Már több mint 500.000 fő utazott idén a balatoni kompokkal Szántódrév és Tihanyrév között. A sajtó és az utazóközönség jelenlétében köszöntötte az idei félmilliomodik komputasát a Balatoni Hajózási Zrt. a nyár derekán, július 17-én délelőtt. A szerencsés utas kilétére csak a Balaton közepén, a Baross Gábor komp fedélzetén derült fény.
EuroAstra
A Hankook Tire Magyarország meghosszabbítja Abroncsadományozási Programját, így a civil szervezetek még augusztus 5-ig leadhatják pályázataikat. A 2012-ben indított, ma már az ország legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezésének számító programjában a gumiabroncsgyártó eddig több mint 13 000 abronccsal, 273 millió forint értékben támogatta a fontos társadalmi célokat felkaroló civil szervezeteket.
Július 26-án kezdődik a Balaton és a magyar vitorlázás ünnepe, a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj, amelyre rekordszámú – több mint 600 – indulót vár a szervező Magyar Vitorlás Szövetség. A verseny esélyesei közé tartoznak a legkorszerűbb technológiával épült katamaránok. Nagy kérdés, hogy megdől-e a jelenlegi alig több mint 7 órás időrekord.
Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.
Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek, sokan mégsem veszik elég komolyan a problémát. Sipos Balázsi Ágnes, a parképítéssel és fenntartással foglalkozó Everling Viráglabor Kft. munkatársa arról beszélt, még most sem késő elkezdeni irtani a gyomnövényt, de néhány dologra kiváltképp oda kell figyelni.
A világbajnok vízilabdázót, Nagy Viktort kérte fel a Continental Hungaria Kft. a márkanagyköveti feladatok ellátására. A technológiai vállalat hazai gumiabroncs forgalmazója azért választotta a magyar vízilabda-válogatott kiváló kapusát, mert kétgyermekes családapaként mindent megtesz a családja biztonságáért, és a közlekedés során is figyel a fontos részletekre.
A Fujitsu immár elérhető, rendkívül gyors blokklánc-megvalósítási keretrendszerével mindössze öt napon belül kidolgozható az új termékprototípus (Minimum Viable Product, MVP). A megoldás olyan szervezeteknek készült, amelyek most indítják el blokklánc-fejlesztésüket, vagy meglévő fejlesztési projektjük kockázatát szeretnék mérsékelni.
A magyar utazók számára legfontosabb hír, hogy a légitársaság tovább bővíti járatszámát Budapest és Frankfurt között. Az útvonalon korábban a téli menetrendben négy járat közlekedett, 2017. december 11-től viszont a téli időszak alatt is naponta öt, illetve heti 35 járat közül választhattak az utasok. 2018 októberétől ismét bővül ez a járatszám és a hétfőtől péntekig közlekedő új, délutáni járatoknak köszönhetően heti 40 Lufthansa-járat áll az utasok rendelkezésére a két...
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is útjára indította „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezésű dinnye fogyasztásösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárminisztérium támogatásával. A promóció során az Agrármarketing Centrum munkatársai 2018. július 17-én a fonyódligeti, július 18-án pedig a zánkai Erzsébet-táborban kínáltak friss sárga- és görögdinnyét az ott nyaraló gyerekeknek.
Szálloda vagy apartman? Város vagy vízpart? Autó vagy repülő? A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, a magyar internetezők utazási szokásait vizsgáló kutatásából az is kiderült, hogy tisztaság mellett kényelmes, nagy ágyra és wi-fire vágynak az utazók.
Irodaházból többfunkciós létesítménnyé vált a Buda Center. Az S IMMO által üzemeltetett épületben alakította ki új központját az Emineo, Magyarország első mozgásszervi magánkórháza, amely több mint 1300 négyzetméteren nyújt magas színvonalú járó- és fekvőbeteg-ellátást. A bérleti megállapodás révén a Buda Center immár teljes kihasználtsággal működik.
