"Erkel Himnuszának születéséről érdekes irodalmi dokumentum maradt ránk: a fiatal Gárdonyi Géza interjúja az idős zeneszerzővel, mely az 1910-es Erkel-centenárium évében, a Fabó Bertalan szerkesztette Erkel-emlékkönyvben látott napvilágot.

 

 

"Erkel Himnuszának születéséről érdekes irodalmi dokumentum maradt ránk: a fiatal Gárdonyi Géza interjúja az idős zeneszerzővel, mely az 1910-es Erkel-centenárium évében, a Fabó Bertalan szerkesztette Erkel-emlékkönyvben látott napvilágot.

 

 E cikk szerint Erkel nem is gondolt rá, hogy zenét írjon Kölcsey soraira; a határidő letelte előtti napon azonban Bartay András bezárta volna a színház egyik zongorás szobájába, tollat, tintát, kottapapírt adott neki, és figyelmeztette, hogy addig nem engedi ki, míg meg nem írja a Himnuszt. (Meg kell jegyeznem, hogy BartayAndrás egyike volt a reformkori magyar művelődés maradandó hatású mindeneseinek, 1843-1844-ben ő vezette a pesti Nemzeti Színházat, igazgatósága idején mutatták be Erkel Hunyadi-operáját, 1848-ban megzenésítette Petőfi Nemzeti dalát és úgy is ismerhetjük, mint a Szózat és a Himnusz zenéjének életre segítője.)

 A történet tetszetős, de a tényekkel szembesítve elveszíti valóságtartalmát. Először is: a pályázatra készült munkákat, benyújtásuk időrendjében, sorszámmal látták el. Erkel műve az egyes sorszámot kapta, eszerint  nem az utolsó pillanatban készült el, hanem éppenséggel legelsőnek. De eleve Erkel pályázati szándékáról vallott az a tény, hogy ezúttal nem volt tagja a zsűrinek. Másként elképzelhetetlen lett volna, hogy kedves muzsikusát, színházának első karmesterét Bartay kihagyja a bírálóbizottságból. Gárdonyi feljegyzése jeles irodalmi mű, a muzsikus karakterének néhány, jól megfigyelt vonásával. Zenetörténeti tekintetben, mégis: misztifikáció.

 A pályázati kiírás, 1844. február 29-i keltezéssel, március 3-án jelent meg, benyújtási határideje május 1-je volt. Erkel Himnusz- muzsikája az említett időhatárok között: 1844 márciusában vagy áprilisában született. A RegéIő Pesti Divatlapnak május 12-i számában, május 5-i keltezéssel Szigligeti Ede, a Nemzeti Színház titkára közölte, hogy a Himnusz – pályázatra tizenhárom pályamunka érkezett be és megadta a névtelen pályaművek jeligéit.

A bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg döntését. Szigligeti másnapi közleményéből – melyet lényegileg azonos szöveggel adott közre a Honderű és a Regélő Pesti Divatlap megismerjük a zsűri összetételét és döntésének indokolását:" (eredeti, korabeli nyelvhelyességgel)

A Kölcsey Ferencz' „Hymnus "ára érkezett 13 népmelodiai pályamű megbírálására, ‘s az illetőnek a' 20 darab arany pályadij' odaitélésére az igazgatóság által következő t. cz. urak kérettek és nyerettek meg, elnökül: Petrichevich Horváth Lázár, jegyzőül: Nádaskai Lajos, biráló tagokul: Binder Sebestyén, Brauer Ferencz, Keiszer Ferencz, Mátray Gábor, Schindelmeyser Lajos, Winkler Angelo, Vörösmarty Mihály és alulirt. Ezen t. cz. urak junius  15kén összegyülekezvén, ‘s a' birálathoz fogván, legnagyobb örömmel tapasztalák, hogy az idei pályaművek közt több igen jeles találtatik, ‘s kritikán alatti egy sincs.
A' 20 darab arany jutalom egyhangulag az első szám alatti, ‘s következő jeligés pályaműnek itéltetett oda: „Itt az irás forgassátok. – Érett észszel józanon. Kölcsey", mint a' melly, a' mellett hogy magyar jellemét ‘s a' költemény' szellemét leginkább megközelítő, a' két főkivántatóságot is, t. i. a' dallamegyszerűséget és a' hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben egyesíte'. E' mellett dicsérettel megemlítendőnek itél tettek következő pályaművek (13 közül hat) a' 3ik szám alatti.' „Isten áld meg a' magyart, Jó kedvvel, bőséggel. Kölcsey. A 4ik szám alatti: „Szomoru a' magyar nóta." A 6ik szám alatti: „Szánd meg isten a magyart." A 11ik szám alatti: „A' ki a' széppel köti össze a'jót – az bölcs, az igaz poeta. Ez dicső érdem, ‘s ez az égi bélyeg A' remek elmén. Berzsenyi."A' l2ik szám alatti.' Önérzés, te vagy a diadalmas bére, nem a' díj. Kölcsey. "S Végre a 1 3ik szám alatti: „Minden pálya dicső ha belőle hazádra derül fény. Kölcsey"jelmondatúak. Ezen népmelódiák, a' nemzeti szinház' ének- és zenekara által betanultatván, nem sokára elő fognak adatni; midőn a pályadíjnyertes ás dicsérettel emlitett pályaművek jeligés levelei felbontatván, a'pályanyertesnek a' díj is átfog adatni. Pesten,junius 16kán 1844.
Szigligeti titoknok

