Szeptember 15-én már harmadik alkalommal rendezik meg a Somlón a Juhfark egyedülálló, reprezentatív bemutatóját, ahol a fajta összes kiemelkedő tétele megkóstolható. A borok készítői kínálnak, válaszolnak a kérdésekre, és a legsomlóibb borokkal együtt élvezhető a hegy összetéveszthetetlen varázsa is. A kóstolót kiegészítő programok, workshopok, vezetett somlóhegyi túra és pincelátogatás teszi még izgalmasabbá.
EuroAstra
Összesen 181 fő vett részt az idén ötödik alkalommal megrendezett, 112 kilométeres Fjällräven Vándortúrán. Ahogy minden évben, az ötnapos gyalogtúra célja idén is a vándortúrázás hagyományainak felelevenítése és a közösségi túrázás népszerűsítése volt. A Bakonyban és a Balaton-felvidéken át vezető nomád élménytúrát idén végül 157-en teljesítették, akik közül a legfiatalabb csak 9, a legidősebb pedig 69 éves volt.
Az Aranygyapjas Rend Középkori uralkodók nem adtak kitüntetéseket viselhető formában, ezt rábízták a lovagrendekre. A királyok, császárok az alattvalók kiemelkedő tetteiért, hűségéért nemesi címeket és birtokokat adtak. Sokkal jobb volt, mint az érdemrend, mert a birtok évről-évre tetemes hasznot hozott. Már ha jószágigazgató ügyes volt. A nemesség és a földek a jobbágyokkal együtt örökölhetőek voltak. Csak az volt a bökkenő, hogy egyik-másik jutalmazott képes volt a birtokot elkártyázni, vagy...
Tüzes gép, hazaáruló és nőknek készült körmös traktor – a magyar mezőgazdaság történetének főszereplői, amelyek nélkül ma nem léteznének high-tech luxustraktorok. Utóbbival dolgozni már nem is fizikai munka, inkább tudomány, hiszen a legújabb erőgépek mechanikáját az űr- és légi technológiához hasonlítják a szakértők.
Immár az ország egyik legnagyobb ingyenes családi fesztiváljává nőtte ki magát a pécsi Szamárfül Fesztivál. Idén augusztus 17-19. között hetedik alkalommal búcsúztathatják el a gyerekek a nyarat önfeledt játékkal a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Hetedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, amelyhez ebben az évben országszerte 12 állatkert csatlakozott. A nagyközönséget mindenütt változatos programokkal, látványetetésekkel és más, a szokásos állatkerti látogatáshoz képest rendkívüli látnivalókkal várják augusztus 31-én, a nyár utolsó péntek estéjén.
Hitted volna, hogy létezik vegán triatlonista? Érdekel, hogy mik a legújabb orvosi ismeretek a növényi alapú táplálkozásról? Fontolgatod, hogy átállsz a vegán életmódra, de nem tudod, hogy kezdj bele? Szeretnéd megelőzni a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, vagy kigyógyulni belőle és kíváncsi vagy, mit tehetsz magadért? Már húsmentesen élsz, és néhány új receptre vágysz? Akkor 2018. szeptember 8-9-én a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a 22. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLon...
A Samsung Electronics bemutatta az új Samsung Galaxy Watch okosórát. Az okoseszköz ötvözi a Samsung Galaxy ökoszisztéma legfontosabb jellemzőit: a hosszú akkumulátor élettartamot, az LTE adatátvitelt, a wellness funkciókat, valamint az időtálló, személyre szabott dizájnt. Az új okosóra stressz-szintet és alvást monitorozó funkciókat, valamint három különböző, ezüst, éjfekete és rózsaarany számlapot és variálható színű óraszíjakat vonultat fel.
Egyre inkább eltűnnek a köztes évszakok, érezhetően növekszik az átlaghőmérséklet. A lakóépületekben a tető az, ami leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak, így nyáron a napsugárzásnak is.
Foto: Hrotko Bálint A mű melyet egykoron a szerző maga, Bartók Béla mutatott be, most pedig egy 23 éves zseni, Ránki Fülöp adja elő: Bartók Béla I. zongoraversenye. A Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertje igazi csemege a 20. századi magyar zene rajongóinak. A vad temperamentumú Bartók darab mellett Dohnányi II. szimfóniája és Ligeti György Román concertója is felcsendül majd. Ezzel a koncerttel indítja új évadát a Nemzeti Filharmonikusok. Még több koncerttel,...
A Cisco bejelentette a Google termékeivel integrálható megoldásainak első hullámát. Az egyre szorosabbá váló együttműködés keretében bemutatott megoldások túlmutatnak az ismert funkciók (telefonhívások, e-mailek, dokumentumkezelés) szorosabb integrációján.