2025.július.09. szerda.

EuroAstra

image8_5.jpg
A bolygórendszerek keletkezésének és fejlődésének alapkérdéseit vizsgáló ARIEL missziót választotta az Európai Űrügynökség a következő M-osztályú – vagyis önálló projekt, nagyjából félmilliárd eurós költségplafonnal – tudományos küldetésének. A tervek szerint 2028-ban induló négyéves küldetése alatt az ARIEL ezer távoli csillag bolygóit figyeli majd meg. Ez lesz az első olyan kiterjedt vizsgálat, amely az exobolygó-légkörök kémiáját fogja tanulmányozni. A küldetést három lehetséges jelölt közül az ESA Tudományos Programtanácsa választotta ki,...
opera_2018_19_evadkampany_1920x1080px.jpg
16 bemutató, 60 repertoárdarab, valamint az Eiffel Műhelyház és a korszerűsített Andrássy úti dalszínház megnyitása is szerepel a Magyar Állami Operaház 2018/19-es szezonjának kínálatában. A régi és új játszóhelyek átadásáig az Opera együttesei tovább turnéznak, a megyeszékhelyek és külhoni magyarlakta települések mellett felkeresve többek közt New Yorkot, Berlint, a V4-ek fővárosait és Puccini életének több fontos olaszországi helyszínét.
fotofelvegiandrea.jpg
Foto: Felvégi Andrea Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, a Budapesti Tavaszi Fesztivál évről évre sokszínű és izgalmas programkínálattal nyitja meg az európai fesztiválszezont. Idén a nemzetközi és hazai kulturális élet legjobbjai mellett a fesztivál különleges újdonságokkal is készül.  
kaukor_1.jpg
A Miskolci Nemzeti Színház A kaukázusi krétakör című előadása is meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Brecht igazságról és jóságról szóló tandrámáját Szőcs Artur rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában láthatja a közönség a június 7. és 16. között megrendezésre kerülő fesztiválon.  
image_2.png
Ha párkapcsolatban élünk, sokaknak ismerős lehet, hogy az egyik fél jobban ért az internethez, a számítógéphez és a különböző okos készülékekhez, ők a Kaspersky Lab legfrissebb kutatása szerint jobban is értenek kiberbiztonsághoz, mint partnerük. De érdemes vigyázni, sok pár közösen használ számos internetre csatlakoztatott készüléket, amely így óhatatlanul is adat-, vagy pénzvesztéshez vezethet – még a tudatosabb fél számára is.
lotz_siremlek.jpg
Lotz Károly síremléke a Fiumei úti Sírkertben.   Lotz Károly, a legnagyobb magyar festőművészek egyike, 1885-ben kötötte össze sorsát Ónody Annával, Jakobey Károly festőművész özvegyével. Élettársak, majd házasok lettek. Anna három gyermekét hozta a házasságba, Viktort, Ilonát és Kornéliát. Lotz mindhármukat a nevére vette és a sajátjaként szerette. Ekkor Kornélia 10-éves volt.
messias.jpg
Egyedülálló koncert a húsvétra hangolódva. Mi történik, ha összekeverjük a barokkot a rockkal, a bibliai szöveget a tabletekkel, a musicalekből ismert Csengeri Attilát az LGT-s Karácsony Jánossal, Händelt a Rock Theater Banddel és a múltat a jelennel? A végeredmény egy lélegzetelállító rockoratorikus passió, amelyet Messiás.ma címmel tekinthet meg a közönség március 26-án 19.30-kor a pécsi Kodály Központban.  
„Csatolják be biztonsági öveiket, mert következik a rajt!” – Akár ezt a jól ismert mondatot is hallhatják a Navitel felhasználói, mivel mostantól a népszerű sportriporter és Formula–1 szakértő, Szujó Zoltán hangján szólal meg a saját térképes adatbázissal és navigációs algoritmussal működő Navitel navigációs rendszere.  
unnamed_32.png
2017-ben a Magyarvíz Kft. az ásványvízpiac átlagos növekedésének több mint háromszorosát érte el az eladott palackok számát tekintve. A szénsavmentes ásványvizek térnyerését követve – 2,5 milliárd forint beruházással – újabb gyártósorba fektettek, amelyen ezentúl a modern és környezetkímélőbb robocop (négyzetes) palackokba töltik 1,5 literes mentes márkatermékeiket. A jelenlegi versenyhelyzetben 2017-ben egyedülálló ez a kapacitásbővítés, aminek révén éves szinten már több mint 300 millió palack előállítására lesz képes a cég.