EuroAstra

Hetedik alkalommal tanácskoznak vasárnap a Somogy megyei Kötcsén a fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek. A rendezvény az Új kezdet címet viseli, a résztvevőket Sunyovszky Sylvia és Balog Zoltán köszöntötte. A rendezvény bejáratánál a boldvai árvízkárosultak megsegítésére gyűjtöttek. 1 millió 750 ezer forint gyűlt...

1995 októberében világossá vált számomra, hogy a mélyépítőknél nincs jövőm. Végéhez közeledett az építkezés, kevesebb emberre volt szükség. Jól tudtam, hogy azok fognak maradni, akik úgymond közelebb vannak a tűzhöz. Magyarán szólva: a csókosok, a rokonok, a bennfentesek, az ismerősök. „Az elnök emberei". Persze, arra odafigyeltek, hogy szakemberek is legyenek köztük.

Tegnap délután Budapest pesti felére vetett a munkám. Mivel közelgett a Parlament elé hirdetett nagygyűlés ideje - a FIDESZ kormány megalakulása volt előtte, és Orbán Viktor fog majd beszélni a néphez... -- szóval a nagygyűlés miatt betelepedtem a tér sarkán lévő presszó-kávéházba. Vártam mikor jönnek a kordonosok, rendőrsorfalak, hogy kivárjam az ilyenkor szokásos vihar elmúltát. Szivar, kávé volt...
%20089.thumbnail.jpg)
A szomszédos Ausztria az egyik legnépszerűbb turisztikai célország kontinensünkön és mondhatni az egész világban. Ezúttal a különösen kedvelt Stájerország tartományba, annak is a nyugati részébe kalauzoljuk el olvasóinkat, tiszta szívvel kínálva a régió számtalan látnivalóit, s az itt élők őszinte vendégszeretetét.

Az ÁVÓ összehangolt akcióval 1950. június 9-én egy éjszaka alatt „megtisztította" az ország dél-nyugati részét a ferencesektől. A zalai és somogyi táj rendházai - Nagykanizsa, Kiskanizsa, Nagyatád, Segesd és Zalaegerszeg - egy éjszaka alatt elnéptelenedtek. Vitték a barátokat, akik joggal gondolhatták, hogy akár Szibéria is lehet a...