Fapados

A nagybereki fapados vasút személykocsija Foto:Hamster

 Tízéves unokám megszólal az ebédnél. Papa (ez én vagyok), miért mondják a repülőgépre, hogy fapados? Nincs is benne fapad.

   Unokám nagyon okos, mint minden tízéves. Ezen kívül jó megfigyelő, kombinációs készsége van, felfedez bizonyos összefüggéseket, amelyeket a felnőttek nem vesznek észre, kíváncsi és kreatív. Ezeket a tulajdonságokat csak a későbbiek folyamán veszítik el a gyerekek különböző tanintézetekben. Ahol az nyeri el jutalmát, aki visszamondja a tanár/nő mondatait és a tankönyvek bölcsességeit. Amelyek rendszeres időközönként változnak. Nem csak a magyar, történelem és hasonló tárgyakra gondolok. Én például Öveges József máig őrzött fizika tankönyvéből ezt tanultam: „Minden testnek Istentől kapott tulajdonsága, hogy a mozgató erőnek ellenáll, ezt nevezzük tehetetlenségnek.”

   De térjünk vissza unokám kérdésre. Miért is nevezzük fapadosnak, amikor boldogabb országokban diszkont-járatnak hívják? Ennek böngésztem kissé utána. A kifejezést a légi forgalomra vonatkoztatva csupán húsz éve ismerjük. Miről is van szó? Egyes légitársaságok az átlagosnál olcsóbb járataival vesznek részt az utasszállításban. Az alacsonyabb ár természetesen kisebb kényelmi szolgáltatással jár, amelyet azért jól el lehet viselni.

   A „fapados” kifejezés Magyarországon a második világháború után két évvel vert gyökeret nyelvünkben. A „boldog békeévek” Európájában I., II., III., sőt helyenként IV. osztályú kocsikat kapcsoltak a gőzmozdonyokhoz, ritkábban elektromos mozdonyhoz, 1935-től dízel-mozdonyhoz. (Árpád sínautó.) Érdekes, hogy még a pályaudvarok várótermeit is ugyanilyen osztályokba sorolták és jaj volt annak, aki III. osztályú vasúti jegyével az I. osztályú váróteremben próbált volna pihenni.

   De ugorjunk, mert még mindig távol vagyunk a „fapados” szó eredetétől. A második világháború után a MÁV mozdony- és kocsiparkjának nagyobb része elpusztult, a pályaudvarokat bombatalálatok érték, a sínek, villamos felső vezetékek megrongálódtak. Két jelszó volt akkoriban, állítólag Gerő Ernő keményvonalas közlekedésügyi miniszter agyából pattantak ki. Az egyik: „Arccal a vasút felé!”, a másik: „Megnyerjük a széncsatát!”, mert hát a gőzmozdonyok fűtéséhez kellett szén is, ami akkoriban hiánycikk volt.

   Az anyagiak, az építéshez, üzemeltetéshez szükséges termékek, az „emberi erőforrások” szétosztásánál prioritása volt a vasútnak. Ennek ellenére ha egy-egy járat elindult Szeged, Debrecen, vagy Pécs felé, a zsúfolásig megtelt kocsit tetejére is felkapaszkodtunk, hogy eljuthassunk szeretteinkhez.

   Ez az állapot nagyjából két évig tartott, ekkor már a MÁV Északi Főműhelye folyamatosan gyártani kezdte a mozdonyokat, köztük a valóban világhírű 424-eseket. Ekkor már kétféle személykocsi is készült. Egy kényelmesebb és egy kevésbé komfortos. Ezeket nevezték „Párnás” (fülkés, 6 ülőhellyel)  és „Fapados” (egyterű) osztályúnak, ennek megfelelően a jegy ára is más volt.

   Ma már újra 1. és 2. osztályú vasúti kocsik vannak a MÁV-nál. Hogy mikor szűnt meg a Párnás és Fapados elnevezés, nem sikerült kiderítenem. De a kifejezés a gyengébb minőségű, de azért a célnak tökéletesen megfelelő árura, szolgáltatásra fennmaradt.

Láng Róbert