A bíróság felfüggesztette az MNB-nek a Dimenzió egyesülettel kapcsolatos korábbi határozata egyes pontjainak végrehajtását. A jegybank helyszíni célvizsgálatot indított az egyesületnél, s mától ismét felügyeleti biztost rendelt ki ahhoz. Az ügyfelek, tagok megtakarításai rendelkezésre állnak.
Nem lesz mese a nyúlpaprikásról...Országos kampány indul a nyúlhús-fogyasztás hazai népszerűsítésére - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese egy szakmai konferencián, Kaposváron.
Török Ferenc 1945 című filmje nyerte a washingtoni zsidó filmfesztivál közönségdíját. A nagy presztízsű amerikai seregszemle 25 országból érkezett több mint 80 alkotást vonultatott fel, és a közönségszavazatok alapján Török Ferenc filmje lett a narratív kategória legjobbja.
A húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek kiáradt az apostolokra. Ez a Húsvét és a Karácsony mellett a kereszténység legnagyobb ünnepe. Ezt az ünnepet nagy becsben tartják a mélyen katolikus palócok is, és a Húsvét mellett erre az ünnepre készülnek legjobban...