Gyerekkori barátom Péter hatvan évvel ezelőtt ment el New Yorkba közgazdasági végzettséggel és nulla nyelvtudással. Második diplomáját nyolc évvel később szerezte alkalmazott matematika szakon a New York University ösztöndíjasaként. PhD fokozata is onnan származik. Ma már nyugdíjas, az államigazgatásban töltötte aktív éveit egy hivatalnál, amely nagyjából az egészségbiztosítónknak felelne meg. Elmondom kivonulásának történetét.

Gyerekkori barátom Péter hatvan évvel ezelőtt ment el New Yorkba közgazdasági végzettséggel és nulla nyelvtudással. Második diplomáját nyolc évvel később szerezte alkalmazott matematika szakon a New York University ösztöndíjasaként. PhD fokozata is onnan származik. Ma már nyugdíjas, az államigazgatásban töltötte aktív éveit egy hivatalnál, amely nagyjából az egészségbiztosítónknak felelne meg. Elmondom kivonulásának történetét.

   Holnap reggel megyek, jössz? – kérdezte 1956 novemberében Gyuri, a bátyja. Nem volt különösebben jó viszonyban vele, részben eltérő természetük, részben az ötéves korkülönbség miatt. Peti gondolkodás nélkül válaszolt. Igen, de előbb elbúcsúzom anyánktól. Az idő sürgetett, albérletébe már nem tudott visszamenni a holmijáért. A rajta lévő ruha volt minden, amit magával vitt.

   Győrben leszálltak a vonatról. Péter ismerte a győri Kisfaludy Színház segédszínészét, gondolták, talán az ő révén felkutathatnak valami kapcsolatot a határátlépéshez. Tévedtek. Viszont egy motorbiciklis fiatalember azt állította, hogy ő már többször vitt át családokat a határon. Javasolta, szálljanak fel egy Hegyeshalom felé induló szerelvényre és egy megadott ponton a kanyarban ugorjanak ki a vonatból. A közeli tanyán majd további útmutatást kapnak.

   Így is történt. Gyuri odaadta minden pénzét a tanyán lakó férfinak, kaptak egy kezdetleges térképet, amely Ausztriába irányította volna őket. Másnap hajnalban indultak, a térkép pontosnak látszott. Megtalálták a kijelölt földrajzi helyeket. Az út egy mocsáron át vezetett, majd egy dombtetőre érkeztek. Ahol három magyar határőr várt rájuk, távcsövön figyelték  mozgásukat. Teherautóra ültették őket, ott már jó pár társuk gubbasztott komor képpel. Így érkeztek vissza Győrbe, géppisztolyos határőrök kíséretében a rendőrkapitányság elé.

   Leszálltak a platóról. Gyuri bekecsben, magas szárú csizmában odalépett a kapuhoz, majd barátságosan azt mondta a rendőrnek: Elhoztam a szökevényeket, most már ti gondoskodjatok róluk. Majd elsétált az Aradi vértanúk útja felé. Péter elámult, nem lett volna ekkora lélekjelenléte a színjátszáshoz, pedig valaha színésznek készült.

   A rendőrségen felvették az adatait és betessékeltek egy nagy terembe, ahol már vagy kétszázan toporogtak. Két óra múlva valaki szólította a nevét. Nagy ámulatomra bátyja állt ott és rá mutogatott. Kijelentette, hogy ezt az alakot visszaviszi Budapestre, mert egy tárgyaláson tanúként feltétlen meg kell jelennie a Katonai Ügyészségen. Tíz perc múlva már az utcán voltak.

   Aznap este bekopogtak egy családi házba, megkérték őket, engedjenek megmosakodni, szörnyen néztek ki. Megengedték, sőt az éjszakát is ott tölthették, paprikás krumplit kaptak vacsorára. Másnap hajnalban ismét vonatra szálltak. Sopronba érve gyalog indultak el a tanya felé, ahol már egyszer már jártak, de kapcsolat és ismerősök híján nem volt más választásuk. Most Péter adta oda minden pénzét a gazdának. Reggel jött egy parasztember. Én fogom átvinni magukat a határon. A földem a határnál van, minden nap kimegyek dolgozni, jól ismernek az államvédelmis határőrök, minden további nélkül mozoghatok a területen. A szekér rakományában fognak elrejtőzködni. Né féljenek, megbízható ember vagyok, apám a kormányzó testőrségének tagja volt.

   Hajnalban Peti hanyatt feküdt a szekér aljában lévő szűk helyen, emberük betakarta szénával, szalmával, trágyával. Gyuri a bakra ült. Egy óra múlva bemászott az öccse mellé, azt hitték megfulladnak. Nemhogy mozogni, lélegzeni sem tudtak egyszerre. Aztán beszédet hallottak és nevetést. Mi lehet olyan vicces? – gondolták. Ekkor egy bajonett csücske megállt két centire a Peti mellétől. Aztán tovább indultak lassan, rázkódva a göröngyös úton. Kérdések zúgtak a fejükben. Véletlen volt, hogy a bajonett elkerülte a testüket? Emberünk tudta, milyen hosszú a fegyver és ennek megfelelően alakította ki a szekér alját? Minden reggel ezt csinálják az államvédelmisek, vagy csak most gyanakodtak? Tudtuk mi a rizikó? Vakon mentünk bele ebbe a kalandba? Ez már sohasem fog kiderülni. Valószínűleg, fiatal koruk és tapasztalatlanságuk játszhatták a döntő szerepet.

   Tíz perc múlva hallották a megváltást jelentő szót. Kijöhetnek. Ez az én földem, ott a határ. Látják az őrtornyot? Ne féljenek, üres. Most fussanak! Rohantak, mintha az életünkről lett volna szó. Vagy arról is volt szó? Még átmásztak egy vizesárkon, vissza se nézve.

   Ausztriában voltak. Exodusuk sikeresen véget ért.

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük