A miskolci teátrum az elmúlt hetek hagyományát követve, ismét elhozza egyik előadásának felvételét közösségi oldalán. Csütörtöktől a 2018-ban bemutatott Hóhérok című fekete komédia látható Béres Attila rendezésében. Az előadásfelvétel csütörtök (május 14.) este 19 órától egészen vasárnap este 22 óráig érhető el a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán.
„1963-ban Anglia legjobb hóhéra, Harry kivégez egy gyilkost, aki még az akasztófa alatt is ártatlanságát bizonygatja. Két évvel később, pontosan azon a napon, amikor az országban eltörlik a halálbüntetést, egy titokzatos idegen tűnik föl a kocsmában, amit a volt főhóhér és felesége működtet. Másnap eltűnik a tizenöt éves lányuk. Ki a titokzatos idegen? Mi köze van a kivégzett gyilkoshoz és Harry-hez? Talán semmi, talán nagyon is sok. A lánya életéért aggódó főhóhér mindenesetre kézbe veszi az ügyet.”


Miskolcon régóta nem volt műsoron kortárs angol darab, ezt a hiányt pótolja most a Hóhérok. A vígjáték egy nagyon súlyos kérdést feszeget: A halálbüntetés kérdését. Az 1960-as évek elején játszódó történet aznap indul, amikor társadalmi nyomásra eltörlik a halálbüntetést Angliában, az igazságszolgáltatás gyakori tévedései miatt. – A három éve íródott Hóhérok londoni bemutatója hatalmas sikert aratott, most pedig futótűzként terjed Európa színházaiban – mondja Béres Attila. – Különlegessége abban is áll, hogy egy nagyon komoly témát igyekszik körüljárni, a mai társadalom viszonyát a halálbüntetéshez, igazi angol humorral fűszerezve. Azt gondolom, hogy bár ma nincs terítéken hazánkban ez a kérdés, mégis mindig ott van a felszín alatt, mindenkinek van véleménye róla. Ez a darab nem fogalmaz meg egyértelmű állításokat, és ez az előadásnak sem célja. Kérdéseket vet fel, válaszokat jár körül, de úgy, hogy nem akart állást foglalni. Azt remélem, hogy a nézők úgy távoznak a színházból, hogy miközben nevettek ezeknek a helyzeteken és figurákon, még sokáig a látottak hatása alatt maradnak.
Martin Mcdonagh: Hóhérok (14)
Fekete komédia
Rendező: Béres Attila
„Vannak olyan fószerok, akik nagyon az alja, és ha a bíróság azt mondja, hogy menni kell nekik, akkor menni kell nekik, de ha menni kell nekik, akkor a lehető leggyorsabban, a legemberibb méltósággal és a legkevésbé fájdalmasan kell menni nekik. Ez énnálam, és aki a normális ember annál mind, a kötél általi halál.”
Martin McDonagh ír származású dráma- és forgatókönyvíró, filmrendező, a kortárs angol színpad fenegyereke. Sajátos nyelvezetű fekete komédiáit nagy sikerrel játsszák Magyarországon is; legújabb darabját, a Hóhérokat, 2015-ben mutatták be Londonban.
A Hangmen című színdarabot először 2015-ben mutatták be a londoniRoyal Court színházban, Matthew Dunster rendezésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük