Az első Boeing 747 Budapesten 1995.06.05 Ötven évvel ezelőtt, 1967. augusztus 26-án landolt a Lufthansa LH194/195 számú, első közvetlen járata Frankfurtból Budapestre: a „Kiel” névre keresztelt Boeing 727-30-as München érintésével érkezett a magyar fővárosba, majd innen folytatta útját Belgrádba. Alig egy évvel később már egy második járatot is indított Budapestre a német légitársaság, amely a Düsseldorf – München – Budapest – Belgrád útvonalon közlekedett. 1969 áprilisában önálló irodát...
EuroAstra
Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy partnerének szintén legyen diplomája.
A UPS a közeljövőben olyan képzést indít, melynek során sofőrjeit virtuális valóság (VR) headset segítségével tanítja meg az úton előforduló veszélyhelyzetek észlelésére és azonosítására. A technológia valósághűen szimulálja a forgalomban való vezetés élményét, így téve még befogadhatóbbá a képzési anyagot.
A pécsi lakatfal Csökkenő mértékben, de még ma is fontos eszközünk a lakat. Függőzárnak is hívják, számomra erőltetettnek hangzik. A francia loquet szóból ered, de tényleges eredete és feltalálója a középkor homályába vész. A zárakat ismerték már az ókorban is, a vasveretes ládákban tartották az értékeket, okmányokat, pénzt, arany és ezüst tárgyakat. A zárak kulcsa többfogú volt, bonyolult lehetett felnyitni.
Augusztus van, és ilyenkor sokak gondolatába belopózik már, hogy közeleg a tanév kezdete, itt az idő az iskolába való készülődésre. Fel kell készülni, be kell szerezni a tanszereket, iskolatáskát, tolltartót, füzetet, és úgy egyáltalán, hangolódni is kell erre az eseményre. Nem könnyű az átállás, hiszen a gondtalan nyárból egyszer csak itt lesz a kötelességekkel teli ősz, de fontos, hogy ez az átmenet is vidáman, szórakoztatóan is teljen.
Érdemes most felvállalni a családi programfelelős státuszt, hisz izgalmas kikapcsolódást ígér a zöld ruhás, nagy táskás postások múltjának és jelenének felkutatása.
A képen Seregi Zoltán és Szarvas Péter A Békéscsabai Jókai Színház 2017. augusztus 23-án tartotta meg évadnyitó társulati ülését, melyet a színház teljes stábja mellett jelenlétével megtisztelt Szarvas Péter, a város polgármestere és Túriné Kovács Márta, az Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály vezetője.
Öt kategóriában várja a csatorna az öteteket. Nyolcadik alkalommal lehet pályázni az OzoneTV Zöld-díjára, amely a környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet.
A Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint egy család átlagosan 15.000 és 25.000 forint között költ az iskolakezdésre gyermekenként. Ez az összeg akkor sem csökken számottevően, ha több gyermek beiskolázásáról kell gondoskodni, vagy ha a család nehéz anyagi körülmények között él. A felhasználók 72 százaléka az új termékeket részesíti előnyben a használtakkal szemben.
A holland királyi légitársaság utasai már a WeChat Pay alkalmazáson keresztül is fizethetnek repülőjegyeikért. A KLM az első nem-kínai légitársaság, aki ezzel a szolgáltatással könnyíti meg utasai életét.
2017. szeptember 8-9-10-én a New York-i Magyar Ház és Népművészeti Egyesületek Szövetsége nagyszabású szabadtéri magyar fesztivált szervez: II. Magyar Örökség Fesztivál, amelynek idén az alcíme Mesterségek Ünnepe New Yorkban. A nagyszabású vásári hangulatot 23 kiutazó magyar művész teremti meg.
