2024.december.03. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Gallup-intézet

3 perc olvasás

gallup-belyeg.jpgGallup a Romániában kiadott 7200 Lei névértékű bélyegen.

  Nem friss, de jellemző hír, bezárta irodáját a magyarországi Gallup Intézet. Amely a rendszerváltás óta működött hazánkban. A Gallup a világ legrégebbi, nemzetközileg is legismertebb kutató- és tanácsadócég, számos országban működik, általában a fővárosokban. De ki a cég névadója?

   George Gallup (1901-1984), a közvélemény kutatás „feltalálója”. Újságírói, majd pszichológiai tanulmányokat folytatott. Már egyetemi lapszerkesztőként rájött arra, hogy az újságolvasók nem a címoldalt, inkább a színes híreket, kisebb cikkeket, rajzokat, fotókat keresik. 1928-ban doktorált újságírásból, majd újságírást tanított amerikai egyetemeken. Harmincéves korában már a  New York-i Young and Rubicam reklámcég kutatási igazgatója. Felméréseiben azt vizsgálta, miként reagál a közvélemény egyes új termékekre, tanulmányozta az újságolvasók összetételét és érdeklődését. Finomította a vizsgálati módszereket, elsőként mérte telefonos mintavétellel a közvélemény reagálását üzleti reklámokra.

   Ezután önállósította magát, Princetonban megalapította az Amerikai Közvélemény-kutató Intézetet. A mérföldkövet az 1936-os év jelentette, amikor az esedékes elnökválasztáson a Literary Digest című hetilap a republikánus Alfred Landon, míg Gallup a végül győztes demokrata Franklin Delano Roosevelt sikerét jelezte előre. A Literary Digest tízmillió (!) szavazólapot küldött szét, amelyekből kétmillió érkezett vissza. Gallup ezzel szemben egy keresztmetszetet adó tízezres lakossági mintával dolgozott. A férfiakat és nőket arányosan szondáztatták meg, interjúkat készítettek, valamint figyelembe vették az iskolázottságot és az anyagi körülményeket is.

   A sikeres előrejelzést követően megnőtt az érdeklődés a körkérdések iránt. Gallup nevéhez elsősorban a társadalmi közvélemény-kutatások modern módszereinek kidolgozása kapcsolódik, de az intézet a választásokon kívül is publikált felméréseket különböző témákban. Ügyfelei a tudományos életből, a magánvállalkozók és vállalatok közül, a sajtó és a politika köreiből kerültek ki, az interjúkat ugyanakkor tapasztalt kérdezők végezték reprezentatív országos minta alapján, és az eredményt rövid időn belül szállították. A Gallup intézet piackutatásokkal is foglalkozik, bár azok eredményei nem publikusak, a megrendelőt illetik.
   Gallup a mintavételi és a kérdezési technika fejlesztését, integrációját szorgalmazta, az emberek véleményét, viselkedését és cselekedeteit elemezte, de ő maga soha egyetlen politikusra sem szavazott soha. Mivel szülőhelye tipikus közép-nyugati kisváros volt, számára természetesnek tűnt, hogy egy kis csoport véleménye minden amerikai álláspontját tükrözheti. Egyik könyvében úgy foglalt állást, hogy az életben senki sem átlag, mindenki egyéni módon éli az életét, de a szakembernek megvan az eszköze ahhoz, hogy felmérje az irányzatokat és változásokat.

   Húsz magyar szakember dolgozott a hazai Gallup Intézetben. Bizonyára megtalálják helyüket más területen. Sajnálom, hogy az intézetnek el kellett hagyni hazánkat, bár lehet, hogy nem kellett, de nem tartották fontosnak a jelenlétet.

 Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

szexualpszichologus 18 perc olvasás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.