Folytatni a teremtést – Magyar organikus építészet az Iparművészeti Múzeumban.

A Kós Károly Egyesülés fennállásának 20. évfordulója alkalmából az Iparművészeti Múzeumban megnyílt kiállítás a hatvanas évek elejétől született alkotásokat mutatja be átfogó képre törekedve az Egyesüléshez tartozó építészirodák, elődeik és a rokon szellemben alkotó építészek munkáiból válogatva.

A Kós Károly Egyesülés fennállásának 20. évfordulója alkalmából az Iparművészeti Múzeumban megnyílt kiállítás a hatvanas évek elejétől született alkotásokat mutatja be átfogó képre törekedve az Egyesüléshez tartozó építészirodák, elődeik és a rokon szellemben alkotó építészek munkáiból válogatva.

Alkotóik nem mind kötődnek az Egyesüléshez, a kiállítás éppen arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a szerves gondolkodás eredményei milyen gazdagságban és minőségben vannak jelen Magyarországon. A rendszerváltás hajnalán alakult meg a Kós Károly Egyesülés, hogy a környezetalakítás területéről kiindulva tegyen kísérletet egy új típusú, Rudolf Steiner (Goetheanum épületei) tanait, antropozófiáját követő társadalmi szervezet megformálására. Az újkori világban sehol nem alakult ki a szerves építészetnek olyan erős, társadalmi léptékben mérve jelentős iskolája, mint Magyarországon. Ennek az irányzatnak, bár az organikus építészet nem stílus, hanem szemlélet és magatartás kérdése, egy attitűd, sajátos jellegzetességei vannak: a századforduló magyar építészetéhez hasonlóan kötődik a helyi hagyományokhoz. A magyar szerves építészetet sajátos vonásai emelték a nemzetközi érdeklődés homlokterébe a nyolcvanas években, magyar alkotások első ízben ekkor váltak eredendően újat hozó és a világ számára fontos üzenetet hordozó jelenséggé a külföld szemében. Az élő építészet, amely a gazdasági, társadalmi és környezeti válságból kivezető utakat keresi, eleven erővel őrzi az emberi teremtés feltételeit a szemléletével szemben egyre ellenségesebb körülmények között.

Világháló – installáció

A kiállításnak – melyen fotókat és maketteket láthatunk – alapvetően egy kronológiai sorrendje van a hatvanas évek érdemi kísérleteitől és a legelső olyan formabontó épületektől kezdődően, amelyek megpróbálták a kor nagyon merev építészeti, kultúrpolitikai struktúráját bombázni és a határait feszegetni. A kiállítótérbe lépve elsőként megnézhetjük az előzményeket, ami Lechner Ödön és a külföldi építészet – Gaudi, Frank Lloyd Wright – munkáit  mutatja be és a nemzetközi összefüggés létezését példázza, akkor is ha ezek nem tudatos kapcsolatok eredményei. A továbbiakban a termek tematikája a Pécs Csoport, Visegrádi táborok, faluházak, beépítési tervek, vándoriskola, főépítészet bemutatása és végül a népművészeti jelből építészeti tér – a világháló. A saroktermekben 12 film folyamatos vetítése folyik, ami az Egyesülethez tartozó építészek portréiból és egyes munkáinak a bemutatásából áll, és a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonjának az építésétől a Velencei Biennálé pavilonjáig nagyon sok helyre viszi el a látogatókat.

A világ-háló a kiállítás központi installációs eleme. A több vallás és filozófia szimbólumrendszereit egyesítő világmodellt a vándorépítészek álmodták a múzeum nagycsarnokába. A gigantikus méretű installáció az üvegcsarnok tetejéről csavarodik bonyolult kötélhálón – amely számítógépes modellezés után kézműves technikával készült – a földön elhelyezett óriási tükörfelület fölé, kozmikus élményt nyújtva azoknak, akik belépnek ebbe a komplex világba. A kupola megjelenik alattunk, fantasztikus látványelem.

Népművészeti jelből építészeti tér. A 70-es évek közepén Makovecz Imre a népművészeti motívumok egy csoportjának elemzésével foglalkozott. Ezek az egybevágó, de ellentétes minőségű jelek egymást kiegészítve adják a teljes mintát. Térbeli kiterjesztésének szemléletes formája a gömbfelület két, síkba kiteríthető spirálra bontása. Ez a motívum látható most az üvegcsarnokban. A két, egymással szembe fordított S alak gyakori motívuma honfoglaláskori leleteknek, különféle népművészeti mintáknak, valamint alapja a visegrádi tisztasági épületek (1978) és a paksi templom (1986-1991) építészeti koncepciójának. A két polaritás között egyensúlyt tartó közép – Krisztus – hangsúlyozása az ősi hagyományt hordozó kereszténység lényegét fogalmazza térbeli formává. A dinamikus egyensúly, amely két polaritás küzdelmében fejeződik ki, egyúttal egy korszerű építészeti téralakítási koncepció.

Végezetül a múzeum könyvesboltjában olyan kiadványok vásárolhatók meg, amelyekben megismerhetjük Rostás László miskolci református templomát, ami formailag rendkívül gazdag, erőteljes és mélyen a hagyomány és korszerűséghez kötődő épület vagy Nagy Csaba Baradla-barlang fogadóépületét, amely a tájba illesztés kiváló példája.

A kiállítás meggyőző bizonyítéka, hogy a teremtett világ értékeinek megtartása és egy egészséges élet jövőbeli lehetőségeinek megteremtése terén a magyar építészet eredményei különleges jelentőséggel bírnak.

Köszönjük Gerle János kurátornak a cikk elkészítéséhez nyújtott szakmai segítségét

Kép és szöveg: Lantai József