2024.április.16. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Fektessen ingatlanba saját lakás vásárlása nélkül

3 perc olvasás

image4_5.jpgA Duna House Cégcsoport tagjaként az Impact Alapkezelő Zrt. által forgalmazott befektetési alap, a Magyar Nemzeti Bank engedélye alapján 2018 január elsejétől Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap néven vásárolható/értékesíthető. Az új elnevezés mellett a forgalmazók köre is bővült az idei évben, így az alap már az országos hálózattal rendelkező MKB Bank fiókjaiban is megvásárolható. A Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap a tavalyi évet 7,05%-os hozammal zárta, az alap által kezelt vagyon értéke közel 2,15 milliárd forint volt. Az ingatlanalap azon lakossági ügyfelek és a kisbefektetők számára ideális, akik kis összeg, akár pár tízezer forint befektetésével is részesedni szeretnének a lakóingatlan piac hozamaiból, vagy akár nagyobb összeggel is beszállnának, de ezt szakértőkre bíznák.

 

Befektetésként lakóingatlanokat adni-venni, a bérbeadással foglalkozni és ebből szép hozamot elérni az tud biztonsággal, aki egyrészt ért hozzá, van hozzá türelme és ideje, és végül rendelkezik akkora saját tőkével, amelyből lakás(oka)t tud vásárolni. A Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap a lakossági és befektetői igényeit elégítik ki. Az egyedi ingatlanvásárláshoz képest nagy előnyt jelent a kockázatmegosztás, hiszen az ingatlanok különböző városok különböző pontjain találhatók. A nagy tételszámú ingatlan portfólió kezelése ráadásul gazdaságosabb, mint az egyedi ingatlanoké, valamint profi szakértő csapat foglalkozik az ingatlanok üzemeltetésével, bérbeadásával, vagy a bérlők kezelésével.

 

Az alap abból a szempontból is egyedi, hogy az ingatlanportfóliót kitevő lakások (a legfontosabb paraméterekkel, többek között címmel, fényképekkel és bérbeadottsági adatokkal) bárki számára megtekinthetőek a lakasalap.hu oldalon, ahol feltüntetésre kerülnek a legfrissebb értékbecslési értékek is, amin a lakásalap a könyveiben nyilvántartja az adott lakásokat. Az ingatlanalap célkitűzése ezzel, hogy a potenciális befektetők ne egy homályos, misztikus és bonyolult terméket lássanak, hanem tudják pontosan, hogy mibe fektetnek és megtudjanak győződni maguk is, hogy az ingatlanok nem túlértékeltek az alapban.

 

A lakásalap hozama nem csupán ingatlanhasznosításból, vagyis bérleti díjak bevételeiből áll. Alkalmaznak többek között értéknövelő módszereket, vagyis gyengébb minőségű lakásokat felújítanak, esetleg újépítésűeket fejeznek be, de megfelelő méret esetén lehetőség nyílik saját ingatlanfejlesztésre is.

http://www.lakasalap.hu/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.