2022.05.24.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

FOSZTOGATÓK:Hogyan rabolták el a nácik Európa műkincseit? — Anders Rydell könyvéről

9 min read
<!--[if gte mso 9]><xml> Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 </xml><![endif]--><strong><span class="inline inline-left"><a href="/node/91923"><img class="image image-preview" src="/files/images/fosztogatok.preview.JPG" border="0" width="456" height="699" /></a></span>Anders Rydell</strong> (1982) <strong>svéd író, újságíró</strong>, egy művészeti folyóirat főszerkesztője hatalmas munkát végzett, hogy felgöngyölítse a 20. század, s egyben a világ legnagyobb méretű műkincsrablásának történetét. Hihetetlen műveltsége, felkészültsége és alapos történelmi kutatásai teszik a könyvét rendkívül érdekes olvasmánnyá. Rydell nehéz feladatra vállalkozott azzal, hogy a hitleri diktatúra minden szintre való kiterjedését bemutassa, amíg átlátja az olvasó, hogyan lehetett a műkincslopások 1933 és 1945 közötti rendszerét úgy összekuszálni, hogy máig képtelenség kibogozni annak minden erkölcsi és jogi vonatkozását.   <p><strong>

Anders Rydell (1982) svéd író, újságíró, egy művészeti folyóirat főszerkesztője hatalmas munkát végzett, hogy felgöngyölítse a 20. század, s egyben a világ legnagyobb méretű műkincsrablásának történetét. Hihetetlen műveltsége, felkészültsége és alapos történelmi kutatásai teszik a könyvét rendkívül érdekes olvasmánnyá. Rydell nehéz feladatra vállalkozott azzal, hogy a hitleri diktatúra minden szintre való kiterjedését bemutassa, amíg átlátja az olvasó, hogyan lehetett a műkincslopások 1933 és 1945 közötti rendszerét úgy összekuszálni, hogy máig képtelenség kibogozni annak minden erkölcsi és jogi vonatkozását.  

Anders Rydell (1982) svéd író, újságíró, egy művészeti folyóirat főszerkesztője hatalmas munkát végzett, hogy felgöngyölítse a 20. század, s egyben a világ legnagyobb méretű műkincsrablásának történetét. Hihetetlen műveltsége, felkészültsége és alapos történelmi kutatásai teszik a könyvét rendkívül érdekes olvasmánnyá. Rydell nehéz feladatra vállalkozott azzal, hogy a hitleri diktatúra minden szintre való kiterjedését bemutassa, amíg átlátja az olvasó, hogyan lehetett a műkincslopások 1933 és 1945 közötti rendszerét úgy összekuszálni, hogy máig képtelenség kibogozni annak minden erkölcsi és jogi vonatkozását.  

1945-ben, Németország feltétel nélküli kapitulációja után néhány nappal a nyugati szövetségesek Robert Posey és Lincoln Kirstein vezetésével létrehozták a kurátorokból, professzorokból, könyvtárosokból, építészekből és műértőkből álló The Monuments, Fine Arts and Archives nevű programot, hogy megmentsék a pusztulástól Európa kulturális örökségét. Az Altausee-i sóbánya barlangjában ugyanis felfedeztek 6500 festményt, 1700 láda könyvet, a porosz királyok koronaékszereit és sok más műalkotást, amelyek a leigázott országok múzeumaiból, de főleg zsidó tulajdonokból származtak. Később még vagy ezernyi műkincset rejtő titkos helyet tártak fel. A nácik a német nép felsőbbrendűségét óhajtották bizonyítani, valamint a száz évvel korábbi napóleoni rablásokat akarták megtorolni a német műkincsek elkobzásával. Hasonló okokból elpusztítandónak tartották a szláv nép kultúráját, ezért csak Oroszországban mintegy kétezer múzeumot fosztottak ki.

 

A háborút követő hat évben ötmillió műkincset juttattak vissza eredeti tulajdonosához.   Sztálin halála után a Szovjetunió is adott vissza néhány darabot a befolyása alatt lévő államoknak, főleg az NDK-nak. Több mint kétszázezer tárgy máig lappang, olykor egy-egy felbukkan az árveréseken. Hitler és a népirtás öröksége ma is kísért a világban.

 

1933. október 15-től Hitler éreztette a németekkel, hogy történelmi pillanat küszöbére érkeztek, ezért erkölcsi joguk van a világuralomra. A következő fejezetben a nácizmus ideológiájának gyökereivel és a hozzá kapcsolódó művészetelmélettel foglalkozik a szerző. A diktatúra kialakulása most is jól megfigyelhető egyes társadalmakban. Hitler a modern művészeteket pszichés betegségnek nevezte. Az egykori náci főhadiszállás, München lett először a rabolt műkincsek lerakata, amíg ott elfértek. A műalkotásokat a Führer ízlése szerint válogatták szét: elsősorban a német vagy németnek kinevezett (németalföldi) tájképeket és a giccseket tartották meg. Az ún. „elfajzott művészet" (Entartete Kunst) 20. század eleji modern alkotásait pedig a nemzetközi műkincspiacon értékes valutáért eladták. Hitler személyes használatra is vásárolt képeket az egymilliós példányszámban megjelent könyve, a Mein Kampf tetemes tiszteletdíjából. Göring propagandaminiszter ugyan készségesen kiszolgálta a vezér ízlését, otthonában mégis tartott „elfajzott" műveket is.

 

A II. világháborúban a szovjet csapatok sem „dolgoztak" másképp, ők 1700 értékes festménnyel együtt a berlini Pergamon-oltárt vitték a Szovjetunióba. Az általuk megszállt területek többi múzeumát is rendesen kirabolták.

 

Hollandia lerohanása után Göring kezére került Európa leggazdagabb műkereskedője, Goudstikker vagyona 9 Rubens-képpel, palotákkal stb. Goudstikker menekülés közben meghalt. A nácik az 1918-as szégyenletes békeszerződést megbosszulandó vonultak be Párizsba. Ugyanabban a vasúti kocsiban, a Compiègne-i erdőben íratták alá a francia Vichy-kormánnyal a megszállásról szóló dokumentumot, mint 1918-ban a vereségről szólót. Később az erdőt porig égették. Hitler párizsi látogatása után így nyilatkozott: „Sokáig gondolkodtam azon, nem kellene-e lerombolni Párizst. De ha majd Berlin elkészül, Párizs csupán az árnyéka lesz". 1940-ben felmérette, hogy francia földön mi származhat szerinte német művészektől. Ilyennek kiáltották ki Jan van Eyck Genti szárnyasoltárát. A franciák megsejtették a veszélyt, ezért 1939-től a déli vidékekre menekítették a képeket (pl. Leonardo Mona Lisáját is), ám Franciaország gyors eleste váratlanul érte a lakosságot. A megszállás idején az amerikaiak létrehozták az Emergency Rescue Committee-t, amely igyekezett menteni a francia írókat, költőket, művészeket és műveiket. 1940-41-ben 2200 embert szállítottak Amerikába Spanyolországon és Portugálián keresztül. Azóta Párizs helyett New York változott a kultúra fővárosává.

 

A Himmler vezette Gestapo és a Wehrmacht „Kunstschutz" (művédelem) szakasza gondoskodott Európa műkincseinek elrablásáról. Augusztus 26-án 11 műkincsekkel megrakott tehervagon indult Németországba. Benne a leggazdagabb francia Rotschild-ág száz éve felhalmozott vagyonával, benne volt Vermeer Asztronómusa. Ezt Hitler akarta megszerezni a tervezett Führermuseum számára. Ötezer darab 17. századi műalkotás, könyv, metszet stb. képezte az első szállítmányt.

 

1942. július 16-án a Tavaszi Szél nevű akció keretében 76 ezer francia zsidót tartóztattak le, hurcoltak koncentrációs táborokba, és a tulajdonaikat elvették.

Csupán kétezren tértek vissza a hazájukba. A Göring belügyminiszter, majd a hadsereg főparancsnoka vezette Blitzkrieg Anglia ellen sikertelennek bizonyult, ezért ismét Párizsba ment. Sok műkincset abból a pénzből vásárolt meg, amit a háborús árváknak kellett volna megkapniuk. 1941-43 között 120 vasúti kocsin több mint négyezer műkincsekkel megrakott ládát küldött Neuschwansteinbe. Amíg az 1929-es gazdasági világválság idején sok párizsi műkereskedés bezárt, most fellendült a piac és vele a feketepiac a hamisítványokkal.

 

A Németországot, Ausztriát, Dániát, Hollandiát és Franciaországot elhagyó zsidókat megfosztották állampolgárságuktól, így a nácik minden vagyonukat eltulajdonították. A gyárakat és a vállalkozásokat „árjásították", a maguk közül valóknak adták.