„A bírálóbizottság tehát 1844. június 15-én tette Erkel kompozícióját, egyhangú döntéssel, a magyar himnusszá. Ilyen értelemben ezt a napot tekinthetjük a Himnusz születésnapjának. (Különös fordulata a sorsnak: a Himnusz zeneszerzője, negyvenkilenc esztendővel később, ugyanezen a napon, 1893. június 15-én végezte be földi pályáját.)

A díjnyertes Himnuszt és a dicséretben részesült további hat kompozíciót július 2-án mutatta be a Nemzeti Színház ének- és zenekara, egy színműelőadás (,‚Tudtán kívül kém") előtt és a felvonások között, az első karmester, Erkel Ferenc vezényletével. Szigligeti Ede, a színház titkára és a bírálóbizottság tagja, felolvasta a zsűri döntését, majd a közönség előtt felbontották a győztes és dicséretben részesült szerzők nevét tartalmazó jeligés borítékokat. Ezekből kitűnt, hogy az 1. sorszámú, díjnyertes pályamű szerzője mellett Egressy Béni (3. sorszám), Molnár Ádám (4.), Travnyik János (6.), Éliás Márton (11.) és Sayler Károly (12., 13.) kapott dícséretet.

Az Erkel-mű kései történetéhez tartozik, hogy – miután több mint száz éven át élt nemzeti imádságként, 1903-tól törvénybe foglalt állami himnuszként – 1949-ben veszélybe került fennmaradása. Az akkori kormányzat, jelképeiben is szakítani akarván a múlttal, az új államformához új címert és új himnuszt kívánt. Hiteles tanúvallomások bizonyítják, hogy utóbbi komponálására Kodály Zoltánt kérték fel (szövegírója Illyés Gyula lett volna). A történelmi távlatokban és teljes nemzetben gondolkodó Kodály határozottan visszautasította a felszólítást. ‚Jó a régi" – válaszolta a megbízási kísérletre. Nem csekély bátorság kellett akkor az ilyen visszautasításhoz; rajta kívül aligha akadt volna ember, aki itt és akkor ezt meg meri tenni. Végül, ami a Himnuszt illeti, a kormányzat hátrált meg: maradt „a régi".Hogy a Himnusz élete mindmáig töretlen (és, hihetőleg, sokáig az marad még): nem csupán Kodály Zoltán bölcs bátorságával magyarázható. De nagyonis igaz, amit a Psalmus hungaricus zeneszerzője e témában más összefüggésben elmondott: hogy tömegdalt írni nem lehet, mint ahogyan közmondást sem; a köz maga dönti el, hogy mit fogad el a saját mondásának.

1844. június 15-én a bírálóbizottság csak egy pályázat dolgában hozhatott határozatot. Néphimnusszá, önnön akaratából, maga a nép tette Erkel és Kölcsey művét." Dr. Bónis Ferenc, zenetörténész, Gyula város díszpolgára, az Erkel Ferenc Társaság elnöke tavaly ősszel tájékoztatott arról, hogy a társaság szellemi támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia megjelentette az Erkel-művek kritikai összkiadásának harmadik kötetét, a Bánk bánt, és újra megjelenik Kölcsey és Erkel Himnuszának hasonmás kiadása. Kölcsey kezevonását és Erkel kezevonását adja most közre a hasonmás-kiadvány, Erkel művét két változatban is. Ezek egyike a fennmaradt pályázati példány, melyet, a feltételeknek megfelelően, idegen kéz írásában kellett benyújtani: ebben csak a Kölcseytől való jelige, a címoldal és a partitúra néhány utólagos bejegyzése Erkel kézírása. A rövidebb, egylapos változat – a mű kórus-letéte – a zeneszerző idős korában készült: elejétől végig az ő keze írása. A hasonmás, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratok alapján, első ízben a zenemű születésének 150. évfordulója alkalmából jelent meg. A mostani, bővített második kiadás a zeneszerző születésének 200. évfordulójára lát napvilágot."

Himnusz – Kölcsey Ferenc költeménye Erkel Ferenc zenéje. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratok hasonmásaKeletkezéstörténeti tanulmánnyal közreadja Bónis Ferenc .

Kezemben tartom a fekete borítójú és oldalán nemzeti színekben pompázó zsínorral díszített kiadványt és őszintén szólva nem tudom, hogy sikerült e megjelentetni, terjeszteni és hozzájuthat e az érdeklődő, ha egyáltalán tudomása van róla. Az eddig olvasott fenti sorok idézetek Dr. Bónis Ferenc kiadványából. Rövid ízelítő, és talán kedvet ébreszt nemcsak a történeti hátteret érdeklő olvasóközönségben, hanem a kultúrát támogatni szándékozókban is.

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük