A hazai traktorevolúciót mutatják be a Hódmezőrület 2.0-n. A high tech traktortól az olajgőzös cséplőgépig – a hazai traktortörténelem minden fontos állomását végigjárhatjuk augusztus utolsó hétvégéjén a Hódmezőrületen.
EuroAstra
A téma a régi: Plakát 1978-ból A gyermekek táplálkozási szokásairól készített felmérést a Danone Kft. A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk csak hetente egyszer, 28%-uk pedig még ennél is ritkábban fogyaszt magas kalcium tartalmú tejtermékeket, például joghurtot – derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által, 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérésből.
Kovács Áront, Gerner Csabát, Gubik Petrát, Balázs Csongort, Vastag Tamást, Palla Szabinát, Gesztesi Károlyt, Dancs Jánost és Hajdú Steve-et is láthatja a közönség. A darab izgalmas feldolgozásban meséli el a tolvajok fejedelmének történetét.
A mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) széles körben vitatott téma, és a jövőben is az marad. A vállalatok számos iparágban kezdik felismerni a benne rejlő értéket, miközben naponta új jelentések táplálják a félelmet, miszerint az AI elveszi az emberek munkáját. A mesterséges intelligencia villámgyors térhódítása és gyakorlati haszna tagadhatatlan. Az Egyesült Királyságban a durhami rendőrség most kezdte meg egy olyan rendszer próbaüzemét, amely az elítélteket alacsony, közepes vagy magas...
Az I. világháborús hadtestek, személyek, történések egy gombnyomással elérhetőek. A Magyar Katona Áldozatvállalása a Nagy Háborúban-program részeként mutatták be, az I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által támogatott, magyarezredek.hu oldalt.
A magyar lovassportok területén a legfőbb célkitűzés, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton, a Pest megyei Tápiószentmártonban 2017 augusztus 19-én.
Új fejezetet nyit a Samsung az ügyfélkiszolgálás történetében a világ első drive-through szervizpontjának létrehozásával, ahol a felhasználók gyorsan és kényelmesen vehetik igénybe a Samsung szervizszolgáltatásait. A budaörsi S-Drive magyar ötlet, partnere a TMX Mobile Solution Szerviz Kft.
Idén Szent István király ünnepén a budapesti bazilikánál Böjte Csaba ferences szerzetes tesz tanúságot hitéről, életéről. Ezúttal az ünnepről, a megmaradásról, az örömről és természetesen Szent István király példájáról beszélgetett vele a Magyar Kurir egyházi portál.
I. Szvatopluk szobra Pozsonyban Szemfüles oknyomozó riporterünk, aki még az időben is tud visszafelé mozogni, felkereste I. Szvatopluk morvai fejedelmet Kr. u. 896 táján. A riportot szó szerint közöljük, fenntartva a tévedés jogát.
Kodály Zoltán egyik legkülönlegesebb műve, a Székelyfonó a világon egyedülálló újítással látható Pécsett: a nemzetközileg elismert Cakó Ferenc élőben készíti el a darabot megelevenítő homokanimációs előadását. Stílszerűen a Kodály Központ ad helyet a szemet-fület elkápráztató koncertnek, augusztus 25-én 18.30-kor.