 

 

A következőkben a szerző a keleti frontra „látogatott". A Vörös Hadsereget felkészületlenül érte a hadművelet, ugyanis Sztálin magabiztosságában megtiltotta a háborús előkészületeket. A kishitűség árulásnak számított. A múzeumok munkatársai csak az utolsó percekben csomagolták össze, amit tudtak, több idejük nem volt. Alfred Rosenberg náci ideológust kinevezték a keleti területek birodalmi miniszterévé. 1942 tavaszán érkezett a parancs Hitlertől, hogy kíméletlenül kezdjék meg a fosztogatást. A szlávokat alacsonyabb rendűnek tartotta. A hadiszerencse fordultával a szovjet csapatok aztán végig rabolták Kelet-Európát. A Vörös Hadsereg 2,5 millió műtárgyat és tízmillió könyvet vitt magával csupán Németországból. Ezekkel van tele a Puskin Múzeum és az Ermitázs. A mai Oroszország nem hajlandó semmit visszaadni jogos tulajdonosainak. Putyin szerint ez beláthatatlan lavinát indítana meg. Az elrabolt műkincseket jogos kárpótlásnak tekinti. Kelet-Európában a holokauszt áldozatai szinte semmiféle kártérítésben nem részesültek! A washingtoni és a terezíni nyilatkozat aláírásánál ott voltak, de az nem volt kötelező érvényű.

 

Lengyelország is visszavonta restitúciós ígéreteit 2011-ben. A háború előtt ott élt az európai zsidóság nagy része, kb. 3 millió ember. A lengyelek már 1942-ben 1,3 millió zsidót küldtek megsemmisítő táborokba. A háború után további kétezret végeztek ki azzal, hogy kommunista bérencek. 1960-ban pedig a kommunisták nyugati kémnek nyilvánították a lengyel zsidókat. Itt érdekes statisztikát olvashatunk az európai antiszemitizmusról, ami máig – Rydell szerint – a restitúció legnagyobb akadálya. Amíg a hollandok 6%-a, a lengyelek 49%-a, a magyaroknak pedig 69%-a antiszemita!

 

A szerző, Anders Rydell nemrég ellátogatott a budapesti Szépművészeti Múzeumba. Döbbenten látta, hogy id. Lucas Cranach, Courbet, Zurbarán és El Greco (százmilliókat érő) képei mellett a feliraton szerepel: br. Herzog Mór Lipót gyűjteményéből. A háború alatt regnáló Csánky Dénes múzeumigazgató személyesen vett részt a Herzog-gyűjtemény elkobzásában. Máig nem merült fel itt a bűnösség kérdése, sőt, bürokratikus trükkökkel tovább akadályozzák a család követelését. Államosított vagyonról beszélnek. Ebből konfliktus keletkezett az amerikai és a magyar bíróság között. A magyarok azzal védekeznek, hogy a gyűjteményt a németek rabolták el. Ugyanakkor az oroszoktól 80 ezer műkincset várnak vissza. Magyarország 1950-ben némi szimbolikus kártérítést adott a kifosztottaknak, azóta minden felelősséget elhárít.

 

A világ két legnagyobb aukciós háza, a Christie's és a Sotheby ma már felkészült munkatársakkal várja árverezésre a műtárgyakat. A tisztázatlan eredetű alkotásokat rendszeresen visszautasítja. A szakértők szerint az eltűnt műkincsek 98%-a még mindig nem került elő! Jó részük nem múzeumokban, hanem magángyűjtőknél van. Az eredetvizsgálat 2000 óta kötelező az eladásoknál.

 

Anders Rydell könyve rendkívül érdekfeszítő és olvasmányos, amihez a fordító, Harrach Ágnes is nagyban hozzájárult. A korrektor és a szerkesztő azonban jobban figyelhetett volna a szóismétlésekre és az apróbb hibákra, főleg a nevek helyesírásakor. A szerző tájékozottsága a témában lenyűgöző. A mű végén a könyvben előforduló személyekről kapunk magyarázatot, majd a végén a számtalan forrásmunkából ad ízelítőt.

    Örvendetes, hogy az Alexandra Kiadó rátalált a műre. Szerintünk akár az Év Könyve is lehetne!

 

DOBI ILDIKÓ

 

Anders Rydell

Fosztogatók: Hogyan rabolták el a nácik Európa műkincseit

Pécs, Alexandra Könyvesház Kft., 2015. – 398 oldal.

ISBN 978 963 357 518 5

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

EUROASTRA - Powered by WebshopCompany Ltd. uk. | Newsphere by AF themes.