2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Erős negyedévvel kezdte az évet a használtautó-piac — 11 százalékkal több használt autó cserélt gazdát, mint tavaly ilyenkor

2 perc olvasás

image008_jpg_01d3d7a7_1dc90560.jpgTovábbra is lendületben van a hazai használtautó-piac: 2018 első negyedévében 175 ezer használt személyautó adásvétele zajlott le, ami több mint 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A JóAutók.hu előrejelzése szerint a kedvező piaci környezetben éves szinten akár 750 ezerre is emelkedhet a belföldi átírások száma a tavalyi 687 ezerről.

 

Az év elejét jellemző kisebb szezonális visszaesés dacára továbbra is csúcsközelben van a hazai használtautó-piac aktivitása – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Jelentősen támogatta a növekedést, hogy az újautó-eladások 30 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, de komoly utánpótlást biztosított a használtautó-import is, amely több mint 9 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának szintjét.

A Volkswagen idén megelőzte a Suzukit

Az eladott használt autók harmada három márka közül kerül ki. Az első negyedévben gazdát cserélt használt autók 13,3 százaléka volt Opel. Fontos változás, hogy míg a korábbi években a Suzuki állt a második helyen, idén már a Volkswagen vette át a helyét 9,9 százalékkal – a Suzuki részesedése jelenleg 9,8 százalék. A Volkswagen térnyerését egyébként az iránta mutatott folyamatosan élénkülő kereslet is segíti: a JóAutók.hu portálon az elmúlt év utolsó negyedévében 42 százalékkal, míg az idei első negyedévben már több mint 50 százalékkal többen kerestek erre a márkára, mint a Suzukira. Ez a preferencia főként a használtautó-importon keresztül tovább erősítheti a német márka hazai pozícióit.

image009_jpg_01d3d7a7_1dc90560.jpg

Kategóriánként vizsgálva a hazai használtautó-forgalmat megállapítható, hogy az adásvételben legnagyobb, 31 százalékos arányban az alsó-középkategóriás járművek vesznek részt (itt a leggyakoribb modell az Opel Astra). A kisautók 25, míg a felső-középkategóriás járművek 16 százalékát biztosítják a forgalomnak. Előbbiek között a Suzuki Swift, míg utóbbiaknál a VW Passat a leggyakrabban előforduló modell. Bár részarányuk továbbra sem túl jelentős, évek óta tart az egyterűek (9%), valamint az utcai terepjárók (7%) előretörése.

EZ IS ÉRDEKELHETI

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.