A Vodafone elindította Digitális Jólét Alapcsomagjának értékesítését, ami azoknak az embereknek nyújt lehetőséget, akik korábban anyagi okokból voltak kénytelenek távol maradni az internet világától, jelentette be a szolgáltató hétfői sajtótájékoztatóján.
EuroAstra
A legfrissebb COT-riport szerint, amely az október 10-ig tartó egyhetes időszak ügyleteit vizsgálta, a spekulációs célú dollár eladások (a 8 IMM devizával szemben) 9%-kal csökkentek, annak ellenére, hogy az euró nettó long pozíciók nagysága tízéves csúcsra jutott. Az angol fontot öt hét óta először adták az alapok. A japán jen nettó short állománya 20%-kal nőtt, ez volt a COT-riportban a legjelentősebb mozgás. Az USDJPY párra több bizonytalansági tényező is...
Vándorvér címmel október 13-án jelent meg a MOBILMÁNIA új albuma, másnap pedig lemezbemutató koncertet tartottak a Barba Negrában.
A rövidlátóság előfordulása gyorsan növekszik, jelenleg minden 4. magyar ember érintett lehet, és ez az arány hamarosan megduplázódhat. Magyarországon az 50 év felettiek háromnegyede szemüveghasználó. A Látás Világnapja alkalmából ezért a megfelelő látásjavító eszköz kiválasztásának fontosságára is felhívja a figyelmet a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért.
Október 17-én újabb nemzeti filmmustra, a 2017-es budapesti Spanyol Filmhét kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az október 22-ig, vasárnapig tartó programban tizenkét új film, vígjátékok, drámák, thrillerek, köztük Goya- és Gaudí-díjas alkotások szerepelnek. Emma Suárez, Javier Cámara, Carmen Machi, Mario Casas, Luis Tosar, Paco León és más spanyol sztárok uralják a héten az Uránia mozivásznát, keddtől vasárnapig a Nemzeti Filmszínházban zajlik a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség közös...
2017. október 20-23. között a számos remek film mellett izgalmas kísérőprogramok várják a filmbarátokat Budapesten a Puskin moziban. Idén is lehet regisztrálni óriás társasjátékra, ahol a filmtörténeti kérdésekben jártas nyertes értékes nyereményekkel gazdagodhat. Lesz pszichorendelés és művészetterápiás foglalkozás, maszkkészítő workshop Csetényi Lillával, International Love Affair party Fonetikkel, Matekkal és Szabolával, egy sminkmester segítségével pedig a vállalkozó kedvűek sebhelyeket készíttethetnek maguknak. A kiegészítő programokon a részvétel ingyenes!
A két ifjú művész 2017. október 20-án egyesíti művészi erőit a Budapest Kongresszusi Központban. Baráti Kristóf ezúttal hegedű helyett karmesteri pálcát vesz kézbe, mellyel a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekart vezényli. Muszorgszkij Éj a kopár hegyen c. művének boszorkányos dallamai után Várdai István mutatja be virtuóz hangszerjátékát Sosztakovics I. gordonkaversenyében. A koncert második felében Dvořák méltán népszerű Újvilág szimfóniáját hallhatja a közönség.
Világszerte a termelésbe bevont új energiaforrások 90 százaléka már megújuló volt 2016-ban, ráadásul 111 nagyvállalat (köztük a Facebook, a Google, a Diageo vagy a Hewlett Packard) is úgy döntött, hogy 100 százalékban megújuló energiaforrások használatára tér át az évtized végéig. Októberben az EU hat országának szakemberei gyűlnek össze Budapesten, hogy megvitassák az európai energetika jövőjét.
Október 18-22 között a táncé a főszerep a Gárdonyi Géza Színházban. Idén kilenc előadást láthatunk majd, többek között a Napfényes Színitársulat: „Csoda”, Grecsó Zoltán: „Orfeusz és Eurüdiké”, Feledi János: „Szálkák” című koreográfiáját, a Vörösmarty Színház Tánctagozatának „Pukedli” c. táncjátékát. Meghívást kapott Clébio Oliveira „Abyssal Zone”, valamint a Miskolci Balett „Harlekinada” című előadása.
Gályarabság helyett munka élmény? Változó példaképek, és változó munkahelyek. A tőzsdecápa Gordon Gekko ideje rég lejárt, de már Steve Jobs sem példakép többé az új generációnak. Amerikában már ugy fognak a nagy bankok és brókerházak informatikust, hogy a kedvező fizetés mellé, például engedélyezik a nem banki öltözködést (kopott farmer, sportcipő), és egyre terjed a rugalmas munkaidő is. Ahol lehet ott meg a távmunka. Kérdés Magyarország alkalmazkodik-e vagy elszökik...
A Trombózis Világnapja minden évben október 13-án hívja fel a figyelmet arra, hogy a trombózis világszinten az egyik legsúlyosabb egészségügyi problémát jelenti napjainkban. A vérrögök kialakulását befolyásolja az életmód, a táplálkozási és mozgási szokások, a túlsúly és a dohányzás is. Akiknek korábban már volt trombózisuk, az előfordulás kockázata még nagyobb. Az ő esetükben kiemelten fontos, hogy tisztában legyenek saját egészségi állapotukkal és a továbbiakban gondot fordítsanak a prevencióra, ha...
