2025.június.17. kedd.

EuroAstra

index_104.jpg
Európai AI-kutatási tevékenysége fejlesztése jegyében a Fujitsu bővíti a Párizs közelében, Saclayban működő AI-kiválóságközpontját¹, további kutatókat vesz fel, és részt vesz az EU rangos AI-projektjében. A társaság Franciaország elnöke, Emmanuel Macron védnökségével, a párizsi Collège de France-on, „A mestersége intelligencia az emberiség szolgálatában” (AI for Humanity) címmel március végén megrendezett konferencián osztotta meg a nyilvánossággal terveit.  
index_105.jpg
Több bank is módosította a feltételeket a kiszámítható, több évig fix törlesztést garantáló lakáshiteleknél, ez pedig a verseny élénkülésére utal. Akad bank, amely a kereslet miatt emelt a kamatokon, de van példa csökkentésre is. A BankRáció.hu szerint március végén az egyik legolcsóbb 10 milliós, 20 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztése 64 ezer forint.
Tíz helyszínen több mint 100 ezer autós keresi fel ezekben a hetekben az AKH szervizeit, Húsvét után elindul ugyanis a tavaszi abroncs csere időszaka. A hideg, szeszélyes márciusi időjárás miatt idén is később kezdik az autósok téli abroncsaikat nyárira cseréltetni. Az Abroncs Kereskedőház előrejelzése szerint a csúcs április közepén várható, így érdemes előre időpontot foglalni. 
russland-russia-sowjetunion-cccp-udssr-500-rubel-pick.jpg
Az 1912-ben kibocsátott 500 rubeles a cár mellképével Tervezte: Shipov   I. (Nagy) Péter (1672-1725), minden oroszok cárja. Egyik legnagyobb vívmánya a pénzreform volt. A világon elsők között valósította meg birodalmában a decimális (tízes alapú) pénzrendszert. Az általa 1704-ben bevezetett új orosz ezüstpénz a rubel volt. 1 (ezüst) rubel = 100 (réz) kopejka. A 10-rubeles (cservonyec, imperiál) 24-karátos aranyból készült. A rubel neve az orosz „rubityh” igéből származik, amelynek...
aa_62.jpg
 A tematikus gasztrohetekhez kapcsolódóan március 28. és április 25. között szerdánként 14 és 16 óra között kulináris bemutatót tartanak a Budapesti Tavaszi Vásár séfjei, melyet a mai napon Búza Sándor házigazda moderálásával élvezhet a közönség. A vásárban készült ételkülönlegességekből ingyenes kóstolóval vár mindenkit a színpad mellett található Delikát és Kávézó!
garazs.jpg
 Újra felnyílnak a sorompók és egy estére leköltözik a buli a mélygarázsba! A Müpa 2016-ban azzal a nem titkolt szándékkal hívta életre rendhagyó tehetségkutatóját, hogy amellett, hogy teret és lehetőséget biztosítson a feltörekvő fiatal zenészgenerációnak, olyanokat is az épületbe csábítson a nem mindennapi programmal, akik eddig ritkábban jártak az intézménybe.  
kult_orokseg_eur_eve_2018.jpg
Olaszország 267 rendezvénnyel járul hozzá az Európai Kulturális Örökség Évéhez. Az olasz kulturális és turisztikai minisztérium új honlapján (https://annoeuropeo2018.beniculturali.it/en) nyújt áttekintést helyi programjairól. A „multimedia” rovatban videókon mutatja be a kulturális emlékhelyeket. A régészeti oldalakon láthatjuk pl. a pompei@MADRE múzeumot vagy a kortárs művészeti alkotásokat (Therma Campania Felix), amely beruházások az Európai Unió anyagi támogatásával jöttek létre, és az UNESCO  világörökség részei.