2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Ez már döfi!

2 perc olvasás

wow-796x398.jpgMalvin néninél, nagynénémnél ebédeltünk. Legalább vendégségben beszélj rendesen, szólt rám anyám, amikor tizenéves koromban azt mondtam a töltött káposztára: Ez már döfi! Miért, mit mondjak helyette? – szemtelenkedtem vissza. Hát például azt, hogy köszönöm szépen, nagyon finom volt.

    De máskor is megjártam annak idején a családommal és ezzel a mondással. Midőn kedvenc futballcsapatom 5:1 végeredménnyel fejezte be a meccset. Akkor is a szememre hányták, miért nem mondom inkább azt, hogy ez szép teljesítmény volt. Vagy amikor egy csinos lányról azt merészeltem állítani: Ez már döfi!

   Érdekes mennyi minden helyett alkalmazható ez a kifejezés, amit ritkán hallani. Kicsit hetyke, laza, egy csipetnyi meglepetéssel, elismeréssel. Nekem elfogadható. Argó. Ezért nincs benne egyetlen szótárban sem. Még a helyesírási, etimológiai, szinonima és más ilyen tudós könyvekben sem szerepel. Ráadásul valaha volt tudásom szerint a döfi az vajas kenyeret jelentett. Ez már vajas kenyér!? Kizárt, nem logikus. Drága jó magyar tanárom, Vihar Béla azt mondta, ne keressetek nyelvben logikát, nincs benne.

   Azért két kivételt találtam. Kardos Tamás-Szűts László Diáksóder c. könyvében így szerepel: „döfi (elismerésként:) ez igen: Ez már ~!” Továbbá O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások c. könyvében: „Ez már döfi! = ez már beszéd, ez már remek! (bizalmas beszédben használatos).

   Hirdetésekben is használják a kifejezést.  ……okostelefon, külső akkumulátorral. Ez már döfi! …..riasztó pisztoly. 10 lövés, kadett, brutálisan jó. Ez már döfi!

   Amerikában élő barátom gyakran hazalátogat. Ilyenkor az angol és a magyar nyelv fordulataival szórakoztatjuk egymást, ha a presszóban a feketénkre várunk. Mindig ő győz, ugyanis én nem beszélek angolul. Mondom, biztos nem lehet angolra fordítani azt, hogy: Ez már döfi! Dehogynem, mosolygott. Pompás kifejezésünk van erre: Wow!

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.