2025.július.07. hétfő.

EuroAstra

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenhárom magyarországi helyszínen. Az eseményre 2014. augusztus 29-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével, sőt, idén először a...

A világgazdaságnak az utóbbi időben meg kellett küzdenie a kínai gazdaság szándékos lassításával, az Ukrajnában és Gázában zajló geopolitikai szempontból is kritikus eseményekkel és a kedvezőtlen amerikai időjárással. Az akadályok ellenére úgy tűnik, hogy a globális gazdaság a mérsékelt 2 százalékos első féléves növekedési ütemről feljebb tud gyorsulni, és közel 3 százalékos bővülésre...

A Graboplast új nagyberuházásával, forrásbevonási terveivel és a vállalat esetleges tőzsdei megjelenésével kapcsolatos kommunikációs tanácsadói feladatok ellátásával a Front Page Communications-t bízta meg. Az ügynökség feladatai közé tartozik többek között a stratégiai tervezés, a sajtószervezés és a szövegírás is.

 

Újabb két felsőoktatási intézmény ellenőrzéséről szóló jelentést tett közzé az Állami Számvevőszék honlapján. Az egyetemek és főiskolák gazdálkodását, működését értékelő jelentéseit az ÁSZ ütemezetten hozza nyilvánosságra, elsőként július végén a Pannon Egyetemre és a Szolnoki Főiskolára vonatkozó megállapításokat ismertette sajtótájékoztatón az ÁSZ alelnöke és felügyeleti vezetője. Most a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola,...

Ismét kiváló növekedési számokat rögzített a Budapest Airport júliusban: az utasforgalom nem kevesebb, mint 8,5 %-kal volt magasabb a tavalyi júliusnál. A forgalmi statisztikákból az is kiderül, hogy a légitársaságok a korábbinál hatékonyabban üzemeltetik a repülőgépeket, hiszen azok kihasználtsága (az ún. load factor) tovább emelkedik. London továbbra is toronymagasan vezeti a küldő városok...