A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a  Budapest Pride 2010  elnevezésű rendezvény miatt az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén: 

 

  
    

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a  Budapest Pride 2010  elnevezésű rendezvény miatt az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén: 

 

  
    
    Tilos megállni!
    2010. július 9-én 20 órától 2010. július 10-én 20 óráig a Budapest VI-VII-XIV.,

    – Jókai téren,
    – Oktogon Hősök tere felőli félkörében a szervizúton,
    – Teréz körút páratlan oldalán a Szófia utca és az Aradi utca között,
    – Andrássy út mindkét oldali szervizútján a Hősök tere és az Oktogon között,
    – Aradi utca mindkét oldalán,
    – Eötvös utca mindkét oldalán a Szófia utca és az Aradi utca között,
    – Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
    – Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
    – Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy úttól 100 méterrel délre eső vonal között,
    – Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
    – Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
    – Kodály köröndön körben,
    – Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,
    – Felső erdősor utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Benczúr utca között,
    – Benczúr utca mindkét oldalán a Felső erdősor utca és attól 50 méter hosszon között,
    – Bajza utca mindkét oldalán a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Délibáb utca mindkét oldalán,
    – Lendvay utca mindkét oldalán,
    – Munkácsy Mihály utca mindkét oldalán a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Dózsa György út mindkét oldalán a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Hősök terén körben,
    – 56-osok terén a Műcsarnok melletti parkolóban,
–    Műcsarnok mögötti szervizút mindkét oldalán,
    – Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Washington sétány között, a Műjégpálya előtt is,
    – Állatkerti körút mindkét oldalán az Állatkerti út és a Hősök tere között, a Robinson étterem előtt is.

    Lezárásra kerül:
    2010. július 10-én 12 órától 2010. július 10-én 20 óráig a Budapest VI. ,

    – Andrássy út a Nagymező utca és a Hősök tere között,
    – Aradi utca,
    – Eötvös utca a Szófia utca és az Aradi utca között,
    – Csengery utca az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
    – Vörösmarty utca az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
    – Izabella utca az Aradi utca és az Andrássy úttól 100 méterrel délre eső vonal között,
    – Rózsa utca az Aradi utca és a Szegfű utca között,
    – Szív utca az Aradi utca és a Szegfű utca között,
    – Kodály körönd körben,
    – Szinyei Merse utca az Aradi utca és az Andrássy út között,
    – Felső erdősor utca az Andrássy út és a Benczúr utca között,
    – Bajza utca a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Benczúr utca a Felső erdősor utca és attól 50 méterre eső vonal között,
    – Munkácsy Mihály utca a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Rippl-Rónai utca a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
    – Délibáb utca,
    – Lendvay utca.

    Fokozott ellenőrzés
    A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a fővárosiakat, hogy Budapest Rendőrfőkapitánya a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. paragrafusa alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2010. július 10-én 0 órától július 11-én 6 óráig a főváros területén.
    A fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása. Az ellenőrzés keretében a rendőrség személyeket igazoltathat, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatja, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatja, illetve azoknak a rendezvények, események helyszínére történő bevitelét megtilthatja.
    A fokozott ellenőrzés bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a gyanús, feltehetően bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetni szándékozó személyeket a rendőrség intézkedés alá vonjon.
    A BRFK mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés a budapestieket ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.

    Gépkocsi elszállítás
    A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
    Tájékoztatjuk az állampolgárokat, hogy a lezárt területeken hagyott gépkocsikat a Budapesti Rendőr-főkapitányság a környező utcákba helyezi át. Amennyiben gépkocsijukat a lezárt területeken hagyták, a Forgalomirányító Központ 267-4673 városi telefonszámán – rendszám alapján – érdeklődhetnek gépjárművük holléte felől.         
                                      

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük