Szarvasi Vizi Szinház 2012 nyarán játszották a Szarvasi Vízi Színház színpadán először Alexandre Dumas – Pozsgai Zsolt – Szomor György Monte Cristo grófja című musicaljét, a Békés Megyei Jókai Színház művészei, melynek bemutatója 2011. október 7-én volt Békéscsabán. 2013-ban ugyan nem volt Szarvason, de utána évente 2-3 előadást játszottak, mindig telt házzal. 2016-ban Szarvason volt a 100. előadás. 2018-ban három előadást terveztek be, mindhárom telt házas volt. Szombat...
EuroAstra
Tüzes gép, hazaáruló és nőknek készült körmös traktor – a magyar mezőgazdaság történetének főszereplői, amelyek nélkül ma nem léteznének high-tech luxustraktorok. Utóbbival dolgozni már nem is fizikai munka, inkább tudomány, hiszen a legújabb erőgépek mechanikáját az űr- és légi technológiához hasonlítják a szakértők.
Hazánkban évente háromszázhatvanötezer, szökőévben háromszázhatvanhatezer bűncselekményt követnek el. Plusz néhány tízezret, amikor az áldozat nem tesz feljelentést. Mert unja a hosszadalmas eljárást, a rendőrségi, bírósági folyosókon való ücsörgést, a holtpontot és az esetleges bosszúállást. Ebből elég! Javasolom a bűnelkövetők elleni határozottabb fellépést, a törvény szigorítását. Reszkessenek a bűnözők és ne az áldozatok!.
Zsidó-keresztény vallási emlékek tárházát láthatjuk az idén (2018-van) újra megnyílt Bibliamúzeumban. Ezekből válogathatunk, ha megnézzük a kiállítást a Ráday utca 28-ban.
Idén – hasonlóan számos más gyümölcshöz – hamarabb érik a Vilmos körte, már augusztus elején megkezdték az általában augusztus közepén-végén érő fajta szedését. Az előzetes adatok alapján idén a megszokottnál 15 százalékkal több, 38 ezer tonnányi lehet a termés körtéből, a minőség jónak ígérkezik – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
A napszemüveg trendi kiegészítője a nyári outfitünknek, de bármennyire is divatból viseljük, korántsem csak ez a funkciója. A vásárláskor a szín és a forma fontos szempont, de ennél sokkal mérvadóbb, hogy megfelelően védjen a káros UV sugaraktól. Miért fontos ez és milyen szempontok szerint válasszuk ki a megfelelő napszemüveget?
Több mint két és félszeresére nő a szállásadók forgalma az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Átlagosan 46 650 forintot fizetnek a vendégek foglalásonként a Szallas.hu elemzése szerint. Úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Szeged és Gyula a legkeresettebbek.
Öt év után először zárt nyereséges évet a Sberbank Magyarországon. Jövőbeni régiós terveikről és az ügyféligények minél magasabb színvonalú kiszolgálásáról is beszélt a Világgazdaságnak Igor Kolomejszkij, a Sberbank International block vezetője és a Sberbank Russia alelnöke.
A leginkább kedvelt mozgásformák a magyarok körében a gyaloglás, a biciklizés és a futás – derül ki a sárvári Spirit Hotel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból. Az eredmények szerint a többség napi, heti rendszerességgel mozog valamilyen formában, ugyanakkor nyaralás alatt inkább lazítunk: úgy gondoljuk, ilyenkor elmaradhat a rendszeres aktivitás.
Közel 80 ezer lakossági kárbejelentés érkezett az idei év első felében a Generali Biztosítóhoz, de a nyári hónapokban további jelentős mértékű növekedésére számít a társaság. A biztosító csak június első felében közel 1 milliárd forint értékű káresetet regisztrált. A társaság adataiból az is kiderül, hogy a vagyonkárok bejelentésére már ugyanannyian használják az online csatornákat, mint a call centert, de továbbra is a tanácsadón vagy alkuszon keresztül történő bejelentés a...
Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni.