetnek. (A Konyhaművészet 2006 decemberében jelent meg utoljára.)

Ennivaló szép fotókat nézegettem a kiállításon, gyönyörködve és közben megéhezve: Parajos csirkeparfé rokforttal (Chef: Feke Zoltán, Fotó: Jung Zseni), Gesztenyés zöldhagymaleves (Chef: Vomberg Frigyes, Fotó: Komáromi Zoltán), Bácskai kacsasült (Chef: Palotás Péter, Fotó: Eifert János), Marokkói bárányhús (Chef: Farkas Bálint, Fotó: Máté Gábor), Szarvasgombás tésztával töltött vadkacsamell aszalt meggyraguval (Chef: Feke Zoltán, Fotó: Komáromi Zoltán),…

Aztán e kiállítás megnyitója után nem tudtam eljönni, amíg végig nem sétáltam a múzeum izgalmasnál izgalmasabb termeit, földszinten és emeleten egyaránt, csalogató helyszíneket látogattam végig. Egy Krúdy Gyula kiállítást (NEKEM SOHA NEM VOLT OTTHONOM c. – Krúdy Gyula budapesti életének színterei), mert e Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épületében lakott egykor, itt, az általa is híres Óbudán, Krúdy Gyula. Aztán egyik teremből a másikba zene csalogatott, egykori szálloda, cukrászda, étterem, bolt, majd kávéház fogadott, korabeli berendezéseket csodálhattam (JÓ KALMÁR A VILÁG JÓTEVŐJE c. kiállítás – Két évezred a magyar kereskedelem történetéből), szinte életre keltek számomra a bábu-emberek: a főpincér, a hölgy a kasszánál, a szállodai recepciós, … Igazi fűszereket szagolgathattam végig, recepteket olvasgathattam, kicsi táblácskák közt válogatva válaszolhattam a találós kérdésekre, megtanulhattam mit illik és mit nem illik tennem vendégségben, megismerhettem, hogy egy békebeli polgári otthonban mi volt a cseléd és mi volt a háziasszony feladata (VENDÉGET LÁTNI, VENDÉGNEK LENNI c. vendéglátás-történeti állandó kiállítás).

Véletlenül láthattam az épp aznap záruló egy hetes GASZTRO TÁBORT élvező gyerekek rajzait, fotós naplóit a múzeumban töltött élvezetes hétről. Finomabbnál finomabb ételeket készíthettek és kóstolhattak, korabeli ruhákba öltözhettek.

Hangulatos KAMARASZÍNHÁZ-terem is nyílik az egyik folyosóról. A másik teremben a BÁRPULTNÁL választhattuk ki az italunkat, leülhettünk vele egy-egy hangulatos kis asztalkákhoz, igazán barátságos légkörben, rengeteg volt a vendég és a barát a megnyitón, be se fértünk mindnyájan a most megnyíló időszaki kiállítás termeibe. Egy hangulatos UDVARRA is kijuthattam, amit közrefogtak a múzeum termei, az oda néző ablakaikkal.

És az emeleten láthattam itt egy későbbi játék-múzeumot is "csírájában", benne a XX. század elejének gyerekjátékait, gyerekkori kincseinket (ÉLETÜNK A JÁTÉK c. időszaki kiállítás / Válogatás Karlócai Mariann játékgyűjteményéből).

Egyik kiállítás élvezetesebb, mint a másik; iskolásoknak külön MÚZEUMI FOGLALKOZÁSOKKAL, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Rendkívüli múzeum, innen csak jó kedvűen távozhat az ember. Remélem, kiváncsivá tettem kedves olvasóimat.

Augusztus 28-án 18 órakor nyílt meg, CSIKÓS ATTILA időszaki FOTÓKIÁLLÍTÁSA is. Ez legyen meglepetés, ráadás, ha eljut Ön is az óbudai KRÚDY-NEGYEDBEN fellelhető Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba.

Varga Kata-Lina